A közvéleményt és a tudományos szférát is lázban tartja a koronavírus új variánsa, az omikron. Nagy kérdés, hogy a most forgalomban lévő oltások mennyire védenek ez ellen. 

Vizsgálják, hogy mennyire hatásos a Pfizer és a Moderna az új variáns ellen

Fotó: JEFF PACHOUD / AFP

A Pfizer pénteken bejelentette, hogy több adatra vár az új omikron koronavírus-variánsról (B.1.1.529), hogy kutatni tudja, mennyire csökken a vakcinája hatásossága ellene – írja a Reuter alapján a 24.hu. A gyártó azt is kijelentette, hogy ha szükséges, nagyjából 100 napon belül tudja szállítani az omikronra szabott vakcinákat világszerte.

„Most még több adatot várunk az omikronról, maximum két hét alatt kiderül, hogy ez egy olyan variáns, amire módosítani kell a vakcinát, vagy sem”

– mondta a BioNTech egy sajtóközleményben.

A Moderna dolgozik egy, az új variánsra szabott emlékeztetőoltáson, és teszteli a meglévő emlékeztető vakcina nagyobb adagját, valamint más, több variáns elleni védelemre tervezett boosterjelöltet is tanulmányoz. A gyártó felhívta a figyelmet: az emlékeztető oltás jelenleg az egyetlen opció a csökkenő immunitás visszaépítésére.

A vakcinaelkerülő variánsok azok, amelyek kicselezik a vakcinázás által kiváltott immunválaszt. Ha az omikronról kiderül, hogy ilyen, a Pfizer és a BioNTech képes hat hét alatt új vakcinát fejleszteni erre a változatra is.

A WHO tájékoztatása szerint az új változat nagyszámú mutációt tartalmaz, amelyek közül néhány aggodalomra ad okot. A szervezet szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy ezzel a változattal megnövekszik az újrafertőződés kockázata és úgy tűnik, hogy Dél-Afrika szinte minden tartományában növekszik e változat eseteinek száma. Az omikron már több európai országban is felbukkanhatott.

Forrás: 24.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
majd megállapítják hogy semennyire, és új oltások kellenek, abban van a pénz...lehet elmenteni, ne legyen vita,amikor megint igazam lesz...
division
@Pálinkás Pál: Sosem volt igazad semmiben, most miért lenne? :-)) Tudományos oldal nálad a nullával egyenlő.
Pálinkás Pál
@division: visszatérünk rá pár hét, hónap múlva, azért írtam, mentsd el...
division
@Pálinkás Pál: Nincs mit elmentenem. Az új variánsok esetében sajnos változtatni kell a vakcinákon az esetek zömében, szóval ez esetben sem mondtál most nagyot.
Pálinkás Pál
@division: hazudsz, eddig is kellett volna akkor..Azt hörögtétek mindenhol hogy a delta teljesen más már ,mint az eredeti, amire a sebtében összegányolt szenteltvíz...
Gazella
@division: www.facebook.com/groups/nepanikolj/permalink/4899909360027969/@division:
Nem tudom honnan van pofád ehhez, de fix' hogy nem dolgozol az egeszsegugyben.
division
@Gazella: Az fix, hogy te sem, de nekem legalább van két tudós rokonom, akik ezzel (is) foglalkoznak. Te meg max. takarítasz a folyosókon, és egy sötét konteós vagy.
division
@Pálinkás Pál: Szenteltvíz neked kellene már a fejedre, hogy a sok mocskot lemossa róla.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.