Mint kiderült, a Google Maps elég szabadon kezeli a vitatott területek határait.

A Google segíthet visszafordítani a trianoni békediktátumot?

Ha egy területnek vitatott a hovatartozása, és több ország is igényt tartana rá – mint ahogy például a az indiai-pakisztáni határon fekvű Kashmir régióra, a kartográfusok rendhagyó megoldásokkal, például különleges színezéssel jelzik ezt.

Nem így jár el viszont a Google, aki ezt a területet attól függően tünteti fel India részeként, illetve vitatott területként, hogy honnan keresünk rá: ahogy a Washington Post kiszúrta, amennyiben indiai címről pötyögjük be a keresőbe a terület nevét, azt India részeként fogja feltüntetni a kereső, amennyiben pedig bárhonnan máshonnan, azt nemzetközi jog szerint, tehát vitatott területként értelmezi.

És ez nem is egyedüli eset: a Google állásfoglalása szerint ők próbálják a "lehető leghitelesebb térképeket készíteni", és arra is odafigyelnek, hogy azok alkalmazkodjanak a helyi törvényhozáshoz, amikor a határokat és a helységneveket feltüntetik. Éppen ezért a cégóriás gyakran engedi, hogy a nagypolitika beleszóljon a térképeibe.

A cég működését belülről ismerő emberek szerint a Google mindig egyeztet a helyi kormányzattal, mielőtt behúzna valahova egy vonalat, a Google Maps csapatán belül egy külön egység foglalkozik a vitatott területekkel. Egyébként a korábban említett Krím-félsziget esetén is a dupla valóság eszközével élnek, és az orosz netezők országhatárt, a többi felhasználó pedig vitatott területet jelző szaggatott vonalat lát.

Így nyilván adja magát, hogy ha komoly magyar revíziós törekvések törnének fel, a Google akár még azt is megcsinálhatja, hogy a magyar gépekről indított kereséseknél a trianoni békediktátum előtti állapotokat mutatja be, és csak a külföldiek számára lesz kicsi Magyarország.

Forrás: WaPo/Index

Kép: Wikimedia Commons

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Ezek a határok nem az 1947-es párizsi béke eredményei? Igaz egyeznek a régivel! Csak a majd 100 év nem működne. Most. Szóval a "reménykedőknek" is van még 25 éve. Vélem.
rejasi
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Eladott Ország
Mindössze 5 milliárd forintba kerül majd. Senki nem mondhatja, hogy a trianoni sírvabúsongás örök mementója nem ér ennyit. Emlékmű. Százméteres árok (NER-ül: süllyesztett rámpa), bele a földbe. Egy zsákutcában. Ha lenne egyetlen szimbóluma a kivénhedt nemdemokraták fennállása óta folytatólagosan elkövetett politikai merényleteknek, akkor azokat semmi nem testesíthetné meg hitelesebben, mint egy szép nagy árok. Egy zsákutcában. Az úgynevezett nemzeti összetartozás emlékhelye egy árok, amit egy zsákutcában ásnak bele a földbe. Jó, így sokkal kevésbé balesetveszélyes, mintha az Andrássy utat szántanák fel, ez igaz. A koncepció annyira zseniális, hogy én felterjeszteném valami rangos elismerése azt a jóembert, aki ezt kitalálta. A lovagkereszt a minimum. Már tegnap is késő lett volna. 5 ezer millió forintért állítanak emlékművet a trianoni tragédiának. Igaz, hogy ha Schmidt Mária 4 milliárdért kiállítást szervez, akkor miért ne kerülhetne 5 milliárdba egy százméteres árok. Méterenként 50 millió nem olyan sok. Főleg, hogy még tartozik hozzá egy több darabra hasított gránittömb is, a közepén örökmécsessel. Ha innen nézzük, alighanem ingyen van.
Eladott Ország
A fantasy-kormány komplett kultuszt kerített maga köré önnön múlthamisításaiból, történelmünk régcáfolt történeteiből, trianongyászunkból, viszonylagos egykorvolt nagyságunkból, a sosemvolt Nagy-Magyarország képzetéből, őstörténetünk homályából, hősi mondavilágunkból, mágikus ó és újkori habos tündérmesékből. Transzparencia helyett transzcendenciában utazik a csapat. A magyar emberek elszakadtak régi hitviláguktól, a rendszeres templomjárás macerás, ma már a boszorkányokban, lúdvércben, babonákban hinni sem túl trendi.
kolozsvaros.com/2019/10/13/a-magyar-fantasy/
kissé felnőttem
@Eladott Ország: igen csak éppen azt felejtik el hogy a magyar történelmet akarták rákényszeriteni az itt élőkre, amikor a birodalom átállitotta a latinról németre a hivatalokat a magyar is elrendelte hogy három év alatt itt is magyar lesz a hivatali nyelv,Na meg az iskolák adók elosztása illetve leépitése aztán megtette a hatást.
Elmentek; maradt a kútágas meg a pusztaság.Aztán aki revizíóról álmodik hozza vissza Kinizsit, ,Dózsát, Nagy Lajost , ha tudja !!! Ha meg nem akkor kár a népet tovább butitani.
Hitler is megtette ezt ütőkártyának mennyi halottat hagytak.a II: vh ban? FEL kéne nőni de előtte ébredni és csendesen EMLÉKEZNI nem másokat hergelve.
Yoda69
El kene mar engedni vegre ezt doglott lovat. A csonka magyarorszag az olyan nemzetarulo politikusok bune, mont horti vagy orban. Most nagy mellel dongetik Trianont, holott miattuk vesztettuk el a teruleteinket OROKRE!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.