rivalda11

Nevető jóga Vietnámban is

Nevető jóga Vietnámban is

Önállótlan “gólyák”: még tojást sem tudnak főzni

Gyakorlatiasságból bukásra áll az egyetemet kezdő diákok nagy része Nagy-Britanniában, jó páran még tojást sem főztek soha életükben – derítette ki egy felmérés.

A magas vérnyomás emeli a rák miatti halálozás kockázatát

A magas vérnyomásban szenvedőknek ötven százalékkal nagyobb lehet a kockázatuk arra, hogy meghalnak rákbetegségben – idézte londoni kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása

A túlsúlyos anyák újszülöttjei is kövérebbek

A gyerekkori elhízás az anyaméhben kezdődhet – idézte egy MRI-felvételeket elemző kutatócsoport megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása (http://www.telegraph.co.uk).

Meghalt Dagobert bácsi magyar hangja – Kenderesi Tibor

Micimackó, Balu kapitány…

Több mint félmillió német internetfüggő

Több mint félmillió német internetfüggő, a veszélyeztetettek száma meghaladja a 2,5 milliót, a leginkább érintett és ezáltal leveszélyeztetettebb korosztály a 14 és 16 év közötti fiataloké.

A kávé jót tesz depresszió ellen

Kisebb valószínűséggel lettek depressziósak azok a nők, akik napi két-három csésze kávét ittak – idézte az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja

Ebnek hiszi magát egy birka

Kutyának hiszi magát egy brit birka, aminek az lehet az oka, hogy egy spániellel cseperedett fel.

Selena Gomez az idei MTV EMA háziasszonya

Kiderült, ki vezényli le a zenei sztárparádét ígérő november 6-i MTV EMA díjátadót: a belfasti gálán Selena Gomez látja el a háziasszonyi feladatokat.

Testképzavar

Napjainkban egyre több ember szenved testképzavarban.

Halálos veszély a szegény szomszédság

Nagyobb a kórházon kívüli szívhalál esélye azoknál, akik szomszédságában szegény a környezet, mint azoknál, akiknek a szomszédai jómódúak – állítja egy amerikai kutatás, amelynek eredményeit az Annals of Epidemiology közölte.

Csábítás szavak nélkül

Honnan tudhatjuk, hogy tetszünk-e a kiszemeltünknek?

Jobban megy a koldulás láthatatlanul

Jobban megy a koldulás láthatatlanul - legalábbis egy szerb férfinak.

Narancssárgává vált egy krokodil

Megsárgult egy krokodil Ausztráliában, narancsszínben pompázik.

Ma boldogabbak, mint

Rég nem voltak olyan boldogok a németek, mint napjainkban

A diagnózis új iránya: szív-MRI

A kardiológia legújabb segítsége a szív mágneses rezonanciavizsgálata (CMR), amely pontosságával és érzékenységével hatalmas segítség orvos és beteg számára.

A legcsábítóbb testrészek

A legcsábítóbb testrészek

Összefoglaló a hétvége sporteseményeiről

Labdarúgás külföld, belföld, Tenisz, F1

Szeretem magam

Sok helyzetben érezhetjük azt, hogy „Engem senki sem szeret igazán”.

Ne dőlj be a csalásoknak!

Melyikünk ne szeretne napi két-három óra otthoni pluszmunkával körülbelül ugyanannyi vagy még több pénzt keresni, mint a havi átlagkeresete?!

A hatósággal próbálják kitenni fiuk szűrét

Annyira nem akar kiröppenni a családi fészekből egy 41 éves “fióka” Olaszországban, hogy szülei a hatósággal próbálják kitenni a szűrét.

Vadon Jani a Londoni Olimpián

Vadon Jani is részt vehet jövőre a Londoni Olimpián.

Jennifer Lopez elengedte magát - KÉPEKKEL!

Az énekesnő úgy döntött, hogy megfogadja saját tanácsát.

Egymillióval kevesebb szívhalál

Az Egyesült Államokban nyilvánosságra hoztak egy munkatervet, amelytől azt remélik, hogy a szív-és érbetegségek okozta halálozás öt év alatt egymillióval csökken.

Nejuralomban kevesebb a szex

Azokban a házasságokban, amelyekben a feleség hordja a nadrágot – vagy legalábbis jobban részt enged neki férje a családi döntéshozatalban -, kevesebb szexben van része a nejnek.

A házasok kevesebbet sportolnak

A házasok kevesebbet sportolnak, mint az egyedül élők, a párokon belül a férjek a lustábbak – derült ki a brit egészségügyi minisztérium felméréséből.

Magas IQ = jó sperma

A magasabb intelligenciájú, okos, szórakoztató férfiaknak egészségesebbek ivarsejtjeik vannak – fedezték fel amerikai kutatók.

Cukorbeteg eb cukorbeteg ikreknek

Egy cukorbeteg eb cukorbeteg ikerlányoknál talált otthonra Nagy-Britanniában.

A megszokás nagy úr

Ha hazaérkezek első dolog, hogy kinyitom a szobám ablakát és bekapcsolom a laptopom.

Kezdők receptje

Az elkészítés foka: egyszerűen nagyszerűundefined