Tömeges hackertámadás érte az Egyesült Államokban több internetes világcég és médium szervereit.

Két-három órán keresztül elérhetetlen volt a Yahoo, a Twitter, a Spotify, az eBay vagy például a PayPal portálja, továbbá nem lehetett "megnyitni" a CNN hírtelevízió, a The New York Times című napilap és a brit The Financial Times oldalait sem. Zavar volt egyes fizetős televíziós és filmes szolgáltatók – például a Netflix vagy az HBO – elérésében is, és megszakadt az elérhetősége a Dyn doménnév-szolgáltatónak, amely ötszáz alkalmazottjával a világ egyik legnagyobb forgalmú internetes oldala.

A tömeges hackertámadás reggel az Egyesült Királyságból indult, majd a szolgáltatók kifejezetten amerikai szájtjai ellen irányult. A támadásnak két nagy hulláma volt, az első az Egyesült Államok keleti partvidékét és a déli Texas szövetségi államot érte, a második pedig már inkább a nyugati parton bénított meg weboldalakat.

A szövetségi belbiztonsági minisztérium bejelentette: megindították a vizsgálatot, s minden "lehetséges okot" kivizsgálnak. Egyelőre nem közölték, hogy kit vagy kiket gyanúsítanak.

A felhőszolgáltatások biztonságával foglalkozó massachusettsi Akamai cég szeptemberben nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szolgáltatások megtagadását eredményező hackertámadások száma a tavalyihoz képest idén 129 százalékkal emelkedett. Ezzel egyidejűleg a támadások feltűnően intenzívebbek is lettek, a számítógépes bűnözők ugyanis új eszközöket és módszereket használnak.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a fentiek egy nagy részét egész nap használom, én semmit sem tapasztaltam! =))
Peller Anikó
Egész nap nyilván nem használod mert bizonyára alszol a nap egy részében. Az is lehet, hogy pont akkor aludtál amikor a 2-3 óra hosszányi túlterhelés abszolválódott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.