A Naprendszer eddigi legtávolabbi objektumára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik csillagásza.

A Naprendszer legtávolabbi objektumára bukkant a NASA csillagásza
Fotó: Pexels.com

Az újonnan azonosított égitest 140-szer távolabb van a Naptól, mint a Föld, és ha felfedezését hivatalosan megerősítik, ez lesz a Naprendszer legtávolabbi ismert objektuma

- adta hírül a The Guardian című brit napilap.

Az eddig legtávolabbi ismert objektum, egy törpebolygó, amely a Földnél 120-szor távolabb van a Naptól, és amelynek a Farout (Távoli messzeség) nevet adták az után, hogy ugyanez a csillagászcsoport múlt év novemberében észlelte.

A most felfedezett legtávolabbi objektum az amerikai csillagászoktól a FarFarout – Nagyon távoli messzeség – becenevet kapta. Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet csillagásza bukkant rá, amikor csoportjával a kilencedik bolygó után kutatva csillagászati adatokat elemzett.

A feltételezett kilencedik bolygóról Sheppard kutatócsoportja úgy véli, hogy a Plútó mögött lehet a titokzatos Oort-felhőben. A bolygót még nem látták közvetlenül, de a Goblin törpebolygó, amelynek felfedezését ősszel jelentette be a kutatócsoport, úgy tűnik, hogy egy óriási, láthatatlan objektum gravitációs hatása alatt áll, ami megerősítette a csillagászokat abban, hogy létezhet a kilencedik bolygó.

Sheppard elmondta, hogy a FarFarout égitestre akkor bukkant, amikor egy múlt héten elhalasztott előadásának idejét arra használta fel, hogy intézetében adatokat elemezzen.

"A FarFarout kissé rejtélyes. Nagyon halvány, észlelésünk képességének határán van"

- magyarázta. Semmit nem tudunk pályájáról, csak azt tudjuk, hogy nagyon távol van. Hozzátette, hogy a további megfigyeléseikkel fognak többet megtudni az észlelt nagyon távoli égitestről. Ám évekbe fog telni, amíg a szakemberek képdsek lesznek meghatározni pályáját.

A Farout objektum a 2018 VG18 jelet kapta a nemzetközi csillagászati uniótól. Becslések szerint átmérője 500 kilométer, ami a Merkúr, a Naprendszer legkisebb bolygója egytizedének felel meg. A Farout törpebolygó lehet, mint a Plútó, amelynek átmérője mintegy 2400 kilométer. Hatalmas távolsága miatt a Faroutnak több mint ezer évre lehet szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje a Napot.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tavryni őrnagy
Jó nagy szódásszifon távcsö kellhetett hozzá.
Sámannus
Azt hiszem azért nehéz megfigyelni, mert a mozgása abban a távolságban évente kb 140 millió km-t tesz meg, a földről tekintve az két vonásnak felel meg kb 2/3 °. Ez azt jelenti, hogy pontosabbak a mérések, ha nagyobb idő intervallumban figyelik meg, mondjuk évente ugyan azon a napon. A környezetére kifejtett hatása is jobban követhető.
A naprendszer határán viszont más közeli csillagok gravitációja sem elhanyagolható. Minden esetre érdekes téma lehet az idő múlása abban a környezetben. Érzékelhető-e a sötét anyag valamilyen hatása a Nap "szűkebb" környezetében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.