Csehország mozgó légvédelmi rendszereket fog gyártani Ukrajna számára – közölte Alex Vytecka, a cseh kormányközi védelmi együttműködési ügynökség (AMOS) igazgatója csütörtökön a CTK hírügynökséggel.

A speciálisan módosított japán Toyota terepjárókra szerelt, egyebek között drónok elleni bevetésre használható rendszerek gyártási költségeit Hollandia állja. Egyelőre száz darab ilyen légvédelmi rendszerről van szó. A szükséges lőszereket Hollandia szintén Csehországtól vásárolja meg – tette hozzá Vytecka, aki szerint a cseh védelmi minisztérium által tető alá hozott üzlet szerződését már alá is írták.

Összefogtak a csehek és a hollandok, hogy Ukrajnának gyártsanak fegyvereket, a költségekbe az USA is beszáll

Fotó: 123RF.com

Daniel Blazkovic védelmiminiszter-helyettes már az Ukrajnát fegyverekkel támogató országok keddi brüsszeli értekezletét követően azt is elmondta, hogy Csehország 90 darab T-72-es harckocsi modernizációját is vállalta. A munkát a cseh védelmi tárca fogja irányítani, a költségek megfizetését pedig közösen az Egyesült Államok és Hollandia vállalta.

A miniszterhelyettes szerint a fegyvergyártásban nagyon széleskörű és jó együttműködés van kialakulóban Csehország és Hollandia között. Blazkovic elmondta: a cseh gyártású légvédelmi rendszerek jelentősen olcsóbbak lesznek, mint a nyugati fegyverpiacon jelenleg hozzáférhető hasonló rendeltetésű korszerű rendszerek. A terepjárókon elhelyezett két géppuska lőtávolsága mintegy két kilométer, a rendszerek földi célok ellen is bevethetők.

Az Ajándék Putyinnak elnevezésű kampány keretében a cseh civil szféra az elmúlt hónapokban több mint 90 millió koronát (1,5 milliárd forint) gyűjtött, amelyből 15 darab Viktor elnevezésű légvédelmi rendszert vásároltak Ukrajnának.

Csehország lépéseit az ukrán kormánnyal előre egyeztette. További részleteket tekintettel a háborús helyzetre nem hoznak nyilvánosságra.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

durbincs
@csak húgy...: Mert ezt a @Qqberci: is maga vizeli a soros lowén ? Pedofil Antifa Fasiszta ? mint@sgl: @fideszes gyökér: ?@Sziszifusz: ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
@Shikarescu: A tesztelésnél te lehetsz a futó alak...
Sziszifusz
@Shikari: tegnap 20:13 " Na itt vannak a halálkereskedők."

Lázár János: " Beszéljünk világosan, Magyarországon fegyvergyárak fognak épülni. "
durbincs
@csak húgy...: Mert ezt a @Qqberci: is maga vizeli a soros lowén ? Pedofil Antifa Fasiszta ? mint@sgl: @fideszes gyökér: ?@Sziszifusz: ?
durbincs
@csak húgy...: Mert ezt a @Qqberci: is maga vizeli a soros lowén ? Pedofil Antifa Fasiszta ? mint@sgl: @fideszes gyökér: ?@Sziszifusz: ?
NKF
Hát ez kell! Hülye barmok az ukrán nép meg szenved!
A rohadék amcsik meg kaszálnak a háborún! Na,meg az unió is szaregylet! Ursulával az élen!
ómió
Ha már így "küzdenek" érte, tényleg ideje lenne a mielőbbi földigromboltatásának!?
KisTehen
ezek hány évre tervezik az ukrán háborút?
durbincs
@NKF: Hollandok a szerb háborúba má bemutatták mit nem tudnak - ahogy a csehek is Adolf ellen ?
KisTehen
@csak úgy...: országterületet nem adnak nekik?
durbincs
@m73: Mert magárra jött a szapora ? laposfűben bujkáló szxr Antifa alak ?
csak úgy....
@KisTehen: te kapsz tölük egy összecsukhatós karánt,hogy ne szöksös meg!
durbincs
@csak húgy...: Mert ezt a @Qqberci: is maga vizeli a soros lowén ? Pedofil Antifa Fasiszta ? mint@sgl: @fideszes gyökér: ?@Sziszifusz: ?
Namely
Ez az egész "vállalósdi" kezd komikus méreteket ölteni...

"a cseh civil szféra az elmúlt hónapokban több mint 90 millió koronát (1,5 milliárd forint) gyűjtött, amelyből 15 darab Viktor elnevezésű légvédelmi rendszert vásároltak Ukrajnának"
Milyen légvédelmi rendszer lehet az, amelyik 100 millió forintba kerül? :D

Ma hajtogatok a fiammal 1 papírrepülőt, és kiküldöm nekik...
durbincs
@Namely: milyen ,milyen ? talán albán ?
Pálinkás Pál
@NKF: akkor talán szólj putylernek hogy takarodjon haza..
durbincs
@csak húgy...: Mert ezt a @Qqberci: is maga vizeli a soros lowén ? Pedofil Antifa Fasiszta ? mint @sgl: @fideszes gyökér: ?@Sziszifusz: @Törölt Nick: ?
durbincs
@Horizont: @Horizont: szájtépő Ótvar ? hát maga még nincs a fronton ? ezzel a félköcsög @m73: -al ? De Slava Ukraini! ?
durbincs
@csak húgy...: erre maga tócsát vizelt a lába köré ? zoknin keresztül ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.