Pand

Idén rendezik a 25. ifjúsági tudományos innovációs versenyt

A versenyre húsz év alatti fiatalok nevezhetnek, a verseny egyik jellegzetessége, hogy a versenyzők saját magunknak kell egy megoldandó feladatot kitalálni és arra megtalálni a megfelelő megoldást.

Hat magyar egyetem is felkerült a világ nyolcszáz legjobbja közé

Times Higher Education a világ összes egyetemét megvizsgálva hozta létre rangsorát, melybe hat magyar intézmény is bekerült.

A NASA megerősítette, folyékony víz található a Marson!

A NASA új eredményeket tett közzé, amelyhez az egyik Mars szonda szolgáltatta a bizonyítékot.

Orosz kutatók egy mechanikus robotcsótányt készítettek

Az apró állatot halálfejesnek keresztelték el, és minden egyes tulajdonságát arra hegyezték ki, hogy minél inkább hasonlítson egy valódi csótányra.

Egy magyar kutató kapta a különdíjat az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Az Unió tudományos tehetségkutató versenyét idén szeptember 17. és 21. között került megrendezésre Milánóban.

Egy nagyszerű felderítő robot prototípussal álltak elő Svájci kutatók

A „robotkutya” mozgása még kezdetlegesnek tűnhet, azonban a hátára szerelt mozgékony felderítő drón sajátos képességekkel ruházza fel a szerkezetet.

Egy áttörés amely ultragyors vezeték nélküli kommunikációt tesz lehetővé

Amerikai és japán kutatók együttműködéséből született meg a technológia, amely akár százszor gyorsabb vezeték nélküli kommunikációt is eredményezhet.

Magyarország csatlakozik az Európai Elektromobilitás Szövetséghez

A második Magyar elektromobilitás napon a Magyar Elektromobilitás Szövetség sikeresen csatlakozott a Európai Elektromobilitás Szövetséghez. 

Több mint tízezren jelentkeztek a Mol gyakornoki programjára

A nemzetközi gyakornoki programon a MOL Magyarország és leányvállalatai, valamint a budapesti Headquater által meghirdetett pozíciókra várják a friss diplomások jelentkezését.

Robotizált űrdokkot terez a DARPA

A DARPA egy legénység nélküli űrkikötő létrehozását tervezi, amely a meghibásodott műholdak javítását végezné a világűrben.

A világon egyedülálló lézeres kutatóközpontot létesítenek Szegeden

A lézeres kutatóközpont, más néven ELI-ALPS és a köré épülő science park nemzetközi szinten is egyedülálló kezdeményezésnek számít.

Áttörés a grafén kutatásban

Az ELTE Fizikai Intézet kutatóinak elméletét a gyakorlatban sikerült bebizonyítania a berlini Helmholtz Centrum fizikusainak.

Szigorú követelményeknek megfelelően tervezik a Paks 2-t

A Pakson épülő blokktípust a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a világ első olyan blokkjaként ismerte el, amely megfelel a 3+ generációs atomerőművekkel szemben támasztott követelményeknek.

Sikeresen landolt a visszatérő kabin

A Nemzetközi Űrállomás három utasát a Földre hozó orosz űrhajó Szojuz TMA-16M visszatérő kabinja szeptember 12-én, magyar idő szerint 2:51-kor landolt a kazah sztyeppén.

Nukleáris robbantásokkal lehetne lakhatóvá tenni a Marsot?

Elon Musk néhány terve még a NASA-nál is előrébb jár, már egy éve azon mesterkedik, hogy egymillió főt küldjön a Marsra.

Megkezdődött a Paksi Atomerőmű bővítésének tervezése

A szentpétervári tervező vállalat az egyeztetést követően megkezdte a Paksi Atomerőmű bővítésének tervezését.

Folytatódik az európai navigációs műholdrendszer kiépítése

Újabb két műhold állt pályára Kourouból, Galileo 9-et és 10-et Szojuz rakétával juttatták fel.

Megépült a világ legnagyobb légtisztító tornya

Múlthéten indították be a Smog Free Tower nevű hét méter magas építményt Rotterdamban.

Önvezető autót fejlesztenek az Egyesült Királyságban is

Az Egyesült Királyság egyre nagyobb erőforrást fordít a sofőr nélküli okos autó kifejlesztésére.

A világon először sikerült mágneses féregjáratot létrehozni

A féregjáratok egyfajta kozmikus alagútként szolgálnak két távoli pont között.

Robot amely segít a tudásunk tárolásában és továbbításában

Francia kutatók kifejlesztettek egy robotot amely egyszerre képes emlékező és tanító feladatot ellátni.