Előző cikkünkben már fejtegettük, hogy attól, hogy valamit ismer egyfajta néven a köznyelv, még nem biztos, hogy bármi köze is van ahhoz. Legjobb példa erre a neoncső kifejezés, amiből csak a cső az igaz.
A kályhától elindulva egyszerű dolgunk van, de úgy hosszú a történet. A LED, amelyet 1927-ben találtak ki egy egyszerű betűszó: light emitting diode, azaz fénykibocsátó dióda. Az eszköz az elektroluminiszcencia elvén működik, ami a bonyolult kifejezése annak, hogy egy olyan áramkör, amibe ha áramot vezetünk, fényt bocsát ki. Tucatnyi tudós kísérletezett a jelenséggel Oleg Loszevtől, Georges Destriau-n keresztül egészen a radioaktivitást kutató Marie Curie-ig. A nagy áttörések egyikét Bay Zoltán – aki a rádióteleszkópot is feltalálta a második világháború végén – és Szigeti György jegyzi. Pk szabadalmaztatták 1939-ben a bórkarbid alapú, sárgás-zöldes színezetű fehér fényt kibocsátó LED-et.
A hatvanas évek legvégéig kellett várni azonban arra, hogy a LED-ek betörjenek a kereskedelmi forgalomba. És akkor még csak a különböző visszajelző lámpák helyét tudták átvenni, mert a fényerejük nevetségesen kevés volt egy hagyományos izzószálas lámpához képest. Az egyes színek fényereje eltérő mértékben nőtt az évek során. Illetve azok a ledes fényforrások, amelyeknek hamarabb találtak ipari felhasználást – remek példa a növények megvilágítására használt, a növekedést elősegítő színek – gyorsabban váltak megfizethetővé. Mára azonban a megszokott fehér fényt kibocsátó lámpákat is ki lehet váltani ledes "izzóval".
A hagyományos izzóról sok jót el lehet mondani. Száz éve szolgál minket, kellemes meleg, otthonos fénnyel szórja be a szobákat. Azzal viszont nem lehet megvádolni, hogy energiatakarékos lenne. A nagy fényerejű alacsony fogyasztású LED-ek mégis elkezdtek megjelenni. Először a kékből sikerült elég erőset készíteni, ami a japán kutatócsoportnak tudományos díjat ért, a világ pedig ennek köszönhetően állhatott át a DVD-ről a jóval nagyobb tárkapacitást nyújtó Blurayre. Pár évvel később pedig már a bonyolult kémiai felépítésű és kezdetben drága fehér fényű LED-ek is megjelentek. A tömegigény és a további kutatások miatt egy-két évtized alatt a kompakt fénycsövek helyét is át tudták venni a LED-ek. 2014-ben már 303 lument bocsátott ki wattonként a legjobb LED, mindezt úgy, hogy akár százezer üzemórát is elműködnek.
A pontszerű fények azonban nem nyújtanak természetes hatást, nem jó olyan lakásban élni, ahol egy-egy pöttyből érkezik nagy fénymennyiség. Kezdetben a kukoricára hasonlító felépítésű, egy-egy hengeren elhelyezett több tíz kevésbé erős LED tűnt a megoldásnak. Később azonban kisebb fényforrásokat szereltek fel úgy egy szálra, hogy az szinte megkülönböztethetetlen a hagyományos izzószáltól. Ezeket a filament-es (azaz szálas) felépítésű lámpákat már nem csak a szaküzletekben, de a diszkont áruházláncok középső polcsorán is meg lehet találni.
És hogy milyen arányokról beszélünk? A klasszikus hatvan wattos körte helyét egy tíz wattos LED-es lámpa át tudja venni. A kereskedelemben kapható LED körtékre pedig jellemzően 25 ezer óra üzemidőt mondanak, ami reálisan a világ vége plusz egy nap. A hagyományos izzók, még a piacról való kivonásuk előtt, ugyan jóval olcsóbbak voltak, mint az 1-2-3 ezer forintos LED-ek. Távlatában gondolkodva azonban rövid idő alatt megtérül a kezdeti magasabb befektetés. Egy darab hatvan wattos körte helyére csavart LED esetében (napi 4 óra működéssel számolva) ez csupán két-három hónap. És az Electro-Coord becslése szerint tíz-tizenkét évet képesek elműködni mindenféle karbantartás nélkül.
A fejlődéssel pedig együtt járt az újrahasznosíthatóság. Az első és második generációs LED fényforrások is működnek, a harmadik generációs filament-esek pedig alig pár éve vannak a boltok polcain. Minél kevesebb a műanyag a lámpákban, annál biztosabb, hogy a nyersanyagok kinyerhetők belőle.
Forrás: Lámpahulladék.hu
Új hozzászólás