Nemcsak a lakást, a lelket is felkészítették a friss erők befogadására

A takarítást sem kell túlzásba vinni, mert hozzájárulhat az allergiás megbetegedések számának folyamatos növekedéséhez. Az úgynevezett higiénia hipotézis szerint ugyanis a kórokozómentes környezet miatt az immunrendszer képtelen megfelelően fejlődni.

Az orbanista MSZP

jelenleg az MSZP csak addig jutott, hogy megmagyarázza az eddigi semmittevést, programtalanságot, alternatíva-mentességet.

Zalában csapott le elsőként a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság !

2013 augusztusában Magyarországon először, a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának növényvédelmi felügyelői által, Lenti községben gyűjtött levélmintákból és Kerkateskánd határában befogott szőlőkabócákból mutatta ki a NÉBIH Növény-egészségügyi és Molekuláris Biológiai Laboratóriuma...

A magyar politikai elit leszerepelt

Sz. Bíró Zoltán történész a WikiLeaks Magyarországra vonatkozó irataival kapcsolatban az MTI-nek pénteken azt mondta: a magyar politikai elit leszerepelt, mert magas poszton levő emberek olyan dolgokat mondtak el amerikai diplomatáknak, amelyeket nyilvánosan nem vállaltak, és olyan szerepben próbáltak feltűnni, amely méltánytalan a...