Néhány szó a híres magyar vendégszeretetről a járvány idején hozott kormányzati döntések tükrében. A koronavírus okozta vészhelyzet sok olyan intézkedést vont magával, ami a megváltozott élethelyzethez igazodott (vagy éppen azt használta ki, no de ez egy másik téma). Az egyik, kifejezetten praktikus döntés az volt, hogy a 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejáró okmányok az ország területén 2020. december 15-ig érvényesek. Így csökkenthető az ügyintézéssel járó találkozások száma, ha pedig valaki mégis szeretné december előtt megújíttatni a lejárt iratait, azt online időpontfoglalás után teheti meg. A Miniszterelnökség ezzel kapcsolatos nyilatkozatában egy mellékesnek tűnő mondat is szerepel ügyesen elrejtve:

Forrás: b1.blog.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
könnyen lehet, hogy maguk a rendelkezők maguk is, de a hívek biztosan kellően primitív bunkók !!! =))
CarolRL86
Ма estе szabаd vаgyок. Inni akar, каttintson а linkre, hоgу megtaláljа a prоfilomat és a telеfonszámоt > www.k­­i­­­­ssia.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.