Letenye Média

Elektromos kábellel fojtogatta a fiát Lentiben

Egy 1964-ben született lenti férfi és a lenti családi házban vele együtt lakó családtagjai között 2017 évben bekövetkezett autóbalesetét követően feszült, rossz viszony alakult ki, mely több ízben a vádlott részéről fizikai és verbális agresszióban, a családtagok szidalmazásában, fenyegetőzésben is testet öltött.

Kiderült hol épül meg a nagykanizsai tudományos és információs park

Kis lépés a nagyvilágnak, nagy lépés egy településnek: megjelent a Magyar Közlöny hasábjain a kormány döntése, miszerint beruházási célterületté vált a tervezett Körforgásos Gazdaság Tudományos és Innovációs Park nagykanizsai központjának pontos helyszíne.

Tízezrek tartanak attól Magyarországon, hogy adósságaik miatt elveszíthetik otthonukat

Tízezrek rettegnek attól Magyarországon, hogy adósságaik miatt elveszíthetik otthonukat. Ilyenkor jobb gyorsan cselekedni, mielőtt teljesen összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Szakértő segít abban, hogy mit érdemes tenni ilyenkor.

Új rádióhoz igazolt Szakál Miki

Talán még sokan emlékeznek a kereskedelmi televíziók betelefonálós játékaira, ahol olyan műsorvezetők tűntek fel, mint például Szakál Miklós.

Minden cégnek érdeke, hogy biztosítson a dolgozóinak a home office-hoz legalább egy korszerű laptopot

Ugyan a koronavírus-járvány nehezén remélhetőleg már túl vagyunk, minden jel arra utal, hogy a home office egy darabig még velünk marad.

Kétezer magyar nő fogyókúrázási szokásait vizsgálták, visszahízás lett a vége

A több részből álló kutatássorozatban több mint 60 népszerű diétát vizsgáltak, melyek közül a leggyakoribb 25-öt alaposabban is tanulmányozták. A legmeglepőbb eredmény, hogy egyvalamiben minden vizsgált fogyókúra egyforma: mindnek visszahízás a vége.

Az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására 200 ezer forint plusz jutattást kapnak a Schneider Electric zalai dolgozói is

Augusztusban egyszeri, 200.000 forintos cafeteria juttatást kapnak a Schneider Electric hazai dolgozói.

Ráharaptak a vásárlók a minimális rezsire, megugrott a kereslet a gázmentes budapesti lakópark iránt

Mint ismert, a magyar kormány augusztustól energia-veszélyhelyzeti intézkedéseket vezetett be.

2023-ban megkezdhetik hódító útjukat a fertőtlenítő és járőr robotok Magyarországon

Hamarosan eljön az az idő, hogy nem okoz majd meglepetést, ha egy intézményben, áruházban vagy tulajdonképpen bárhol robotok keringenek körülöttünk.

Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon

Aki azt gondolja, hogy még mindig a szöveges és a képes hirdetések jelentik a kulcsot a sikeres értékesítéshez, nagyot téved.

Második balatoni mentőmellényállványukat adták át a vízimentők

Már a második, ingyenesen használható mentőmellényeket tartalmazó állványt adták át a napokban a Balaton partján.

Fejes Krisztina: Én átéltem mindazt, amiről a könyvem szól

Ebben a kötetben az én igaz történetemet mesélem el, annak minden kihívásával, félelmével, megpróbáltatásával és tanulságával együtt.

600-800 ezer forintos fizetést is reálisnak tartanak a pályakezdő fiatalok

A versenyképes fizetés kulcsfontosságú a pályakezdő fiatalok számára a munkahely választás során, nem tartanak attól, hogy nem sikerül a végzettségüknek megfelelő pozíciót találni, és elsősorban Facebookon, illetve a munkaadók weboldalain tájékozódnak, amikor állást keresnek – többek között ez derült ki a Work Force HR...

Kétnapos horgászpalánta gyermektábor volt Letenyén

Július 23. és 24-e között a Zala megyei Letenyei I.számú kavicsbánya-tavon kapott helyet a Horgászpalánta gyermektábor.

181 km/h még autópályára is sok lenne, Nagyrécse és Nagykanizsa között a főúton meg pláne sok

Duplázott: 90 km/h helyett 181 km/h-al közlekedett Zalában.

Az 50 év feletti korosztály viszi a vállán a kamionsofőr szakmát

Magyarországon sok szakma küzd a munkaerőhiány problémájával, nem kivétel ez alól a sofőri hivatás sem.

Megjelent Nagy Eszter második könyve, a „Már megint… Naugye” című naplóregény

A „Naugye” című naplóregény íróját – ahogy bárki mást – még mindig megtalálják a nehézségek, megoldásra váró problémák, legyen szó az élet bármely területéről.

Hónapok óta kölcsönöznek fülöp-szigeteki munkavállalókat Magyarországra

Hónapok óta kölcsönöz fülöp-szigeteki munkavállalókat a Work Force HR szolgáltató.

Az extrém hőség nemcsak az emberi szervezetet viseli meg, hanem a számítógépeket is

Ahogy azt már meg is tapasztalhattuk, idén nyáron nagyon komoly hőhullámokra kell felkészülnünk Magyarországon.

Meghalt Ribarics Tamás rockzenész, a Tales of Evening zenekar gitárosa

Darázs csípte meg, majd kómába került.

A használt laptopok piacán évek óta nem volt jelentős áremelkedés

Az infláció folyamatos, az utóbbi időben pedig drasztikus méreteket öltött. Józan ésszel végig gondolva azt hihetnénk, hogy gyakorlatilag minden terméknek az ára drasztikusan emelkedett, azonban ez az állítás egész egyszerűen nem igaz.

Nagykanizsán és térségében nem lesz vízhiány - Dél-Zala Press

Egyre többször hallani, hogy a fokozódó kánikula miatt több településen is vízhiány alakult ki és korlátozó intézkedéseket vezettek be.

Havi 15 milliárd videót pörgetnek át a magyarok a TikTok-on

A történelem ismétli önmagát.

Munkaerőhiány lehet az adatközpontokban

Néhány év alatt többmillióval nőhet az adatközpontok munkaerőigénye, miközben az ilyen létesítményeket üzemeltetők 47 százalékának problémát jelent a megfelelően képzett munkatársak megtalálása.

Egyre több német jár golfozni repülővel Zalacsányba

Új perspektívákat nyit a turizmusban az újra működésbe lépett Balaton Airport, aminek köszönhetően egyre több német turista látogat hozzánk. Az pedig csak a ráadás, hogy a reptér fellendítette a golfozni vágyók számát is a régióban.

Kómában fekszik az ismert zalai rockzenész

Július 10-én megcsípte egy darázs, azóta kómában fekszik a semjénházai Ribarics Tamás "Riba" a Zala megyében nagyon népszerű Tales Of Evening rockzenekar gitárosa.

A legtöbben a technológiai megoldásokban látják a kiutat a rezsicsökkentésre, az életmódváltásra még nem készültek fel

A keresési trendeket elemezve arra a következtetésre lehet jutni, hogy az emberek sokkal inkább a technológiai, semmint életmódbeli megoldásokban látják a kiutat.

Magyar lett a világ második legjobb fagylaltkészítője

A Gelato Festival a napokban hirdette ki a világ legjobb fagylaltkészítőit.

26 éves zalai származású szakmunkás lett az ország legjobb hegesztője

Hagyományteremtő jelleggel rendezte meg múlt hétvégén Miskolcon az I. Syrius Országos Hegesztőversenyt a névadó cég a Fémipari Szakember csoport alapítójával Varga Zoltánnal együttműködve.

Jelenleg minden tizedik katás számláz csak magánszemélyeknek

A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki a Billingo által készített online felmérésből.