A Facebook 3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt idén április és szeptember között – jelentette szerdán a közösségi oldalt működtető cég a tartalmak szabályozásáról kiadott legfrissebb jelentésében. Ez több mint kétszerese a tavalyi év megfelelő időszakában törölt fiókoknak.

Felhasználók milliáárdjait törölte a Facebook

A cég most először azt is nyilvánosságra hozta, hogy hány oldalt törölt az Instagram képmegosztó rendszerből, amely egyre nagyobb fejtörést okoz a hamis hírek terjedését figyelő kutatóknak.

Csak az idei harmadik negyedévben gyermekpornográfiával kapcsolatos, vagy gyerekek szexuális kihasználását bemutató tételekből 11,6 milliót töröltek a Facebookon, az Instagramon pedig 754 ezret. A Facebook most először kitért arra is, hogy nagyjából 2,5 millió olyan bejegyzést távolítottak el, amely öngyilkosságra vagy öncsonkításra buzdított. A nyilvánosságra hozott adatok szerint az év eleje óta összesen 5,4 milliárd olyan fiókot töröltek, amelyben hamis vagy abuzív tartalmat észleltek. Ez az adat egy évvel korábban 2,1 milliárd volt.

Közlése szerint a cég már nagy arányban „proaktív”, automatikus felismerő eszközöket használ a hamis felhasználói fiókok elleni küzdelemben.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.