Ma elstartolt a védettséget igazoló mobilos alkalmazás, csak épp nem jól működik, legalábbis vannak bökkenők. Van, akit már regisztrálni sem enged az EESZT-applikáció. Az EESZT rendszere többször is összeomlott az utóbbi hetekben, az állami szervek ilyenkor általában túlterheléses támadásra hivatkoznak. 

Itt az újabb hiba: Bejelentették, hogy letölthető, de nem igazán működik a védettséget igazoló applikáció – Erre mi lesz a magyarázat?

Fotó: Pixabax cco

Péntek reggel óta nem működik az előző este megjelent alkalmazás

Csütörtök óta letölthető a védettséget igazoló applikáció, ami egyelőre nem működik, a hibát a 444 több olvasója is jelezte. Azoknak, akik tudtak regisztrálni, az oldal most egy hibaüzenetet mutat azzal a szöveggel, hogy

az EESZT portálja jelenleg korlátozottan érhető el

„A letöltés többé-kevésbé rendben ment, a regisztrációt többször újra keltett kezdeni, mert hibás adatokra hivatkozva nem fogadta el a beírt adatokat. Regisztráció törlés, és újraregisztrálás után már működik, indul az app, de a PIN-kód megadása után, az átirányított oldal, a mobil-if.eeszt.gov.hu nem tölt be, az »oldal nem működik« üzenet látható. Szóval vagy még nincs kész, vagy én is terheléses támadó vagyok” – írta a 444-nek egyik olvasója a hibáról.

Elvileg így működik majd az app

Azt, hogy jön a védettségi az, a csütörtöki kormányinfón jelentették be. Az alkalmazást amúgy a Google Playben és az App Store-ban is meg lehet már találni. A mobiltelefonos applikációval lehet majd igazolni a védettségi oltás beadatását: az alkalmazás az oltott nevét, az érintett taj-számát, az oltás idejét, a fertőzéssel szembeni védettség tényét, vagy annak a hiányát is megjeleníti – írta meg korábban a Telex. Az első használat előtt az EESZT-ben regisztrálni kell, hat jegyű PIN-kódot kell megadni, az appba pedig majd ezt a PIN-kódot kell beírni, hogy látszódjanak az adatok. A Telex is arról ír, hogy a regisztrációs folyamat könnyen az utunkat állhatja, nem is csak azért, mert nem mindig jelenik meg az új regisztráció feliratú gomb az EESZT-ben, hanem például azért is, mert van, aki hiába regisztrál, megtörténhet, hogy a PIN-kód beírásánál az alkalmazás figyelmezteti arra, hogy regisztráljon.

Emellett pedig olyanok is vannak, akik le sem tudják tölteni az alkalmazást.

Többen jelezték már a Telexnek is, hogy Androidon azzal szembesültek, hogy

az alkalmazás nem kompatibilis az eszközükkel, vagy hogy az országukban nem elérhető.

A Telex azt írja, hogy az új applikáció csütörtök este, amikor közvetlenül a publikálása után még működött, akkor nem külső oldalt töltött be, hanem az appon belüli igazolást az oltásról. 

Az EESZT rendszere többször is összeomlott az utóbbi hetekben, az állami szervek ilyenkor általában túlterheléses támadásra hivatkoznak. A rendőrség a napokban megerősítette, hogy a Pfizer-káosz napján tényleg támadás érte az oldalt.

Forrás: 444, Telex.hu

Címlapkép: Pixabax cco

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Az lenne a furcsa, ha valami normálisan működne M.országon!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Van valami az ország lerablásán kivül, amit ezek normálisan meg tudnak csinálni?
Emmersson71
@Csizmás Kond: Egy sima QR kód leolvasó ma megmutatja a legfontosabb adatot - érvényes vagy sem az igazolvány. Egyszerűen a QR kód adatait kell frissíteni és nincsen szükség ilyen bonyolultan regisztrálható alkalmazásra - nyilván egy halom pénzből..valami NER lojális havernak!
Aki Én
Túlterheléses támadás. Harcban állunk!!!
Vagy csak a lopáson kívül mindenhez -is- balfaszok.
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...akármi lehet nem tudom de hogy adott a körülmény és lehet használni az biztos.
Emmersson71
@Csizmás Kond: Aha...
Na, ez kb olyan, hogy van a focilabda (igyexem NER-nyelven átadni), ami évek óta műxik (QR kód), majd az okosok kitalálják, hogy legyen kocka-alakú laszti. Nem jó, használhatatlan - bár valóban meg lehet venni (letölthető).

Néhány hozzászólás az alkalmazást értékelők közül:

1 csillag
"App fejlesztő vagyok, így próbálok empatikus maradni, de ilyen munkát soha nem adnék ki a kezeim közül. Tele van hibával: regisztrációkor egyszerre írja ki az app, hogy sikeres és sikertelen regisztráció. A PIN kód megadása után egy nagy fehér képernyő fogad, ha jót ütök be, ha nem. Az app újra telepítésével és új regisztrációval sikerült túl jutni a PIN-en, de megnyílik egy HTTP ERROR 500-al (szerver hiba) ellátott weboldal. Amint kijavítják működőképesre az appot, feljebb értékelem."

1 csillag
"anyatokat basznatok teherbe, hogy nem vagytok kepesek egy mukodo appot csinalni! akinek van kartyaja, mire jo az app akinek nincs kartyaja, hogyan olvassa be a qr kodot a qr kod beolvasasa utan hibat jelez a bevitt adatokban mindenre is alkalmatlan gyokerek vagytok"

1 csillag
"Ez az alkalmazás egy szégyen. Ronda, kezelhetetlen, bonyolultabb regisztrációs folyamatot akarva sem készíthettek volna. A PIN pad random számkiosztása pedig nem tudom melyik dilettáns ötlete volt, de minimum emberiség ellen elkövetett bűntett. Biometrikus azonosításról meg nem is hallottak."

4 csillag
"Sikeres volt a regisztráció! Flottul sikerült belépni. Elsősorban az oltásiigazolvány miatt regisztráltam,hogy ne kelljen mindig azt előkapni. Sajnos nem lehet képernyőmentést készíteni biztonsági okokból,így nem lehet egyből mutatni. Ha össze lehetne kötni a belépést ujjlenyomattal,akkor járna az 5 csillag."
(ő boldog, hogy sikerült regisztrálnia, bár a használhatósággal van gondja)

2 csillag
"Ezt valamelyik gyerek írta? Bejelentkezést követően megnyit egy böngészőt és oda írja a belépési adataimat? Webservice-ről nem hallottak még? Nincs angol nyelv. Túl körülményes a...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.