A University College London és a londoni Francis Crick Intézet közös kutatásából derült ki, hogy szükség lesz egy úgynevezett booster oltásra a pfizeresek körében – írja a nepszava.hu.

Kelleni fog egy harmadik Pfizer-oltás, hogy védjen a vírusmutációk ellen, az eddigi legnagyobb kutatás szerint
Fotó: MTI/Vajda János

Az index.hu foglalta össze a 2021 januárjában 250 önkéntessel végzett vizsgálat eredményeit, amelyeket elsőként a Lancet című orvosi lap közölt június elején. Eszerint minél idősebb valaki, és minél több idő telik el az oltóanyag második dózisának beadása után, annál nagyobb eséllyel csökken az Indiából indult, delta és a Dél-Afrikából származó, béta variánsok elleni neutralizáló ellenanyag-termelődés.

Ennek következtében bizonyos idő elteltével be kell majd adni a booster oltást, elsősorban a kockázati csoportba tartozóknak, például az időseknek és a krónikus betegeknek – írja a nepszava.hu. A Pfizer cég elnök-vezérigazgatója, Albert Bourla áprilisban azt mondta, nagyon valószínű, hogy a második dózis beadásától számított 12 hónapon belül szükség lesz a harmadik adag beadására. 

Forrás: nepszava.hu, index.hu
Fotó: MTI/Vajda János

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
amíg több a hülye, mint a fertőzött, addig kelleni fog.

"Ha egy bármikor pozitív teszteredményt produkáló személy bármely okból meghal (pl. elüti a vonat - mondta boros úr a hirtévében), statisztikailag a Covid áldozatának számít.
Ha egy beoltott személy hal meg, akkor ő az oltás áldozata?
Miért nincs hivatalos statisztikai adat az oltottak mortalitási számairól?"
Pálinkás Pál
@division: kussoljál...ha ügyes vagy ,találsz egy világbank dokumentumot...
documents1.worldbank.org/curated/en/993371585947965984/pdf/World-COVID-19-Strategic-Preparedness-and-Response-Project.pdf
/segítettem / eszerint a hiszti vége 2025 márc 31...nem unatkoztok most évekig..
Gazella
@division: Hülye vagy rendesen! Az ápolók tudják, hogy sima desztillált víz a vakcina./ Narancstól kitelik , hogy kicserélik a vakcina raklapokat/ Kuss legyen neked ott!
division
@Gazella: A fejedben van neked desztillált víz, te szerencsétlen:-))
division
@Pálinkás Pál: Inkább te kussoljál, és ne linkelj ilyen megtévesztő szarokat, tele van velük az antivaxerek oldalai.
Pálinkás Pál
@division: mi a megtévesztő...lehet cáfolni...nem láttam a hivatalos cáfolatát sehol...ami a csúnya beszédet illeti, megérdemlitek, oltottak ,védettek vagytok, itt az ideje hogy befogjátok a pofátokat, és hagyjátok élni a többi embert..meg tudod keresni...tavaly nyáron mondtam hogy ez lesz, ha lesz vakcina...mert a covid hisztisek nem szívesen engedik ki kezükből a hatalmat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.