egyeneskifli

Mállik a vakolat a Várkert Bazárról

A tavaly kétszer is átadott Várkert bazár homlokzatán tenyérnyi foltokban mállik a vakolat és itt-ott repedezik a fal – közölte az RTL Klub híradója.

Hétmilliós támogatás Rogán szomszédjának

Hétmilió forintot kapott Rogán Antal szomszédjának a cége a Nemzeti Kulturális Alap-tól (NKA), hogy adventi vásárt szervezzen Budapest központjában.

Megtiltott autósblokád: a szervezők nem hagyják annyiban

"Nem adjuk fel, mindenképpen nagyszabású tiltakozó akciót tartunk" - mondta el az országos útblokádot szervező Büki Zoltán a 168 Óra Online-nak, miután a bíróság több tervezett helyszín esetében helyben hagyta a rendőrség tiltó határozatát.

Kőbánya nem akar Moszkva parkot

Tarlós István politikai bölcsességében bízik Kőbánya fideszes polgármestere, aki tiltakozik az ellen, hogy a kerület parkjának neve Moszkva parkra változzon.

A DK pert nyert a Magyar Televízió ellen

A Magyar Televízió pert indított a Demokratikus Koalíció ellen. A DK 2014. október 20-án adta ki "Előléptették a közpénzen tartott hazugsággyárost" című közleményét.

Kavics a cipőben

Hiányzó ingatlangazdálkodási terv, látszat-értékbecslés, kiforgatott elővásárlási jog, jóárasított ingatlanok, ÁFA-mentes fizetés.

Megint méregdrága ingatlant vásárolt Matolcsy

Oktatási- és konferenciaközpont lesz az a rózsadombi ingatlan, amelyet most vásárolt meg a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank 3 milliárd forintért.

Lázár a civilek ellen: törvényellenesek voltak a házkutatások

Törvénysértő volt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) akciója, amelyben a készenléti rendőrök lerohanták Ökotárs Alapítvány, és partnerei székhelyét, majd házkutatásokat tartottak az alapítvány néhány vezetőjének lakásán, mondta ki a bíróság.

MSZP: A Fidesz megfúrja a rendkívüli ülésnapot

Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP lehetetlenné fogja tenni a szocialisták által kezdeményezett, az útdíjjal kapcsolatos keddi rendkívüli parlamenti ülés megtartását.

Orbán: Csökkent a szegénység Magyarországon

Orbán Viktor szerint csökken a szegények száma Magyarországon, és a szegényeknek több pénzük van, mint korábban volt.

Le Monde: Orbánt elvakították a választási sikerek

Orbánt elvakították a választási sikerek, ezért nem vette észre, hogy átlépi a vörös vonalat, pedig általában jól működik a politikai szimata.

Alultáplált, éhes gyerekek az iskolákban: szombaton pedagógustüntetés

November 22-én, szombaton tüntetést szervez a Pedagógusok Szakszervezete, mert így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetés tervezete katasztrofális helyzetbe hozza a köznevelés teljes rendszerét.

Gréczy Zsolt: Uniós szankciókat Orbán oligarchái ellen!

Példa nélküli lépésre szánta el magát a Demokratikus Koalíció: azt kéri az Európai Uniótól, hogy ne adjon támogatást a korrupt Orbán-rezsim oligarcháinak, zárja el őket a fejlesztési pályázati indulás lehetőségétől.