parkonet magazine

Befejeződött a Várkert Bazár rekonstrukciója, új mélygarázs is épült

Az új hajókikötő és a villamosmegállók már üzemelnek, a Lánchíd utcát pedig két hét múlva vehetik birtokba az autósok és a 86-os busz - mondta el a pénteken tartott ünnepségen a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Mélygarázs is létesült Miskolc megszépült belvárosában

Uniós és hazai forrásból megújult, megszépült Miskolc belvárosa, a 2009-ben megkezdődött 5,77 milliárd forintos beruházáshoz a borsodi megyeszékhely 4,3 milliárd forintot nyert uniós pályázaton - hangzott el a Miskolc belváros rehabilitációja című hétfői rendezvényen.

Parkoló és kerékpártároló épül Nagymaroson

Az elővárosi vasúthálózat fejlesztési projektje keretében harminchárom autó és húsz kerékpár befogadására alkalmas parkolót építenek uniós forrásból Nagymaroson – közölte a település polgármestere kedden az MTI-vel.

Parkolási káosz lesz: leállították a teljes parkolási rendszert Nagyváradon

Beláthatatlan ideig nem hajthat be parkolási díjakat a nagyváradi önkormányzat, mert a prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta a város 2006 óta érvényes parkolási szabályzatát.

Mától 810-ról 763-ra változik a mobilparkolás hívószáma

Mától a korábbi 42 helyett 70 közterületi parkolási társaság területén érhető el a mobiltelefonos parkolás, amelynek 810-es behívószáma 763-ra változott.

Népszerűbb lehet a mobilparkolás a NEMOFI szerint

A mobilparkolás aránya az új rendszer bevezetésével 70-80 százalékra nőhet a jelenlegi 50-54 százalékról, a viszonteladók a kényelmi díjban versenyezhetnek egymással - mondta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

Elsőként kapott tanúsítást az ABB elektromos-autótöltőkre

Az energetikai és automatizálási technológiák területén tevékenykedő ABB cégcsoport bejelentette, hogy a Terra 23 és Terra 53 termékcsaládhoz tartozó gyorstöltők sikeresen teljesítették az új, egyenáramú (DC) gyorstöltőkre kidolgozott európai tanúsítási folyamatot.

Itt az új trend: barbi rózsaszín parkolóhelyeket a hölgyeknek

A dél-koreai Szöul városának vezetősége ambiciózus vállalkozásba kezdett, a terv az, hogy a nők számára még barátságosabbá tegyék a várost.

Nem biztonságosak a P+R parkolók: lopják, rongálják az autókat

A fővárosi autótolvajok egyik kedvelt vadászterülete a Pillangó utcai metrómegálló melletti P+R parkoló.

A Google már azt is tudja, hol parkoltunk az autóval

Ugye, milyen zavaró, amikor éppen csak beszalad kifliért meg tejért az Auchanba, és a bejáraton kilépve egyszer csak kiderül, hogy fogalma sincs, hogy a pintynél vagy a zsiráfnál parkolt?

Félidőben az Air France-KLM repülőtéri parkolási kampánya

Idén májusban akár ingyen is parkolhatnak az Air France-KLM utasai a budapesti repülőtéren egy különleges együttműködésnek köszönhetően.

BYD Denza: kínai elektromos autó Daimler alapokon

A legnagyobb európai gyártók már szinte mind szövetkeztek valamelyik kínai márkával, hogy a saját eladásaik mellet hasítsanak egy darabot a helyi autóipar által termelt profitból is.

A városokat is meghódítanák a vezető nélküli autók, de hogy fognak parkolni?

A vezető nélküli autók fejlesztésének új szakaszába lépett a Google: miután az autópályákon már kellően megbízhatóak a járművek, a következő lépés a sokkal bonyolultabb városi közlekedés meghódítása.

Színház is lesz az új debreceni mélygarázs tetején

Medencét és vízi ködszínházat is terveznek a most épülő debreceni mélygarázs tetejére.

Szebb és izgalmasabb lesz a Városliget, talán megépül a mélygarázs is

A Fidesz-kormány és a főváros vezetése kiemelt céljának tekinti Budapest fejlesztését, megszépítését és kiemelt beruházásnak tekinti az évtizedeken át csak amortizálódó Városliget megújítását is.

Mélygarázs a József Nádor tér alatt és más fejlesztések

Az idén elkezdődik a József nádor téri mélygarázs építése, és egy 70 ezer négyzetméteres irodaközponté a Kelenföld-Őrmező városrehabilitációs program keretében, valamint elindul a Lehel Piac mellett évek óta üresen álló telekre a V17 irodaház beruházás is.

Itt az új rekord: 330 férőhelyes P+R parkolót adtak át Budapesten!

Háromszintes, 330 férőhelyes P+R parkolót adtak át szerdán Budapesten a Köki terminálban, a 3-as metró kőbánya-kispesti végállomása mellett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Új elektromos töltőoszlopot adtak át Budapesten

Az előkészítés alatt álló Jedlik Ányos program lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy új elektromos autó töltőoszlop átadásán kedden Budapesten.

iPhone alakú parkolóautomata Olaszországból

iPhone küllemű parkoló automatát fotóztunk az amszterdami Intertraffic kiállításon!

Eközben a hegyekben: parkolási funkcióval bővült a Hegyvidék-alkalmazás

Az ingyenesen letölthető applikáció másfél éve működik a városrészben, egyebek mellett az ügyintézést segíti, de hegyvidéki programokat is megjelenít, amelyeket térképen is jelöl.

Programot dolgozna ki az NGM az elektromos autók elterjesztése érdekében?

Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Új mélygarázs is épülhet a városligeti projektek keretében?

Három éves előkészítő munka után közzétették a Városligetbe tervezett öt új múzeumi épület nyílt nemzetközi tervpályázatait.

Rendkívüli testületi ülés a józsefvárosi parkolóbővítés leállításáról

A parkolási díjfizető övezetek bővítése márciustól lenne esedékes Józsefvárosban, de Kocsis Máté polgármester a projekt szakmai, társadalmi előkészítését hiányosnak tartja, ezért rendkívüli képviselő-testületi ülést hív össze annak átmeneti felfüggesztése érdekében.

Mégis folytatódhat a vasút melletti P+R parkolók építése?

Hamarosan elkezdődik öt vasútvonal mellett 1801 P+R autóparkoló, 790 kerékpártároló és 20 buszmegálló építése - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.

Figyelem! Bővülő parkolási zónák a Józsefvárosban

Márciustól szinte mindenhol fizetős a parkolás Józsefvárosban.

Jobb befektetés lehet a garázskiadás mint a bankbetét

A piaci kamatszintnél akár háromszor magasabb hozam is elérhető az ingatlan-befektetésekkel - közölte az OTP Ingatlanpont és az OTP Jelzálogbank az MTI-vel.

Itt a Valentin napi benzináremelés

Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott - adta hírül az MTI.

Enyhén nőtt a parkolási ügyek száma a Budapesti Békéltető Testületnél

A múlt évben 3239 ügy érkezett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testülethez, ez 3,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál - mondta Baranovszky György elnök kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ne legyen fizetős a parkolás a kórházak előtt

A Híd párt parlamenti képviselői szerint Szlovákiában szükség van egy olyan törvényre, amely megakadályozná, hogy a kórházak és egészségügyi intézmények előtt fizetni kelljen a parkolásért.

Hajrá BKK! 330 férőhelyes P+R parkoló nyílik a KÖKI Terminálban

Az egyhangúlag megszavazott javaslattal a háromszintes parkoló térítésmentesen kerül az önkormányzat tulajdonába, a használatbavétel még az előtt megtörténhet.