Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak

- nyilatkozott az MTI-nek a tárcavezető.

"A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük" – tette hozzá.

Közölte, hogy jelenleg három olyan űrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetően mikroműhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak előállítani.

"Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös űrkutatási-űrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar űripar számára egy fantasztikus új lehetőséget jelent" – hangoztatta.

"A magyar űripar egyelőre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a magyar űripari vállalatok és a magyar egyetemek űriparral és űrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz űrkutatási projektekben is, kevéssé ismert módon, a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas" – mondta.

Elmondta, hogy az új magyar kutatóűrhajós ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott űripari eszközöket már a magyar kutatóűrhajós vigye fel az űrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.

"Az anyagi vonatkozásokban is előreléptünk abban a tekintetben, hogy ezeknek a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató űrhajósnak a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába" – jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Egyetlen kritérium van: legyen lojális a regnáló hatalomhoz. Sorosbérencek tartsák távol magukat.
CsipkeRózsa
Orbán nem akar űrhajós lenni?

Mennyi az a "nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni," ?

Az nagyon jó hír, hogy már csak ez az egyetlen problémánk az országban.
Dr plágium
Mészáros vagy Németh ?Esetleg a nemzet veje?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.