Először sikerült felvételt készíteni egy fekete lyukról. Az Event Horizon teleszkóphálózat által készített képeket, amelyen egy fényes gyűrűalakzat előtt sötét folt látható, szerdán mutatták be a világ hat különböző pontján egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón.

Igazi szenzáció: először fotóztak le egy fekete lyukat
Fotó: MTI/EPA

Eddig csak illusztrációk léteztek a fekete lyukakról. A most közzétett négy képen az 55 millió fényévre lévő Messier 87 nevű galaxis középpontjában lévő, nagyon nagy tömegű fekete lyuk látható. A felvétel elkészítésében négy kontinens nyolc obszervatóriuma vett részt.

A kutatás az Event Horizon Telescope (EHT) projekt keretében valósult meg. A nemzetközi együttműködés 2012-ben indult azzal a céllal, hogy közvetlenül megfigyeljék egy fekete lyuk környezetét egy földbázisú, globális teleszkóphálózattal.

A felvételeket Washingtonban, Brüsszelben, Santiagóban, Sanghajban, Tajpejben és Tokióban mutatták be.

A fekete lyukak nagyon kis térségben tömörülő, hihetetlenül nagy tömeget tartalmazó, rendkívül nagy sűrűségű kozmikus objektumok. Jelenlétük szélsőséges módon befolyásolja a környezetüket azáltal, hogy görbítik a téridőt, és extrém módon felforrósítják a beléjük hulló anyagokat. A felvétel a Szűz csillagképben lévő Messier 87-es óriásgalaxis közepén található fekete lyukat ábrázolja, amelynek tömege 6,5 milliárdszor akkora, mint a Napé.

A fekete lyuk közeli környezetének közvetlen megfigyelése érdekében a projekt keretében arra törekedtek a tudósok, hogy továbbfejlesszenek és világszinten hálózatba kapcsoljanak nyolc, a világ különböző pontjain felszerelt teleszkópot. Ezeket a távcsöveket rendkívül magasan fekvő területeken helyezték el, például a spanyolországi Sierra Nevadában, hawaii és mexikói vulkánokon, az arizonai hegységben, a chilei Atacama-sivatagban és az Antarktiszon. Európa, Amerika és Kelet-Ázsia több mint 200 kutatója vesz részt ebben a nagyszabású nemzetközi műveletben.

Az Eseményhorizont Távcso (EHT) projekt által 2019. április 10-én közreadott kép egy fekete lyukról. Fotók: MTI/EPA

Az Eseményhorizont Távcso (EHT) projekt által 2019. április 10-én közreadott kép egy fekete lyukról. Fotók: MTI/EPA

A képek rögzítése négy napba telt, mivel ehhez "az egész világon tökéletesen megfelelő időjárásnak kellett lennie és szó szerint együtt kellett állnia a csillagoknak". A felvételek alátámasztják Einstein általános relativitás-elméletét – mondta el a felfedezésben részt vevő Jessica Dempsey, a Hawaiin lévő Kelet-Ázsiai Obszervatórium igazgatója.

Az adatokat két éve gyűjtötte az EHT, a képek megalkotása azonban hatalmas, időigényes vállalkozás volt, melynek kivitelezésében mintegy 200 kutató, szuperszámítógépek és világszerte repülőgépekkel szállított, több terabájtnyi adatra volt szükség.

Einstein egy évszázada még a fekete lyuk szimmetrikus alakját is megjósolta. "Kör alakú, de egyik oldalán erősebb a fénye. Ez azért van, mert ez a fény a Föld felé tart" – fejtette ki a kutató.

A képeken a fekete lyuk hatalmas gravitációja által több millió Celsius-fokra felmelegített gáz látható.

A méréseket olyan hullámhosszon végezték, amely az emberi szem számára nem látható, ezért a képhez a csillagászok adták hozzá a színeket. Élénk, meleg aranyat és narancsos színt használtak, mivel "fénye annyira forró" – mondta Dempsey.

A projekt 50-60 millió dollárba (14,3-17 milliárd forintba) került.

A kutatásban részt nem vevő tudósok szerint a teljesítmény megérne egy Nobel-díjat is, ugyanúgy, ahogy egykor a gravitációs hullámok felfedezése.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Valóban kár az űrben matatni feketelyukak iránt, mikor az igazi fekete lyuk itt van Európa közepén. Fidesznek hívják. Mindent elnyel: észt, értelmet, pénzt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
csak nem a magyar költségvetés került a kamerák elé? Az is egy fekete lyuk. Mindent elnyel!
Sámannus
Ez a méhszaros birodalma, nem az M87-es közepe, az is elnyeli még a fényt is.
Sámannus
@Sámannus: Neki minden az eseményhorizonton belülre esik. Má Csány is csak picsányi hozzá képest
simmering73
Valóban kár az űrben matatni feketelyukak iránt, mikor az igazi fekete lyuk itt van Európa közepén. Fidesznek hívják. Mindent elnyel: észt, értelmet, pénzt.
Nessy
Tényleg gonosz vagyok! Ez óriási teljesítmény, amit a tudósok elértek, valódi világszenzáció! Tényleg gratulálni illik ehhez a teljesítményhez.
Szerencséjük van, hogy nem Palkovics osztotta náluk a projektpénzt! Mert hiszen ennek nincs azonnali gazdasági haszna. Ezzel szemben megint többet tudunk a világegyetemünk egyik rejtélyes részéről.
szep napot
Olcso projekt volt megfigyelni ezt az izet a szomszedban.
Yoda69
Einstein mindezt 100 eve szupertavcso es szupercomputer nelkul felvazolta.
papa.49
A piacon nem volt olcsóbb ,,feketelyuk,, ???)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Mondjuk pár ezerért ???))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Peller Anikó
@Szeparepa2: Távolságfüggő. Nemcsak gázok vannak a közelben hanem csillagok is keringenek ott méghozzá nagyon gyorsan. Muszáj gyorsnak lenni, mert különben beleesnek a fekete lyukba, ami ott van. Ott van középen, az a sötét folt az. www.youtube.com/watch?v=XhHUNvEKUY8

Baromi sok a téveszme a fekete lyukakról és ezek természetesen nem lyukak hanem nagytömegű objektumok. Nem áll meg bennük az idő és nem csavarodik bennük a tér. Szégyen, hogy ilyen marhaságokat tanítanak.

Ezzel a téridő micsodával csupán modellezik a fekete lyuk nevű objektum környezetét, de teljesen rosszul, csupán azért, hogy a fénysebesség állandósága megmaradjon, köszönhetően Michelson téves logikájának aki rosszul forgatta az interferométerét, megbolondítva ezzel az egész világot.
Eriksson
Én már láttam jó néhány fekete lyukat. Mondjuk egyik sem így nézett ki, és egyáltalán nem volt szenzáció sem.
Peller Anikó
@Szeparepa2: ez bizony semmi más mint vad (elmebeteg) teória, ahogy mondod.

Teljes bizonyossággal tudható néhány dolog. Például, szingularitás nem létezik. Ez 100% biztonsággal tudható.

Egyrészt azért nem mert a szingularitás matematikai konstrukció, tehát a valóságban nem létezik.
Másrészt azért nem mert minden test középpontjában nulla a gravitáció, hasonlóan ahhoz amikor nagyon messze vagyunk a tömegektől (súlytalanságban).

Ha nincs szingularitás -mert nincs- akkor az egész féreglyuk agymenés okafogyott.

Harmadszor, tér nem létezik, mert matematikai konstrukció. A téridő mégdurvább, természetesen az sem létezik a szervetlen világban. Ha nem létezik akkor nem lehet hajlítgatni, felfújni, nem keletkezett és emiatt nem szűnhet meg.

A fekete lyuk környezetében a fény sebessége változik durván és ez okozza a furcsaságokat.

De nincs ott semmiféle féreg. Emiatt luka sem lehet. A luk a fejekben van.
Nessy
Amit ma nem értünk, nem ismerünk, azt lehetetlennek tartjuk, mint pl. a repülőgépet anno.
Igaza volt Shakespearenek. "Vannak dolgok földön egen Horatio, mit bölcselmetek föl nem ér"!
Commenter
@Nessy: s van olyan hely, "ahonnan még nem tért meg utazó."..
Peller Anikó
@Szeparepa2: ha hinni akarsz akkor nincs miről beszélni.

Teljesen egyértelmű cáfolatokat írtam, ezeket próbáld értelmezni.

A szingularitás egy függvény szélsőértéke amit a végtelenben érhetne csak el a függvény. A függvény!

De a valóság nem függvény és csak a degenerált térhajlítók gondolják azt, hogy ott (a BH közepén) a tulajdonságok a végtelenbe hajlanak.

Azért lehet tudni, hogy nincs szingularitás mert a Föld középpontjában nulla a gravitáció (= nullához tart és nem egy maximális értékhez)

A Nap középpontjában is ez van. Bármely csillag középpontjában ez van

A fekete lyuk ugyanolyan objektum mint bármely más csillag, csak sűrűbb (mint a neutroncsillag) és ugyanúgy mint a többi csillagnál, a feketelyuknak nevezett objektum középpontjában is nullához tart a gravitáció.

És nem a végtelenhez. Mit nem lehet ezen érteni?

Ez a relativitáselmélet egy teljesen elcseszett elmélet, pont arra nem jó amire kitalálták, a fekete lyuk leírása abszolút hülyeségre vezet.

A fekete lyuk egy nagyon sűrű objektum, egy összeroskadt netroncsillag ül benne, valószínűleg szilárd felszínnel. amire ha beleesel akkor koppansz és ott kilapulsz. Az elektronjaidat a felülről érkező sugárzás beletapossa az atommagjaidba.

Ez a sugárzás működteti a világot.
Sámannus
@Szeparepa2: Amint a képen is láthatod a fénygyűrű nem egyenletes, és ezt is megjósolták. A fekete lyuk azért bizonyul feketének, mert nem is átlátható. amint az univerzum egy átlagos pontja átlátható, ez az objektum homogén sötét.
Egyenlőre elégedjünk meg ennyivel. Lehet, hogy a sötét anyag is körülveszi, ami viszont átlátszó, mert a világegyetemben is átlátszó. Van más is, például lehet -e gravitációs hullámot fogni belőle, és milyen eszközök kellenek hozzá?
Ezt csak mint laikus vetem most fel.
papa.49
@Szeparepa2: Van itt nálunk bőven sötét anyag emberszerű formában )))))))))))))))))))
Sámannus
@Szeparepa2: Vele nem szabad vitatkozni, ő tuja. Szerinte ha a Földet csíkokra szeleteled a középpontján keresztül akkor ezeknek a csíkoknak a középpntban nulla lesz a súlya, mivel ezek a csikok a középpontban nem összegzik a súlyukat, sem a tömegüket. Ha az óceán ott hatezer kilométeres mélységben, nem lenne hidrosztatikai nyomás sem mert ott nulla a gravitáció,és mindenki rosszul tudja Akkora nulla ott a gravitáció, hogy még az elektronok is vígan cikáznak, és nem is ütköznek egymásba. Csaxólok vigyázni kell,
Ahogy mész lefelé ennek a hatezer kilométeres óceán fenekére ott nem nő a rád nehezedő folyadék súlya, hanem csökken, és a középpontban nulla leesz! Én már egyszer elástam Anikónál magamat. Azt sem hiszem el, hogy a léggömb azért repül a sztratoszférába, mert ott kisebb a gravitáció a jó fenét kisebb. Hát mié mié ne tudd!.
Peller Anikó
@Sámannus: Nem ástad el magad, csak sok dolgot még nem értesz. Én örömmel segítek ha van rá igény.

A szeletelt Föld csíkoknak nem a súlya lesz nulla, NEM A SÚLYA LESZ NULLA. A középen lévő tömegpontjukban a gravitációs hatás lesz nulla. Ott súlytalanság lenne ha ott fúrnál egy pici lyukat és oda betennél egy pici csapágygolyót.

A csapágygolyó ott lebegne, mert nem lenne súlya. De a teljes Fölszelet súlya nem veszne el, nyilván ezt félreértetted.

A 12000 km átmérőjű vízgolyónak a közepén nagy lenne a nyomás. De ha beledobsz egy csapágygolyót akkor az pont a közepéig süllyed mert ott megszűnik a gravitációs hatás, nullává válik, mert a gravitációs erővektorok kiegyenlítik egymást. Nem illik keverni a nyomást a gravitációs erővel, csak szólok erre vigyázni kell.

Ahogy mész lefelé ennek a hatezer kilométeres óceán fenekére ott természetesen nő a rád nehezedő folyadék súlya, nem csökken. Ami csökken az a gravitáció, a gravitációs erőhatás.

Ha a vizet homogénnek tekintjük akkor már a felszíntől kezdve csökken a gravitáció.

Ha a vizet befelé menet némileg sűrűbbnek tekintjük, akkor a felszín alatt egy keveset még nő a gravitáció de hamar elér egy maximumot és ettől kezdve a középpontig csökken. A gravitáció. Nem a rád nehezedő víz súlya csökken !

A középpontban lévő víz súlya csökken, mert ott csökken a gravitáció. A középpontba érő csapágygolyó súlya is csökken (nullára, pontosabban nullához tart).

A léggömb azért repül a sztratoszflrába mert a súlya kisebb mint az általa kiszorított levegő súlya (Archimedes).

Egyébként feljebb kisebb a gravitáció akár a levegőben, akár a világűrben.
Sámannus
@Peller Anikó: Megcsócsálom újra miért nagyobb a gravitáció egy test középpontjában mint máshol.
Képzeljünk el egy elektront, vagy atomot, ami odakerült és vegyük a saját tömegének gravitáló hatását. Nevezhetjük térgörbületnek, de ez ebben az esetben nagyképűen hangzik. Ezt nevezed te nulla gravitációnak, de nem az, ha anyag van jelen. Bár nem mutatható ki ez a részecske is formálja a teret de csak tömegével arányosan.
Most vegyük körbe az első atomhéjjal ami hagymaszerűen nyomni foja ezt a részecskét össze felé. Szerinted itt a gravitáció nulla marad, szerintem pedig nem, ugyanis a külső atomok a középsőn keresztül is hatnak egymásra, ebből az következik, hogy a középső atomon keresztül hatnak egymásra. Ez a hatás nem kioltja egymást, hanem erősíti. Az az állítás, hogy a belső atomot kifelé is vonzzák a külsők másodlagos, mert az együttes hatás összegződik. Itt bukik meg az elméleted, és ha ezeket az erőket tovább integráljuk, eljutunk a fekete lyukakig, ahol a kritikus tömeg felett a a részecskék kölcsönös vonzása összegződik!
Peller Anikó
@Sámannus: teljesen hibás agondolatmeneted, folyamatosan kevered a nyomást a gravitációs erővel.

Két dolgot fontolj meg,

1. beledobod a csapágygolyót a 6000 km mély tengerbe (vízgömbbe). Mi az az erő ami a golyót lefelé küldi?

2. leér a golyó a vízgömb közepébe. Itt
a.) megáll,
b.) tovább gyorsul
c.) ugrál, mert van némi tehetetlensége és picit továbblendül, majd lecsillapodik és a középpontban megáll
d.) köröz
e.) vagy szerinted mit csinál?

Emlékeztetlek, a gravitáció egy erő és kímélj meg attól a baromságtól, hogy a gravitáció egy nemlétező téridőgörbület ha kérhetlek.
Sámannus
@Peller Anikó: A gravitáció szorításában nix ugribugri onnan Münchausen báró sem tud kikecmeregni . A Nap középpontjából elinduló foton 100000 év alatt jut a felszínére, és onnan 8 perc alatt a Földre. gondold csak el micsoda "ingalengések" vannak az állítólagos nulla gravitációjú térben? az elmélet szerint napi 27 métert halad a fény a felszín felé..
Ha nincs a gravitáció ezt az utat 3 sec. és 8 perc alatt tenné meg. Az a vicces, hogy ezt nem fogadod el. Erre csak azt tudom mondani. olyan dolgokban foglalunk állást ami átlagos embereknek nem létkérdés. Csak az a baj, hogy a korszakunk nem átlagos. mi túléltük a kőkorszakot amit a mi kultúránkkal nem tudnánk megtenni, mert kevés szerszámot tudnák az akkori eszközökkel készíteni, mert az emberek fantáziája elkényelmesedett, és a kőbaltát sem tudna készíteni nem még egy kvantumfizikán, és relativitás elméleten létező technológiát. Ezt a technológiát már a szemétben is megtaláljuk de milliárdok vannak akik ezeket a vívmányokat nem ismerik,és nem hajlandók befogadni.
Peller Anikó
@Sámannus: A fény a Nap belsejében nem a gravitáció miatt jön ki lassan, mert ezzel máris megdöntenéd a relativitáselméletet (ami dicséretes lenne) de nem. Ugyanis a fénysebesség lecsökkenne ez esetben.

Amit ezzel állítasz az a fekete lyukak környezetében érvényesül, nevezetesen az eseményhorizont közelében a kifelé tartó fény teljesen lelassul, az eseményhorizonton pedig megáll. Ez annyit jelent, hogy a fény fénysebességgel halad(na) kifelé de a gravitációs sugárzás pontosan fénysebességgel fújja visszafelé, tehát nem megy sehova.

A hatás a Nap esetében is megvan de elhanyagolható, mert a Nap nem elég sűrű az észlelhetőséghez, meg hát erre nem is gondolnak a fizikusok mert ők teret görbítenek.

A Napból azért jön ki lassan a fény mert a Nap anyagában folyton elnyelődik.

Rettentően megtisztelnél ha nem etetnél a buta relativitáselmélettel, mert az csak egy rosszul sikerült modell de a természet egészen másképpen működik. A valóságban nincs térgörbítés, a valóságban gravitációs sugárzás van és ennek gradiensét próbálja modellezni a relativitáselmélet, rosszul.

Örülnék ha sikerülne túltenned magad a kekeckedésen, mert itt megismerheted a természet működését ahelyett, hogy senki által nem értett relativitáselmélettel és egyéb butaságokkal gyötörnél.
Sámannus
@Peller Anikó: A relativitás elmélet olyan a fizikusok és mérnökök kezében, mint a svájci bicska Aki tudja használni az a túlélést jelenti.
Pusztán csak az ő hülyeségük, hogy beszopják amit Einstein állított, és a mi hülyeségünk hogy ezeket az eszközöket használjuk is. Rendjén van az is hogy időnként át vizsgálják a tudományukat kell, e módosítani valamin. Általában kell, de az alapok amit addig a kísérletek igazoltak megmaradnak.
Jól van ez nekünk, mindig lesz valaki aki jön egy állítással és felépít egy másik világot nekünk, de ő is igényli, hogy az ócska száz éves elmélet minden eredményét negligálja, de éljen a technikájával.
A kép ami igazolja az elméletet egyetlen eszköz sem képes előállítani, csak a kivételes tudású emberek erőfeszítése kellett ehhez. Egy okos fiatal nő képes volt átlendíteni minden holtponton a kutatást. Szó szerint tűt kerestek a szénakazalban, míg összeállt a kép. Nem ez az első eset, volt ilyen más is a fizikában.
Ilyen volt az első neutrínó nyomának a lefényképezése is, csak hogy egy magyar témát is mutassak.
Másik jelentős magyar fizikus segített is Einsteinnek, éppen a gravitációs mérések tekintetében, az ő éppen a tömeg mérésére tett megállapításait használta fel. Személy szerint Eötvös Lórándnak. Úgy hogy nem kell vagdalkozni nyakig vagyunk ebben a tudományban.
A nap belsejében nem elnyelődik a fény, hanem fúzió keltette energia gerjesztő hatása miatt juthat a felszínre.
A csalafintaság csupán annyi, hogy a foton , akár Föl méretű fáklyák, és flérek formájában tör a felszínre, és sokad magával szakad ki a Nap vonzásából. A gondolatkísérlet pedig éppen az elméleti fizikusok fejéből pattant ki. nem az enyémből.
advocat
Kevés vagy semmi fénynél én már láttam!
Peller Anikó
@Sámannus: Nem tudom akarod-e érteni amit mondok vagy csak az a célod, hogy mindig valami másról beszélj.

Azért jó, hogy Eötvös Loránd nevével előhozakodtál, mert őneki jelentős része volt a normális fizika elnyomásában. Nevezetesen azzal, hogy egy rosszul megtervezett kisérlettel és ennek nulla eredményével sikerült elhitetni a világgal, hogy a gravitáció nem árnyékolható.

Ez egy nagyon jelentős lépés volt a relativitáselmélet hülyeségének elterjesztésében.

A gravitáció ugyanis árnyékolható, de az Eötvös féle kisérlettel nem mutatható ki a kisérleti összeállításban rejlő logikai hiba miatt. Eötvös a vonzó gravitációt akarta árnyékolni amit természetesen nem lehet, mert olyan nincs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.