Ezentúl Meta néven fut majd a Facebookot üzemeltető cég, jelentette be a közösségi platform vezérigazgatója a vállalat új nevét.

„Mi építjük a kapcsolódás technológiáját, melynek középpontjába együttes erővel végre az embereket helyezhetjük. És együtt megnyithatjuk az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt”

– indokolta Mark Zuckerberg a Facebook Connect eseményen egy kissé talán patetikus mondatokkal, miért is tartja indokoltnak a Facebook mint cég átnevezését. A HVG.hu cikke szerint valamivel praktikusabb magyarázatnak hangzik, hogy a Facebook márkanév jelenleg egy termékhez (a legnagyobb közösségi oldalhoz) kapcsolódik.

A jelenlegi formában megszűnik a Facebook

Fotó és nyitókép: 123RF.com

„De idővel, remélem, egy metaverzumot működtető cégként tekintenek majd ránk”

– mondta Zuckerberg.

Az ezután Meta néven működő Facebook alapítója ezzal arra a nagyszabású tervre utalt, hogy a közösségi térből helyett/mellett egy „élő-lélegző” világot kívánnak építeni a virtuális valóságban. Erre a feladatra csak Európában 10 ezer új alkalmazottat vesz fel a vállalat.

Forrás: HVG.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Pegero: Facom az van, Facem nincs:-) Teljesen feleslegesnek tartom. Nejemnek van, mivel a tanárok, stb. ugye ide írnak sok esetben az iskolával kapcsolatban, meg az ovis dolgokat is ide kell kiírni, de nekem szerencsére nincs szükségem rá külön. Ott a telefon, ha beszélni akarok valakivel, vagy személyesen oldom meg.
division
@Pegero: Már akinek van Face - e. Nekem nincs.
division
@Pegero: Facom az van, Facem nincs:-) Teljesen feleslegesnek tartom. Nejemnek van, mivel a tanárok, stb. ugye ide írnak sok esetben az iskolával kapcsolatban, meg az ovis dolgokat is ide kell kiírni, de nekem szerencsére nincs szükségem rá külön. Ott a telefon, ha beszélni akarok valakivel, vagy személyesen oldom meg.
division
@Pegero: Akkor eljárt feletted az idő:-)
mágnes
@Pegero: Ezt a társalgást ,tiszta Hacsek é Sajó :-)
ómió
Ez is nevet változtat, mint bolsi példaképei?
human
Ez a virtuális valóság sok területen nagy segítség lesz.
Ugyanakkor a tudomány még azt sem kutatta ki, hogy milyen kárt okozott a közösségi oldalak megjelenése. Mert hogy módosította a szociális érintkezést az világos. De milyen veszélyeket hozott magával?
Ezt a mai mapig nem tudjuk, de már a facebook 2.0-t építgetik nekünk ami mégjobban kiszakít a valós térből és még újabb problémákat hoz magával.
Informatikus vagyok és nem technika tagadó. Szakmámból adódóan tudom, hogy ismerni kell mindig az új rendszerekben rejlő negatívumokat, veszélyforrásokat is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.