Magyarországon mintegy 400 ezer ember dolgozik a különféle létesítmények üzemeltetését végző cégeknél. Ám ez a szám folyamatosan apad. Már tudjuk is, hogy miért. Természetesen azért, mert terjed az automatizáció, a távolról végzett irányítás és egyre több a robot is. Úgyhogy folyamatosan kerül veszélybe több ezer ember állása, főleg a kisebb, kevés géppel és viszonylag sok élő munkaerővel működő takarító cégeknél.

Magyarok tízezrei lehetnek munkaélküleik – veszélyben a munkahelyek, nyakunkon a robot-invázió
Kép: Pixabay

A home office térhódítása alapvető változásokat hozott az irodaépületek életében. A dolgozók visszacsábítása a legtöbb cég számára kihívást jelent. Ma már alapelvárás a magas szintű IT lefedettség és megjelent a kényelem és a relaxációt szolgáló megoldások iránti igény is.

Szolgáltatói oldalon előtérbe kerül a robotika és az automatizálás, aminek megjelenése sokkal inkább a munkaerő-hiánynak és nem a pandémiának köszönhető

- fogalmazott a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) a 2021-es összefoglalójában. A szervezet növekvő piaci forgalmat jósol 2022-re.

Nem meglepetés, hogy a covid a létesítménygazdálkodási szektort is megrengette és változásokat idézett elő, különösen az irodaépületek piacán. A home office jelentősen átalakította az igényeket, mi több az irodák kialakítása során az otthon kényelmével való versengés is tapasztalható. A jövőt illetően viszont már nem a covid a legnagyobb kérdés, hanem a személyi és képzettségi szinten is fellépő munkaerőhiány. A képzett karbantartókat, menedzsereket magas fizetésekkel csábítja az építőipar.

Az 5 százalék feletti várható gazdasági növekedés a megrendelésállomány emelkedésével jár. A felpörgő építőipar egyszerre hoz plusz bevételt és a munkaerő elszippantásával bérnyomást.

A 20 százalékos minimálbér emelkedés kétszámjegyű bérinflációt eredményez. A villamos- és gázenergia árának 2-3-szoros növekedése az épületek költségszintjének emelkedését okozza.

A pandémia komoly feladatokat adott a létesítménygazdálkodóknak, akik hősiesen és nagy hatásfokkal vették az akadályt, de a járványnak egyrészt még nincs vége, másrészt a hatására elindult folyamatok folyamatos kihívásokat teremtenek. Ehhez adódik a munkaerőhiány, a pandémia kényszere alatt bevezetett távmunka biztosítása, a fenntarthatósági klímacélok elérésében vállalt szerep és ezzel összefüggésben a robotika és automatizálás felgyorsított implementációja

– összegezte a 2021-es év tapasztalatait Schmidt József, a LEO FM elnöke.

Könnyű lenne azt gondolni, hogy a robotika és az automatizált folyamatok iránti igény az iparág fejlődésének eredménye, a valóság ennél sötétebb. A technológiai újításokat ugyanis éppen a munkaerő-hiány keltette életre, ami már a covid megjelenése előtt is a szektor egyik fő problémája volt.

Ma már egyre több szolgáltató használ robotikát, sőt van olyan cég is, amelyik saját fejlesztésű robotokat alkalmaz. A robotok, például az automatikus súrológépek és porszívók különösen jó megoldást jelenthetnek a nagy létesítmények takarítására, mivel gyorsabban dolgoznak, és beprogramozhatók úgy, hogy éjszaka is működjenek, amikor az épület üres.

A takarítórobotok a személyzet takarítási idejét is csökkenthetik, és csökkenthetik az épületbe be- és kijáró emberek számát, ami a mai üzleti környezetben értékes lehet.

A 2021 utolsó negyedévi létesítménygazdálkodási hangulatindex értéke erős optimizmust mutat, értéke: 53,06.

Az FM vállalatvezetők bizakodnak, egyrészt a covid indukálta szigorítások, zárások elmaradása, másrészt a gazdasági növekedés miatt. A LEO FM az utóbbi évben nagy növekedésnek indult, a tagvállalatok árbevétele 298 milliárd forintot ért el, a kezelt terület 15 millió m2, a közvetlen alkalmazottak száma pedig 15 ezer fő.

A szervezet jelenleg további 1000 betöltetlen pozíciót tart nyilván Budapesten és az agglomerációban, de a legégetőbb munkaerő-hiány Nyugat-Magyarországon tapasztalható.

Forrás: mfor
Címlapkép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyar1
Na meg a robotoknak covid vakcina sem kell.
Szalay Miklós
Apropó, itt egy alapos írás arról, hogy milyen iparizált világban élünk, hogy az sok szempontból olyan, mint egy nagy gép, az emberek pedig mint az alkatrészek. Lásd még benne a fokozódó gépesítésről, az emberi munkaerő kiszorulásáról írtakat:

egyvilag.hu/temakep/081.shtml
ómió
Mutyigeri efftárs már robotok nélkül is kirugdalja őket!
Eladott Ország
@ómió: január 2., 09:55 ◘
Egy férfi bemegy egy bárba, ahol a kiszolgáló egy robot. A robot megkérdezi tőle:
- Mit kér, Uram?
- Egy Martinit.
- És mennyi az IQ-ja, Uram?
- 168.
Ezután a robot elbeszélget vele a fizikáról, az orvostudományról és az űrhajózásról.
A férfit nem hagyja nyugodni a kíváncsiság, ezért később visszamegy a bárba.
Újra Martinit kér, és amikor a robot az IQ-ját kérdezi, azt válaszolja, hogy 90. Ezután jól elbeszélgetnek a fociról és az időjárásról.
A férfit még mindig nem hagyja nyugodni valami, ezért harmadszor is visszamegy:
- Mit kér, Uram?
- Egy Martinit.
- És mennyi az IQ-ja, Uram?
- 15.
A robot közelebb hajol:
- 2022-ban is a fidesz-re szavazunk, ugye?
ómió
@Eladott Ország: Pedig, ugye, az "összes 200-as IQ-ju", államcsőd- népzsebi- és gázáremelésvágyó efftárs, az mind a bolsi rablóbandátokra szavaz!? "Robotostul"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.