Ha az USA elnökválasztásába valóban beavatkoztak illetéktelenek, a német választásokon még könnyebb dolguk lesz.

Mindössze pár hét múlva lesznek a választások Németországban, és tekintve, hogy egyre biztosabbnak tűnik, hogy az USA tavalyi elnökválasztását is meghackelték az oroszok, joggal aggódhatunk azért, ezúttal mi várható. 

Ebben a hangulatban nem épp megnyugtató a Chaos Computer Club (CCC) kiberbiztonsági szervezet közleménye, ami arra figyelmeztet: a szavazatszámlálásra tervezett szoftver több, nagyon súlyos sebből is vérzik – számolt be róla a TheNextWeb.com.

Bárki eljátszogathat a szavazatok számával

A CCC – amely korábban már fedezett fel komoly hibákat a Samsung S8 hardverében is – szigorú vizsgálatnak vetette alá a programot, és olyan biztonsági réseket tárt fel, amelyeken keresztül szabotálni lehet a szavazatszámlálást, vissza lehet fejteni a titkosított adatsorokat, vagy akár újabb – ártó szándékú – frissítést lehet végrehajtani a programban úgy, hogy nem derül ki, ki és mikor végezte a beavatkozást.

Aggasztóan könnyű lenne meghackelni a német választásokat

A PC-Wahl nevű programot évtizedek óta használják a nemzeti, helyközi választásokon egyaránt. A feltárt hibák némelyike lehetővé teszi, hogy akár választókerületi, akár megyei szinten lehessen játszani a szavazatok számával. És ha ez nem volna elég, a CCC szóvivője, Linus Neumann hozzátette: "a feltárt sérülékeny pontok és ezek komolysága bőven felülmúlta a legrosszabb sejtéseinket".

És nem csak ők tudnak róla

A szervezet arra is figyelmeztet, hogy ezek a biztonsági rések és hibák már egész biztosan ismertek a rossz szándékú beavatkozásra készülők előtt is, mivel számukra is ijesztően könnyű volt behatolni a programba és az azt futtató szerverekre egyaránt. 

A feltárt – hajmeresztő – hibákról részletesen egy tanulmányt is közzétettek, akit a szakmai részletek érdekelnek, itt érheti el - amennyiben tud németül.

Kép: Pixabay / Geralt CC0

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Aggasztóan könnyű lenne meghackelni a német választásokat"...

akkor meg is fogják! semmi kétség.
wagabund
..."Aggasztóan könnyű lenne meghackelni a német választásokat"...

akkor meg is fogják! semmi kétség.
1magyar
Ha maradnak ezek akkor annyi a németeknek és az uniónak.
1magyar
@wagabund: Azért Európa megmaradása mellettiek közül is kikerülhetne egy jó hekker!
wagabund
@1magyar: ok. rendben. de hol van? valami mintha marhára nem stimmelne...pedig ennyi hülye nem lehet egy országban..pedig hekker(méghozzá barokmijólképzett) van számos...csakhát...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.