A Jupiter a naprendszerünk bolygóinak egyeduralkodója. Egészen óriási, két és félszer nehezebb, mint az összes többi bolygónk együtt véve. Tehát a Földnél 318-szor nehezebb, átmérője 11-szer nagyobb. És mellesleg a mi bolygónk sem létezne nélküle.

A Jupiter nemcsak hatalmas, de meglehetősen öreg is – bizonyították be most kutatások. Sőt, az első fecske volt a naprendszerben, az első bolygó, ami kialakult a galaxis első néhány évmilliójában. Ez az elmélet egészen új alapokra helyezi a Nap körül keringő belső bolygók megítélését is, hiszen magyarázatul szolgálhat azok méreteire.

Korábban a csillagászok a naprendszerek általános keletkezési menetrendjéből következtethettek a Jupiter korára. A Jupiterhez hasonló gázóriások tehát úgy keletkeztek, hogy egy új, fiatal csillag körül keringő gáz- és porfelhők elkezdtek összenőni, összecsomósodni. Ezek azonban ritkán tartottak tovább 10 millió évnél, ezért a tudósok is erre az időszakra tették a Jupiter keletkezését.

Bebizonyosodott, hogy a Jupiter a korábban becsültnél is előbb keletkezett!

Jelentette be a szenzációs hírt Thomas Kruijer csillagász. Kruijer és csapata úgy vizsgálta a naprendszerünk legnagyobb képződményét, hogy a legkisebbekre irányította a figyelmét: a meteorokra. A legtöbb meteor ugyanis a Mars és a Jupiter között húzódó aszteroida-övből érkezik, de valószínűleg máshonnan származik. Az biztos, hogy a meteorok magukban hordozzák a születésük helyét. Amikor áthaladtak az éppen bolygóvá formálódó gáz- és porködökön, magukra kenték azokat, így megtalálhatóak rajtuk egy-egy ilyen köd egyedi és megismételhetetlen izotópjai, összetétele. Ezeket elemezve pedig megkapjuk a meteorok származási helyét.

via GIPHY

Kruijer 19 különböző meteort vizsgált meg londoni és chicago-i múzeumokban. Ezek az űrből származó meteorok olyan aszteroidák magjai voltak, melyek tanúi lehettek a naprendszerünk születésének. A csillagászcsapat salétromsavban és sósavban oldották fel a mintákat. (Elmondásuk szerint iszonyat büdös volt.)

A kutatók ezután szétválogatták a volfrám és molibdén elemeket, mert ezekből jól lehet következtetni a meteorok életkorára és születési helyére. A molibdén-94, -95 és a volfrám-182, – 183 elemek relatív tömegének megmérésével két csoportot különböztettek meg: a meteorok egy része közelebb született a Naphoz, mint ahol ma a Jupiter van, a másik részük viszont távol keletkezett. A volfrámot vizsgálva az is kiderült, hogy a két csoport nagyjából 4,57 milliárd évvel ezelőtt, 1 és 4 millió évvel a naprendszer keletkezése után, egymástól függetlenül, de egy időben született meg. Vagyis valami elválasztotta őket egymástól.

Valószínűleg a Jupiter volt az!

Kruijer szerint akkor az óriásbolygó már akkora magot növesztett, ami hússzorosa volt a mai Földnek. Ez már elegendő gravitációs akadályt jelentett a két meteor-szomszédság egyesülése között.

Más csillagászok ugyan kicsit spekulatívnak tartják az elméletet, viszont nagyon is elfogadhatónak és alátámaszthatónak. Ez legalábbis azt is megmagyarázná, hogy miért olyan kicsi a Naptól számított első négy bolygó – élükön a Földdel. Más naprendszerek esetében a csillagokhoz közel jóval nagyobb sziklabolygók, mini gázbolygók keringenek, amelyek általában 2-10-szer nagyobbak a Földnél. Ennek a különbözőségnek az okaira eddig csak tippeltek a csillagászok.

Ha Kruijer feltevés valós, akkor az történhetett, hogy a hirtelen nagyra növő Jupiter egy idő után távol tartotta a bolygóalkotó anyagokat a naprendszer belsejétől, így egész egyszerűen kevesebb "építőanyag" állt rendelkezésre. De az sem elképzelhetetlen, hogy a fiatal Jupiter még nem állapodott meg a jelenlegi pályáján, és vándorlása közben tisztára söpörte a naprendszer belsejét. A csillagász hozzátette:

Akárhogy is, Jupiter nélkül nem lenne Föld sem, mert úgy a bolygónk helyén most a Neptunusz keringene.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Pontosabban kifejezve... hivatalos feltételezések szerint...:)
Muki István ószeres
Nem érdekel a hokuszpókusz .
Aztán van é Jupiterlakó ? :-)
Peller Anikó
Van. Csak éhenhalt amikor leszállóhelyet keresett. De előbb megfulladt.
Equus
nyilvánságos: az Úr azért adta a Jupitert, h a sok tudákos tudjon róla tanulmányokat írni
Csizmás Kond
Pontosabban kifejezve... hivatalos feltételezések szerint...:)
wagabund
húúú...még a víz is kivert...asszem qurvanagy mázlink van...

köszönjük Jupiter!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.