Új szintre emelni a karbonsemlegességet az IKEA: a saját energiaszükségleteit már idén kitermeli zöldenergiával, utána másnak is besegítene a klímabarátabbá válásban.

Nem csak bútorokat, de energiát is fog gyártani hamarosan az IKEA

Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a megújuló energiaforrások kiaknázása nemcsak a bolygó – de főként az emberiség – jövője számára kulcsfontosságú, de gazdaságilag is bőven megtérül. Ehhez elég csak ránézni arra a grafikonra, ami megmutatja, hogy mennyibe kerül az elektromos áram, ha szélenergiával, napenergiával vagy mondjuk fölgázzal, szénnel, kőolajjal állítjuk elő.

Ennek köszönhetően számos cég döntött már úgy, hogy megpróbálja minimális méretűre összenyomni az ökológiai lábnyomát. Ott van például a Facebook, amely nemrég történelmi lépést tett meg azért, hogy 2020-ra ingyenáramról működjenek, a Google pedig a napokban jelentette be, hogy 600+ milliárd forintnyi összeget költ napelemekre és szélturbinákra. Hasonlóan irányba gondolkodik az IKEA is: eddig 1,7 milliárd eurót (mintegy 534,6 milliárd forint) fektetett a megújuló energiába, a jövőben 416 szélturbinát építene, és már eddig is több mint 750 ezer napelemet telepített a cég épületeinek tetejére.

Az INGKA Holding, az IKEA anyacégének vezetői most arról beszélnek, hogy a bútorgyártó még az idei évben eléri, hogy több zöldenergiát termeljen, mint amennyit az áruházaiban elfogyaszt – írja a Reuters. Ez persze nem csak egy hirtelen jött ötlet, a cég az elmúlt évtizedben nagyjából 2,8 milliárd dollárt (kb. 842,6 milliárd forint) fektetett a nap- és szélenergiai fejlesztésekbe.

A vállalat további ambíciózus terve, hogy 2030-ra klímapozitívvá válnak: nemcsak a saját légszennyezésüket csökkentenék nullára, hanem más cégeknek is besegítenének ebben.

Forrás: hvg.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fantomasz
Ikea szélturbina ? Jó ötlet csak legyen ember aki összerakja . :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.