SFF Tender

Pünkösd ünnepén

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.

Első látásra

Ezzel a „hívó szóval” (szavakkal) kérünk következő összeállításunkhoz a témát bármiként közelítő, megjelenítő verses vagy prózai szöveget, tetszőleges formában és hangnemben megalkotott, a folyóirat terjedelmi lehetőségeinek figyelembevételével készült írásművet.

Pályázat nonprofit szervezetek rendezvényeinek, működésének és webes megjelenésének támogatására | Pályázatfigyelő, pályázat, pályázatok, pályázati hírek

Vissza nem térítendő támogatás rendezvényekre, működési költségre és webes megjelenésre nonprofitok szervezetek számára Az Európai Pályázatkezelő és Vállalkozásfejlesztő Alapítvány pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatás nyújtására rendezvényekre, működési költségre és webes megjelenésre...

Bakelit Multi Art Center Befogadó-színházi pályázata

A Bakelit a város kapuja, a kortárs összművészetiség bejárata. Célja, hogy egy egészséges versenyszellem alakuljon ki a társulatok között azzal, hogy folyamatosan új, vagy még nem befutott, de kiemelkedő alkotók munkáit felfedezze és bemutassa, majd beépítse a budapesti és az országos kulturális vérkeringésbe.

Tovább pályázhatnak a családbarát munkaadók

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium úgy döntött, hogy meghosszabbítja a Családbarát Munkahely 2010 díj pályázati határidejét.

Pályázat pszichológusi tevékenység igénybevétele a 2010-11 tanév idejére

A mentálhigiénés kultúra fejlesztése és terjesztése, a gyermekintézmények munkájának segítése, a rászoruló gyermekek és családok mielőbbi szakemberhez juttatása.

A Nemzeti Táncszínház pályázata középiskolás diákok számára

A Nemzeti Táncszínház pályázatot hirdet középiskolás diákok számára.

Műfordítás pályázat 2010

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár a Nyelvek Európai Napja és Németország újraegyesítésének 20. évfordulója alkalmából Műfordítás-pályázatot hirdet fiatal, műfordításkötettel nem rendelkező műfordítók számára.

Keltsd életre!

Képzeld el, hogy varázslatos múzeumban jársz, ahol a kiállított tárgyak egyetlen érintésedre megelevenednek és elmesélik történetüket.

Padlómatrica pályázat

Az Iparművészeti Múzeum pályázatot ír ki padlómatrica tervekre „Az indiai hatás – The Indian impact” témakörben.

Biztonságos ének

Készítsenek el és gyakoroljanak be a gyerekekkel olyan éneket, amely a Biztonságos óvoda programhoz vagy általánosságban a közúti forgalom biztonságához kötődik.

Biztonságosan az utakon

A verseny célja, hogy a gyermekek kreatív módon tanulják meg, hogyan tudnak biztonságosan közlekedni a közutakon.

Metropol - Video Challenge

Reméljük, hogy a több mint 100 nagyváros, napi 17 millió olvasójából sokak számára ösztönző lesz a Metro Video Challenge versenye.

Toborzás "Sarok-Pont" Program

Projektünkben a hajléktalan emberek munkaerő-piaci esélyeinek növelését, társadalmi beilleszkedésük elősegítését komplex projektmódszerek alkalmazásával valósítjuk meg.

Kormányzati átadás-átvétel az NFÜ-nél

A mai napon megjelent a nemzeti fejlesztési Ügynökség honlapján a szervezet kormányváltással kapcsolatban összeállított dokumentációja.

11 százalék tart lépést Európával

A magyar vállalatok és intézmények mindössze 11 %-a szervezi ki informatikai erőforrásait, vagy teljes IT infrastruktúráját és választja a hosztolt adatszolgáltatásokat, adatközpontokat.

Pályázati felhívás felnőtt tanulók számára

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdet felnőtt tanulók részére, akik munka mellett, vagy éppen munka nélkül vállalják a tanulást, továbbképzést, átképzést, mert úgy gondolják,...

Széchenyi Terv – az ezredforduló nemzeti fejlesztési terve

A Fidesz és a KDNP lavinaszerű választási győzelmét követően, de már a választási sikert megelőző időszakban egyre több szó esett, esik a polgári kormány utolsó két évében jelentős forrásokat elosztó Széchenyi Tervről.

III. AXN Filmfesztivál

Az AXN tévécsatorna, a Sony Pictures Entertainment akció- és kalandcsatornája meghirdeti a III.

Videoklip pályázat

Ha kreatív vagy és szeretnél betörni a reklám szakmába, vagy már ott vagy, de a megrendelők megkötik a kezed, akkor ez a pályázat most neked szól!

Terézanyuságom története – írd és mondd! (+ videó)

Ha van erről egy jó történeted, írd meg nekem két oldalban, ha van kedved, olvasd fel és vedd fel videóra, rögzítsd mobillal!

Raiffeisen média pályázat

A Raiffeisen Bank Zrt. a 2010 tavaszán elindított társadalmi szemléletformáló programjával összhangban pályázatot hirdet újságírók számára a megtakarítás gondolatkörének bemutatása és népszerűsítése céljából.

Pulitzer Szülővárosának Díja 2010

Szinte mindenki hallott már Joseph Pulitzerről, akit szerte a világon a modern újságírás megalapítójaként tartanak számon.

Teljesítmény motivációs pályázat

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága (OKM Támogatáskezelő) közreműködésével nyílt pályázatot hirdet közoktatási intézményfenntartók számára a teljesítmény motivációs pályázati alapból a kiemelkedő munkát végző pedagógusok...

Lájkolással választja ki Angyalait a Vodafone

Érdekes pályázat jelent meg a napokban.

Esküvői fotók versenye

Küldd be akár régebbi közös esküvői fotótokat (a versenybe magyarországi és szlovákiai párok is játszhatnak), nevezd magad fotóversenyünkbe, és nyerd meg az értékes díjak egyikét!

Határ a csillagos ég

Válassz egy alkalmas égi objektumot és örökítsd meg a Piszkéstetõi Obszervatórium Schmidt-teleszkópjával!

Ismerjük és ismertessük meg a Mofetta gyógyhatását

Magyarországon egyetlen helyen, Mátraderecskén áramlik fel természetes módon a széndioxid gáz, amelyet 1999-ben gyógygázzá, a gyógyászati központot 2006-ban gyógygázfürdő intézménnyé minősítette az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhely- és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága.

Iskolai pályázat 2010

A Tollal.hu újra akcióba lendül, és meghirdeti Iskolai pályázatát.

Te hogyan valósítanád meg álmaidat?

„Te hogyan valósítanád meg álmaidat?” címmel pályázatot hirdet az UFS a Gyermekekért Alapítvány 14-18 éves fiatalok részére, interaktív, életkezdés és pénzügyek témájú táborába.