Emberrel a fedélzetén indul útnak az amerikai Hold-program, az Artemis második repülése a tervek szerint 2024-ben – hangzott el amerikai űrkutatási hivatal (NASA) keddi sajtótájékoztatóján, amelyen értékelték az Orion űrkapszula tavalyi első repülését.

Emberrel a fedélzetén indul az űrbe az amerikai Hold-program rakétája
Fotó: NASA

A NASA programvezetője, John Honeycutt elmondta, hogy még mindig összegzik az Artemis első űrrepülésének eredményeit, de a küldetés felülmúlta a legtöbb várakozást.

Az amerikai Holdprogram űrrakétáját (Space Launch System) orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel tavaly novemberben a floridai Kennedy Űrközpontból bocsátották fel, ami után a kapszula leválva a hordozó rakétáról Hold-körüli pályára állt, majd 25 nap után december közepén a Csendes-óceánba zuhanva érte el a Földet. Az űrhajó számos kísérleti berendezést szállított, köztük magyar fejlesztésű mérőberendezést, hogy azt vizsgálja, a jármű fedélzetén milyen hatások érik majd a legénységet.

A sajtótájékoztatón Howard Hu, az Orion űrhajó-program igazgatója emlékeztetett arra, hogy a legénység nélküli, mintegy három hétig tartó repülés során az űrkapszula alig 13 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét, valamint rekordot állított fel abban a tekintetben, hogy a Holdat megkerülve minden eddiginél nagyobb távolságra került a Földtől.

Az illetékes elmondta, hogy a kísérleti útból több tanulságot is levontak már, ezek között említette, hogy az űrkapszula külső hőpajzsa a vártnál nagyobb mértékben szenesedett el, a rendkívüli, 5000 Fahrenheit fokos (2760 Celsius) hőhatás következtében.

A tapasztalatok között említette azt is, hogy az indítóállásban is a vártnál nagyobb károkat okozott a felbocsátás, illetve az indítótorony liftje is megsemmisült. A szakemberek most a hibák elhárításán dolgoznak – számolt be az űrhajó-programot vezető szakember.

Az Artemis-program az amerikai űrhivatal hosszú időn keresztül tervezett programja, ami ismét embert juttatna a Holdra, távlati célként állandó Hold-állomás megteremtése szerepel a tervek között, ami segítheti az ember eljutását a Marsra.

A NASA az Artemis 2 küldetést 2024 novemberére tervezi, amikor a rakéta orrkúpjában az Orion űrhajóval négy asztronautát vinne Hold körüli pályára, a tervek szerint 10 napos úton.

A program következő állomása az Artemis 3 során pedig ismét ember léphetne a Holdra.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
...mindeközben a másik űrhatalom pusztít, amit ér, főleg az emberélet kioltása nem számít...Bajkonúrban az élet megy tovább...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.