Rengeteg külön nevesített projektet söpört össze semmitmondó címek alá a költségvetésben a pénzügyminisztérium, így ezekről már nem tudni, mennyi pénzt visznek el külön-külön. Felolvadt például a nemrég tíz évre titkosított Budapest-Belgrád vasút.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Hát átlátszónak átlátszó

persze nem a költségvetés – az nem annyira -, de manipuláció annál inkább

Ahogy arról a média is beszámolt „«Egyszerűsítettünk a költségvetés szerkezetén is. Egy egyszerűbb tervezetet fogunk benyújtani, ami a képviselők számára azt fogja majd jelenteni, hogy megfeleződik a sorok, tételek száma, reményeink szerint ezzel áttekinthetőbb lesz a költségvetés egésze» – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a 2021-es büdzsé tervezetének bemutatásakor. ”
Nos ahogy a hvg.hu szerzője igencsak jogosan felveti: „Kérdés, hogy egy ország központi költségvetésének az-e a dolga, hogy könnyen áttekinthető legyen, vagy pedig hogy minél átláthatóbbá tegye, pontosan mire és mennyi pénzt költ a kormány. ”. Ami persze költői szerű kérdés, mert egyértelmű, sőt hogy stílusos legyek igencsak átlátszó - tegyük hozzá nem is igazán leplezett - trükk arra, hogy leplezzék mire is megy el a pénz! =))
ElizabethVU77
Nаgyon гоssz lánу voltаm.
Вüntess mеg а farкam a számat!
-----
ki​​s​sia​​.cl​ub
tudode
Hogy mik vannak:
.
A rendeleti kormányzás kistestvére a rendeleti költségvetés, annak a kezében, aki nem rendelkezik se államháztartási, se államigazgatási ismerettel:
.
www.google.com/search?q=megval%C3%B3sul+orb%C3%A1n+%C3%A1lma+a+rendeleti+k%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9s&oq=Megval%C3%B3&aqs=chrome.1.69i57j69i59l2j0l5.5594j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Ami azzal jár, hogy:
.
""""" Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése.""""
.
Aki kapja, marja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.