A lakás túlzottan száraz levegője számos kellemetlen tünetet okoz; jellemzően a bőr és a haj kiszáradása, torok- és szemszárazság, reggeli orrfolyás jelentkezik. Hajlamosak vagyunk egészen más okokra gyanakodni, pedig csak némi párásításra lenne szükség. Érdemes beszélni a problémáról, hiszen a téli fűtési szezonban sokakat érint. (x)

Fontos tisztázni a kérdést, milyen mértékű páratartalom ideális az emberi szervezet számára. Szerencsére a skála széles; az alapvető ajánlások szerint 35-65 százalék közötti relatív páratartalom megfelelő számunkra, optimális értékekről 45-55 százalék között beszélhetünk. Fontos megjegyezni, hogy a túlzottan magas páratartalom is egészségügyi kockázatokkal jár, hiszen a nedves környezet kedvez a penészgombák és az atkák szaporodásának.

Legyen megfelelő páratartalom az otthonodban!

A 35-65 százalékos páratartalom fenntartása nem csupán az egészségünk megóvása miatt lényeges – noha kétségtelenül ez a legfontosabb szempont. A bútorok, a padló, a ruhák vagy épp a könyvek számára is megfelelő nedvességtartalom szükséges. A „legszárazabb” időszak a tél, amikor a fűtőberendezések működésbe lépnek. Érdemes ellenőrizni a páratartalom mértékét, hogy elkerüljük a túl száraz levegő mellékhatásait.

Mint tudjuk, az érzékszerveink a páratartalom ingadozását kevésbé érzékelik; míg a hőmérséklet kisebb mértékű változása fázást vagy hőségérzetet okoz, a páratartalom jelentős kilengését gyakorlatilag észre sem vesszük. Éppen ezért metrikus eszközre van szükségünk. Ennek neve higrométer vagy egyszerűen csak páratartalom mérő… Ennek köszönhetően ismerhetjük az aktuális páratartalmat, így szükség szerint párásíthatunk vagy épp száríthatunk.

Ne feledkezzünk meg róla, hogy a lakás megfelelő páratartalmát mindig két tényező – a szellőzés és a hőmérséklet – határozza meg. Elsősorban az egyensúly megtartására kell törekedni, hiszen a túlzottan feltekert fűtés nagymértékben szárítja a levegőt, de a magas páratartalom sem megfelelő a már említett penészképződés és atkaszaporodás miatt.

Az alacsony páratartalom kézzelfogható megoldása a szellőztetés. A kiszárított levegőt egyszerűen cserélni kell; intenzív szellőztetéssel relatív alacsony hőveszteséget szenvedünk el, vagyis szellőztetés során tárjuk ki az ablakszárnyakat és az ajtót – ha tehetjük. Ha szellőztetés nélkül szeretnénk megoldani a problémát, illetve meg szeretnénk őrizni a hőmérsékletet, az esetben a párásító készülékek jelentik a legjobb megoldást. Ezek tökéletesen alkalmasak némi illóolaj eregetésére is, így nem csupán a megfelelő páratartalomról, hanem a kellemes illatokról is gondoskodhatunk.

Megfelelő megoldást kínálnak a házi praktikák is; a vizes ruhák teregetése, illetve a szobanövények vízzel történő spriccelése is hatékony lehet. Lassabb, de stabil megoldást kínál az akvárium; ha szeretjük a halakat, könnyedén megoldhatjuk a párásítás problémáját.

Mint kiderült, könnyedén megváltoztathatjuk a páratartalom szintjét a lakásban. Némi odafigyeléssel, illetve a páratartalom mérésére alkalmas eszközzel sokat tehetünk a légszárasságból adódó kellemetlen tünetek elkerülése érdekében.

Partner Tartalom (x)

Forrás: Emag.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.