BergR

Banderas beszállt egy spanyol borászatba

Antonio Banderas is beállt azon sztárok sorába, akik a bor iránti szenvedélyüket szőlőbirtok megvásárlásával pecsételik meg.

2011-ben jön a Transformers 3

2011. július 1-én mutatják be világszerte a Transformers című mozifilm harmadik részét - jelentette be szerdán a Paramount stúdió.

Űrkutatás: Kikötött a Discovery az űrállomáson - Képpel

Hozzákapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz szerdára virradóra a Discovery amerikai űrrepülőgép.

Békaesküvővel könyörögnek esőért az Isteneknek - Képpel

Észak-India, Guwahati - Papok házasítottak össze két békát esőért könyörögve az Isteneknek.

Pendrive a balesetben elvesztett ujj helyett - Képekkel

Egy Finn programozónak motorbalesetben elvesztett ujja helyére protézisként egy pendriveot "USB meghajtót" ültettek be.

Eltűnt csecsemő - már látók és jósok is jelentkeztek

Látók és Jósok is jelentkeztek a rendőrségnél, miután egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a Tiszabőről március elején eltűnt öthetes csecsemő ügyében.

A nagy kávékidöntés: 20 milliós folt

Bő 20 millió forintnyi - kárt okozott kávé- és teakidöntéssel a Buckingham-palotában egy királyi inas.

New Yorkba szállították a súlyosan sérült Natasha Richardson-t

A kanadai Monteralból az Egyesült Államokba, az egyik New York-i kórházba vitték egy magánrepülőgépen a síbalesetben súlyosan megsérült Natasha Richardson-t.

Megállapodott a Google és az Európai Sajtófotó Ügynökség

A Google és az Európai Sajtófotó Ügynökség (epa) megállapodott, hogy a piacvezető internetes cég híroldalain az epa-tól és tagszervezeteitől származó híreket és fotókat közölhet.

Piton falt fel egy házikedvencet ausztráliában - Képpel

A házi kedvencet a tulajdonos saját kertjében falta fel egy piton.

Krokodil evett meg egy 11 éves kislányt Ausztráliában

Valószínűleg krokodil falt fel egy 11 éves kislányt egy észak-ausztráliai folyó mocsárvidékén.

Interneten verték át az internet feltalálóját

Internetes csalók csapdájába sétált Sir Tim Berners-Lee, aki a világhálót ma ismert formájában feltalálta.

Ikerfiai születtek Charlie Sheennek

Brooke Müller, a színész harmadik felesége még szombat éjszaka adott életet a két gyermeknek, Max-nek és Bobnak.

Letartóztatási parancs Lindsay Lohan színésznő ellen

Letartóztatási parancsot adtak ki a botrányairól híres Lindsay Lohan amerikai színésznő ellen egy 2007-es ügye miatt.

Életet mentett a kórházi látogató

Kína, Chengdu (WEiRD) - Egy férfi Szecsuan tartomány fővárosában Chengduban kishúga látogatására érkezett a helyi kórházba, amikor meglátta, hogy a kórház melletti úszómedencében bajba került egy 6 éves kislány.

Egy 450 éve halott matematikuson szeretnék behajtani az elmaradt televíziószámlákat

A németországi televíziós adások díjbeszedésére létrehozott hivatal a GEZ egy 450 éve halott német matematikuson szeretné behajtani az elmaradt televíziós számlatartozásait írja a Reuters.

Emberarcú halat találtak Dél-Koreában - Képpel - Videóval

Egy dél-koreai kisvárosban Chongjuban "emberarcú" pontyot találtak.

1938-as Superman-képregény több mint 300 ezer dollárért

Több mint 70 millió forintért kelt el az első Superman képregény egyik ritka másolata egy online árverésen.

Eladja családi otthonát a Playboy alapítója

A Playboy-magazinnal és klubhálózattal világhírűvé vált szexbirodalom alapítója csaknem 28 millió dollárért (átszámítva 6 és fél milliárd forintért) kínálja kaliforniai házát.

Nem közösíti ki a brazil egyház a teherbe ejtett kilenc éves kislány anyját és az abortuszt végző orvosokat

Megsemmisítette a Brazil Katolikus Püspöki Konferencia annak az asszonynak az egyházi kiközösítését, akinek kilenc éves kislányát a gyerek nevelelőapja teherbe ejtett, ezért a nő belegyezett az abortuszba.

Megfeledkeztek Korda kitüntetéséről

Becsapottnak és megalázottnak érzi magát Korda György, mert az ígéretekkel ellentétben mégsem kap állami kitüntetést.

Portugáliában illegális lesz elsózni az ételeket

A portugál Magas Vérnyomás Társaság szerint a napi sóbevitel egygrammos csökkentése akár 2650 életet menthetne meg évente.

Kisebb égési sérülésekkel, de túlélte a tízezer voltot

Ép bőrrel úszta meg a tízezer voltos áramütést egy hétéves kisfiú Kínában.

Ha lemaradtál most megnézheted - Bárdosi Sanyi halálra rémísztette Pákót - Videóval

Már ledöbben az ember, hogy hogy lehet ennyire és főként ennyiszer szinte egymásután átverni Pákót.

Hullát vittek tévedésből egy kisállat kereskedésbe

A megrendelt trópusi halak helyett egy hulla érkezett egy lezárt koporsóban egy philadelphiai kisállat kereskedésbe.

Csilipaprikát etetnek a kínai rendőrök a fáradt autóvezetőkkel - Képpel!

A rendőrök által leállított kínai járművezetőket arra kötelezi a kínai rendőrség, hogy nyers csilipaprikát rágcsáljanak az út szélén.

Nézd meg képen hogy nézne ki előtted egybillió dollár - Képekkel

Érdemes megnézni, mert ekkora tetemes dollár mennyiség nehezen képzelhető el!

Két "kukival" született egy kisfiú

Egy két hetes csecsemőt kellet megműteni mert két pénisszel született.

Brutális baleset lett az otthoni pettingből!

Egy marylandi fiatal pár próbálta izgalmasabbá tenni szexuális együttlétük egy vibrátor használatával, de a várt eksztázis helyett, brutális baleset lett az eset vége!

Arcmozdulattal irányítható iPod

Kazuhiro Taniguchi az osakai egyetem kutatója kifejlesztette az arcmozdulattal vezérelhető iPodot.