Napi 300 kilométert tesz meg a Nógrád megyei Nemti község közelében 2012 augusztusában jeladóval ellátott, Zagyva nevű fehér gólya, mely tegnap átrepülte az Egyenlítőt és jelenleg Kenya déli részén tartózkodik – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora. Papp Ferenc elmondta, hogy a magyar madárgyűrűzés első jelentős sikere is éppen a fehér gólyákhoz kötődik: 1908-ban egy Dél-Afrikában megkerült madár bizonyította be, hogy hol is lehet vándorútjuk végállomása.

„Az elmúlt száz év alatt a vonulási útvonalról is érkeztek információk, de olyan részletes adatok, amelyek szinte órára pontosan tudósítanak bennünket a madarak helyzetéről, csak most állnak rendelkezésre” – mondta a programkoordinátor.

A szakember ismertetéses szerint a Zagyva nevű fehér gólya szokatlan útvonalat járt be 2012 augusztusa óta. A GPS-GSM alapú jeladó adatai szerint a vonulás kezdetekor tavaly a romániai Kazán-szorosban a többi gólyával ellentétben nem délkelet, hanem dél felé vette az irányt, majd Szerbián és Macedónián keresztül Görögországba érkezett, ahol két hónapig időzött. Ezután, a nagytestű madarak esetében szokatlan módon, 250 kilométert az Égei-tenger felett megtéve átrepült Törökországba. Itt egy évet töltött, sem az afrikai telelőhelyre nem vonult tovább, sem tavasszal nem tért haza – ez, ahogyan Papp Ferenc fogalmazott, a fiatal madarak esetében nem szokatlan. Viszont ez év őszén csatlakozott más vonuló fehér gólyákhoz, a Közel-Kelet földközi-tengeri partvidékét követve eljutott Egyiptomba, innen a Nílus-völgy felett Szudánba, majd Csád keleti részére. Innen Dél-Szudánon át Etiópiába repült, ahol délre fordult, Kenyába: az Egyenlítőt december 7-én lépte át. Jeladójának adatai szerint napi 300 kilométert tesz meg, a szakember úgy vélte, valószínű, hogy Dél-Afrikáig is eljut.

A "Madárvédelem és kutatás határok nélkül” című projekt részeként megvalósuló kutatási programban ezen a linken követhető Zagyva vándorútja.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

martinpalermo
Szent ég csak nem kirúgták a Zagyva Gyulát---mit zagyváltok, ilyen gyorsan repül?
dömdödöm
Persze ! Azt hiszik olyan hülye hogy repűl odáig !:-( A transzatlanti expresszen ül elsőosztályon
hálójeggyel ,svédasztalos büféreggelivel :-)
kamazuka
Ha esze van nem jön ide vissza!
A NAV vizsgálódik ezen a jóléten?
Télen Afrika,nyáron Európa?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.