Magyar találmány, és az egész világon újdonságnak számít az a nyomkövető, amit Horváth Zoltán fejlesztett. A feltaláló régóta a terület szakértője: már 14 éve foglalkozik GPS-rendszerekkel a legkülönfélébb területeken.

„Az ügyfelek választják meg, milyen nyomkövetőre van szükségük: a legérdekesebb az volt, amikor egy teknősbéka hátára kellett GPS-t szerelnünk, de egyébként is a legkülönbözőbb területeken fordul elő. Került már nyomkövető vadőrökre, hajóra, méhkaptárra, kutyára, macskára, gyerekre, nagypapára”

– sorolja a férfi, aki saját fejlesztésű termékével most a kerékpár mozgását teszi lekövethetővé.

„Korábban számomra is gondot okozott, hogy a gyerekeim a játszótér szélén letették a kerékpárt, lakat nélkül, és elmentek játszani. A bicikli pedig védelem nélkül maradt. Ekkor jutott eszembe az ötlet, amit aztán sikerült is egyedi megoldássá fejlesztenem”

– mondja Zoltán.

Magyar találmány: kerékpárra építhető nyomkövetőt szabadalmaztatnak

15 másodpercen belül riaszt az új nyomkövető

A férfi hozzáteszi: habár korábban is voltak nyomkövetők a piacon, ezeket ma gyakorlatilag senki sem használja, annyira nem praktikus darabok.

„Van például egy keréklámpába szerelt, kínai gyártmány, amit egy mozdulattal le lehetett törni, vagy ki lehetett belőle venni a SIM-kártyát (így megszűnt a nyomkövetés és a riasztás). Más modelleket a kerékpárvázba, a nyeregbe vagy a kormányvázba rejtettek, így a használónak néhány naponta szét kellett volna szednie az említett részeket – ezt természetesen senki sem fogja megcsinálni, hiszen már nyerget állítani is fárasztó” – mondja a feltaláló, akinek a terméke már kereskedelmi forgalomba került, és akár rollerekhez, motorokhoz is használható.

„Az FB222 névre keresztelt eszközünk ugyanúgy működik, mint például a kormányzár: a kulacstartó alá rejtve látható, elrettentő erővel is bír. Felrakni pofonegyszerű, leszedni annál nehezebb. Ha valaki az USB-nyílást akarja kinyitni, attól már beindul a riasztó. Ezt egy speciális csavar zárja, ami szintén saját gyártmány. Szövetburkolat is készül hozzá, mint kiegészítő termék, ez védi az esőtől és el is rejti a készüléket” – mondja Zoltán, aki Filutás Viktor országúti kerékpáros magyar bajnokot is felkérte a termék tesztelésére.

Magyar találmány: kerékpárra építhető nyomkövetőt szabadalmaztatnak

Hazai fejlesztés – hazai gyártás

A készülék kulcseleme magyar gyártmány. Hazai tervezésű, ráadásul itthon gyártják: a burkolata Újpesten készül, Dunakeszin festik le, és Fóton szerelik össze. A készenléti ideje 90 nap, az üzemideje 90 óra, és 400 km volt a legnagyobb távolság, amit egy töltéssel kibírt a készülék. Így havonta egyszer, powerbankkel elegendő újratölteni.

Az egyedi szoftvernek köszönhetően az útvonalunk a térképen is kirajzolódik, így pontosan lekövethetővé válik, mikor merre jártunk. PC-n, böngészőn keresztül érhető el az asztali gépre szánt verzió, míg mobiltelefonra a Playstore-ból tölthető le. Az asztali gépes verzió számos plusz funkcióval is rendelkezik, és komplex logisztikai feladatok ellátására is alkalmas. Láthatjuk például, hogy a kerékpáros mennyit tekert, hol voltak a várakozási pontok útközben, de a váltakozó magasságot is nyomon követhetjük egy diagram segítségével. Ha pedig bárki el akarná tulajdonítani a kerékpárt, a rendszer 15 másodpercen belül riasztó e-mailt küld.

Megbízható, bárhol használható

„Az e-mail olyannyira pontos és megbízható, hogy a tesztek alapján száz esetből százszor megérkezik. Az egész rendszer a mobilszolgáltatók hálózatára épülve működik, és a készülékben olyan SIM-kártya van, amely a világ bármely országában használható” – zárja a feltaláló.

Fotók és forrás: nyomkovetes.net

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Azért egy ha közelítőleges árat is írt volna, az nem rontott volna a cikk színvonalán.
namihami
@Pegero: Ha már a cikk megírása a célja egy újságírónak, ahol a téma egy termék népszerűsítése, akkor a minimum az lenne, hogy az ódák zengése mellett annak az áráról is adjon némi tájékoztatást. Éppen erre próbáltam volna célozni, hogy a magasztalás után ennek is illett volna jönnie.
A gép előtti fotelből egyébiránt nem gond odalapozni, de ennek a cikkben kellett volna szerepelni.
csak úgy....
nyugati találmány: ha jól él a melós akkor nem lopkod bringát!
jazminmezei
Szerencsejátékosok interjújában hallottam, hogy érdemes tájékozódni az online felületekről. Erre ez az oldal tökéletes választás legjobbmagyarkaszinok.com/kaszinok/22bet-velemenyek
namihami
@Pegero: De azért az árral és az eredeti cikkel kapcsolatos megjegyzésemet továbbra is tartom. Miután vettem egyet (bár a motoromra szereltem, nem bringára) és remélem, hogy be is fog válni.
Pálinkás Pál
nem akarok lelombozni senkit..de egy 30 eurós kütyü mér ki is üti...amit mozikban is szoktak használni,hogy ne legyen térerő...ne zavard a filmet...a gps jelek leárnyékolása még egyszerűbb...csak a pontosság kedvéért...ennél sokkal komolyabb védelmek vannak autókban, azokat is ellopják...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.