Napi 1 ingyen app

Íme a kábel, mely 2x gyorsabban tölti fel a telefonodat

Korunk egyre jobb specifikációkkal kecsegtető okostelefonjainál bizony egyre égetőbb probléma az üzemidő, hiszen a megnövekedett kijelzőméreteknek és felbontásoknak köszönhetően szinte zabálják az energiát, aminek eredményeképp drasztikusan csökkennek a készenléti idők is.

Magyarországon is bemutatkozott az LG G4-es csúcskészülék

Magyarországon is bemutatta a várva várt G4-es okostelefonját az LG, amely a technológia és dizájn szempontjából is számtalan újdonságot felvonultat.

Végre megérkeztek a magyar feliratok az App Store-ba

Sok idő telt el azóta, mióta magyarországi régiót is ki lehet választani az App Store-ban, viszont ezidáig a hazai felhasználók az Apple alkalmazásboltjában csak angol feliratokkal találkozhattak, annak ellenére is, hogy a készülék rendszerének a nyelve magyarra volt állítva.

Lumia 640 premier a Telenornál

Megérkezett a Telenorhoz a Microsoft újdonsága, a Lumia 640 okostelefon.

Ice Age Avalanche - A jégkorszak sztárjai újból visszatérnek

A Galemoft és a Fox Digital Entertainment a minap jelentette be, hogy az Ice Age Village és az Ice Age Adventures után egy újabb Jégkorszakos játékkal bővíti a kínálatát, melyben ismét felbukkannak kedvenc főhőseink, mint például Manfréd, Sid, Diego vagy a sokak kedvence, a motkány.

Androidra is megérkezett a Layout, az Instagram népszerű fotókollázs készítő alkalmazása

Még március végén számoltunk be róla, hogy az Instagram készítői egy vadonatúj képszerkesztő alkalmazással rukkoltak elő, mellyel játszi könnyedséggel készíthetünk fotókollázsokat.

A Samsung exlkuzív alkalmazáscsomaggal lepi meg Galaxy S6 és S6 edge vásárlóit

A Samsung legújabb okostelefonjai, a Galaxy S6 és Galaxy S6 edge mellé exkluzív Galaxy Gifts alkalmazáscsomaggal kedveskedik vásárlóinak.

Vadonatúj Vodafone készülékek érkeztek a kínálatba

Május elején a Vodafone három új saját márkás készülékkel bővítette, illetve bővíti kínálatát, a roppant népszerű Smart 4 Mini utódával, a Smart First-tel, valamint két 4G-képes készülékkel: már kapható 10 inches Vodafone Tab Prime táblagéppel és várhatóan néhány nap múlva megjelenő 5 inches HD kijelzővel érkező...

Bámulatos: Így fut a Macintosh II rendszere egy okosórán

Legutóbb már beszámoltunk róla, hogy a mintegy 16 éves programozó, Corbin Davenport úgy döntött, megmutatta a nagyvilágnak, hogy milyen a GTA III-at egy okosórán játszani, most pedig a fiatalember ismét egy szenzációs mutatvánnyal rukkolt elő.

A Google I/O 2015 konferencián mutatkozhat be az Android M

A Google pár napja publikálta a május 28. és 29. között megrendezésre kerülő Google I/O 2015 konferenciájának a részletes programját, ahol egy érdekesség is feltűnt, mégpedig az Android M, mely várhatóan az keresőóriás operációs rendszerének a következő verzióját takarja.

Megérkeztek a Samsung legújabb vezeték nélküli audio termékei

A Samsung bejelentette a Smart Bluetooth™ audio termékcsaládjának két legújabb tagját, a Samsung Level On Wireless és a Samsung Level Link készülékeket.

Elindult a Vodafone Wallet szolgáltatás!

A Vodafone Magyarország partnereivel, az OTP Bankkal és a MasterCarddal közösen elindította gyors, kényelmes és biztonságos mobiltárca alkalmazását a Vodafone Wallet szolgáltatást, amellyel már az induláskor közel 45 ezer terminálnál lehet fizetni Magyarországon a mobiltelefon odaérintésével – jelentette be Alexandre Froment-...

Itt az új roaming ajánlat a Telekomtól!

A Telekom új roamingkedvezményeket vezet be: díjmentes hívások az EU-ból nemcsak hazai irányba, hanem azon külföldi országba is, ahol éppen tartózkodunk!

Így kíván a Google boldog anyák napját!

A Google keresőoldalon a cég szinte minden nevezetesebb ünnepkor lecseréli a már jól ismert logóját egy-egy jópofa grafikára vagy animációra, mely az adott ünnepről szól.

Nem lesznek fingós alkalmazások az Apple Watch-ra

Miután az Apple piacra dobta az első okosóráját, az Apple Watch-ot, jónéhány lelkes fejlesztő gondolta úgy, hogy itt az ideje előrukkolni egy-egy vicces alkalmazással, hiszen most még hatalmas sikereket lehetne elérni egy-egy alkotással, hiszen a kínálat jelenleg még csekély, és könnyebb kitűnni a tömegből.

Csinálj egy képet, és nyerj egy Galaxy S6-ot!

Van, aki a sejtelmes, elmosódott fényeket szereti, mások a tűéles kontúrokat keresik, teljesen szubjektív, hogy kit mi fog meg az este sötétségében, hogy aztán lencse végre kapja.

Hamarosan videócseveghetünk a Facebook Messengerrel!

A Facebook Messenger az évek alatt egyre jobb és jobb funkciókkal gazdagodott, a legújabb információk szerint pedig hamarosan egy olyan újdonsággal bővül, aminek eredményeképp már senkinek sem lehet egy rossz szava se.

Lenyűgöző szűrők érkeztek az Instagram alkalmazásba!

Legutóbb decemberben érkezett a méltán népszerű Instagram alkalmazásba 5 új szűrő, ami elsöprő sikert aratott a felhasználók körében.

Eltűnt személyek felkutatásában segít a Magyar Vöröskereszt új okostelefon alkalmazása

A Mentőkutyák Világnapján mutatta be a Telenor és a Magyar Vöröskereszt azt az új okostelefon alkalmazást, mely újszerű megközelítéssel segíti az eltűnt személyek felkutatását, a kutatásban résztvevő szakemberek munkáját és a hozzájuk csatlakozó önkéntesek koordinációját.

Kerek kijelzős okosórával támad a Samsung - SWorld

Még január elején kapott szárnyra egy olyan információ, miszerint a Samsung egy olyan okosórán dolgozik, mely az eddigi modellektől eltérően nem négyzet vagy téglalap alakú kijelzővel érkezne, hanem kör alakúval.

Magyar alkalmazás segít 80 ezer látássérültnek

A minap debütált a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Informatika a Látássérültekért Alapítvány összefogásával megvalósult „Lapról hangra Felolvasói Alkalmazás”, amelynek célja, hogy könnyebbé tegye a látássérültek számára híreket, újságcikkeket felolvasó önkéntesek munkáját.

Már telefonálhatunk is a WhatsApp alkalmazással!

A csevegő alkalmazások császárának titulált WhatsApp alkalmazásban egy olyan új funkciót aktiváltak a fejlesztők, mellyel az olyan riválisokkal veheti fel a versenyt a program, mint a Skype vagy a Viber.

Most 10 napig ingyenes az iGO Navigáció Magyarország térképpel!

Az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi iGO Navigációját okostelefonokra, amely a cég legfrissebb Magyarország térképét tartalmazza.

Megérkezett a mobilokra a Hearthstone: Heroes Of Warcraft

A Warcraft világában játszódó Hearthstone: Heroes of Warcraft játék a Penny Arcade expón mutatkozott be 2013 márciusában, majd egy évvel később megjelent Windowsra és OS X-re, aztán áprilisban pedig iPadre.

Hihetetlen népszerűségnek örvend az online zenehallgatás

Egyre népszerűbb az online zenehallgatás, az okostelefonok is alakítják szokásainkat.

Legyél az elsők között, és nyerj egy Galaxy S6 okostelefont!

A Samsung Galaxy S6 és Galaxy S6 edge készülékek és a hozzájuk tartozó divatos kiegészítők legújabb kollekciója végre Magyarországra is megérkeztek.

Magyar alkalmazás ismerteti meg a gyerkőcökkel az állatok hangjait

Napjainkban az okostelefonok és táblagépek térhódításának hatására a csöppségek egyre korábban ismerkednek meg ezekkel az eszközökkel, így érthető, hogy számos olyan alkalmazás és játék érhető el az alkalmazásboltokban, melyek a szórakoztatáson túl oktatási célt is szolgálnak.

Codie - Magyar robot tanítja a gyerekeket!

Codie egy egyedi építésű robot, amit egy mobil app segítségével vezérelhetünk.

Hasznos funkciókkal frissült az Instagram alkalmazás

Az Instagram fejlesztői a szoftverfrissítésekkel a teljesítmény és stabilitás fokozása mellett időnként újabb funkciókat is becsempésznek az alkalmazásba, hogy a felhasználóknak még több lehetőségük legyen a fényképeik egyedibbé tételére.

SM 2015: átveszi az életünk feletti irányítást a mobil

Két napra a Várkert Bazárba költözött a hazai mobil-, tech és startup világ krémje.