A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA)  jelentése szerint hivatalosan is a napenergia a Föld legolcsóbb villamosenergia forrása, legalábbis ott, ahol azt szabályozókkal és olcsó hitelekkel is támogatják.

Hivatalos: a Napenergia a legolcsóbb villamos energia a történelemben

Fotó: Unsplash

Csökkenő költségek

A szuperolcsó napenergia főképp a kockázatcsökkentő pénzügyi politikának köszönhető, állítja az ügynökség, és alapvetően azokon a helyeken érvényes, ahol az energiapolitika is megújuló-barát és a finanszírozáshoz való hozzáférés is könnyű. A jelentés kihangsúlyozza, hogy a szabályozási politika kulcsfontosságú, a megújuló energiaforrások és más, környezetileg előremutató technológiák fejlesztésének ösztönzésében.

A jelentésből a Carbon Brief (CB) készített összefoglalót: a World Energy Outlook 2020 négy utat kínál 2040-re, a megújuló energiafelhasználás jelentőségének növeléséhez. Az IEA fő forgatókönyve 2040-re 43 százalékkal több napenergia termeléssel számol, mint azt 2018-ban várták, részben annak az új részletes elemzésnek köszönhetően, amely kimutatta, hogy a napenergia már 20-50 százalékkal olcsóbb ma, mint a múltbéli előrejelzések szerint lennie kellene.

Ez a 20-50 százalékkal olcsóbb árat jelző statisztikai becslés egyelőre a napenergia-projekteket építő vállalatok számításain alapul, nem pedig olyan szolgáltatáson, ami a fogyasztók vagy a napenergia-tulajdonosok is megtapasztalnának. Ez mégis hatalmas előrelépés, hiszen az erőművek építésének költségei jelentős részét képezik annak, hogy miért ragadt bele a világ olyan menthetetlenül a szén- és gázerőművek korába.

Az új, lecsökkent tőkeköltséggel, a napenergia megawattonkénti költsége szinte világszerte mindenütt a gáz és a szén hasonló mutatója alá csökkent.

Az idén befejezett, közüzemi napenergiával kapcsolatos projektek esetében a világ legnagyobb piacain (az Egyesült Államokban Európában, Kínában és Indiában) a villamosenergia-termelés átlagos költsége az erőmű élettartama alatt (a villamosenergia kiegyenlített költsége) 35–55 dollár volt megawattóránként. Mindössze négy évvel ezelőtt a napenergia globális átlagos kiegyenlített költsége még 100 dollár volt megawattóránként, egy évtizeddel ezelőtt pedig 300 dollárra rúgott.

Támogató szubvenciók, hitelek, szabályozók

Mi okoz csökkenést a tőkeköltségben? Ez sok mindentől függ, de mivel az emberek és a vállalatok látják az olyan sikeres projekteket, mint Elon Musk dél-ausztráliai napelemfarmja, nő a bizalmuk a befektetésekben. A technológia költsége is csökken, és az olyan szabályozási politikák, mint az adókedvezmények vagy az alacsony finanszírozási költségek, tovább növelik a lendületet.

Az IEA ajánlásai az atomenergiához hasonló előrejelzéseket és számításokat tartalmaznak a megújuló energiaipar számára is. Ezek szerint a napenergiaipar megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy a következő 10 évben robbanásszerű növekedést produkáljon, mert jelenleg az alacsony költségek és a növekvő rendelkezésre állás tekintetében is kedvező a helyzete. Az összes taglalt fejlődési ​​útvonal a megújuló energiaforrások egyfajta keverékét foglalja magában, az atomenergiának, a zsugorodó piacú szén- és gázenergiának. A jövő tehát nem csak a napenergia, de az összes többi megújuló energia, és az atomenergia vonatkozásában is fényesnek tűnik – állítja az IEA.

Rakéta

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
Hát ja. Orbánnak meg Paks2 kell,meg a ruszki hitel nyóccáz évre titkosítva...
Pálinkás Pál
Természetesen ez netto kamu duma...a napenergiához elsősorban nap kell...tehát még a föld legoptimálisabb helyén is van leállás éjszaka...arról nem beszélve hogy igazán ideális hely a napenergia kinyerésére nem az egész bolygó ...csak egy keskenyebb sáv... ez szimplán zöld parasztvakítás..
Jozefina
A napelem valóban a lehető legolcsóbb energia forrás. És akkor is termel áramot, ha nem süt a nap!
napelemizorex.hu/napelem-akkor-is-ha-nem-sut-a-nap/ A paks 2 árából rengeteg ingyen energiaforráshoz jutott volna Magyarország!!!
nezelodo
Pár évvel ezelőtt a fidesz egyik bölcse tudatta velünk, hogy a nap nem süt éjjel, és a szél sem fúj mindig, és nem érdemes foglalkozni vele. Nyilván az atomenergia igába fogása, ahogy a bölcs cicus is említi, a Sajmon államtitkár után szabadon, olcsóbb mint egy naperőmű telep, amik az EU-s támogatás hírére gombamód szaporodnak.
Azért még futottak a fiúk (és a Lölö), egy kört, hogy kiaknázzák azt a pár tíz milliárdot, ami a legendás, az egyetemi KISZ-es ifjúság védnökségével felépült leánykori nevén Gagarin hőerőmű nyújtott. Igaz akkor még nem volt klímaváltozás (csak a csikari féle kamuklíma változás) a nemzeti kormányunk szerint, de mostanra már van, a lenyúlható EU-s támogatásoknak köszönhetően.
kereső
@nezelodo: Ó, hát orbán török barátja, aki érdekelt a "napelem bizniszben" Magyarországon meggyőzte orbánt- és most már teljes gőzzel megy, támogatjuk az ellopható Eu-s milliárdokért cserébe.
ómió
Már, ugye, amikor van! Ha meg nincs, "pihenne" az efftárs!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.