szarkaevelin

Elakadt közérdekű ügyek Pápán: Van-e joguk megsértődni?

Ezt az írást nem úgy adjuk közre, ahogy terveztük, hanem félkészen.

Indián törzsfőnök lett a burzsuj fiúból

Hatodik önálló kötete jelent meg Garaczi Imre filozófiatörténésznek, a Pannon Egyetem Társadalomtudományok és Európai Tanulmányok tanszéke docensének.

Súlyos baleset Veszprémnél - képekkel

Két személyautó ütközött Veszprém mellett, a csatári elágazónál.

Egy bosszúsággal több a vendéglátóknak

Az égetett szeszes italok napi standolásának február 1-jei ismételt bevezetése ellen sorozatos egyeztetésekkel próbál tiltakozni a vendéglátószakma, hogy eredményesen-e, azt még nem tudni.

Még nem síelhetünk Eplényben

Még mindig a hidegre várnak az eplényi sípályán, ahol minden készen áll a síelők, szánkózók fogadására.

Még mindig nagyon alacsony a tájékozottsági szintünk

Az orvosok szerint 1-től 10-es skálán még a 4-est sem éri el a magyar lakosság gyógyszerekkel, betegségekkel, életmóddal kapcsolatos informáltsági szintje, pedig a rendszeres tájékozódásnak kiemelt szerepe van a gyógyulásban és az egészségmegőrzésben.

Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2001-2008 között - Szemléletes ábrával!

Figyelje meg, hogyan változott a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete a költségvetés és a versenyszféra területén (Ft/hó).

"Varázstoll" a kocsmában - Tetemes bírságra számíthatnak

Az autópályáknál már használt "bűvös" tollal találkoztak a minap a pénzügyőrök az egyik szórakozóhelyen.

Jégpálya nyílik Füreden - Március végéig üzemel a mobil létesítmény

Valódi jégpálya nyílik a városban szombaton.

Élpedagógusok súlyos kritikája - Rátz-díjasok a reáloktatás védelmében

A kémia, a biológia és a fizika tantárgyak tanításának összevonása, valamint a tagozatos osztályok felszámolása katasztrofális következményekkel jár majd a természettudományos képzésben - mondják a Rátz-díjas pedagógusok.

Hatvan perce elsötétülnek a nagyvárosok fényei

Több mint hatvan ország 72 városa csatlakzott a WWF Föld Órája 2009 elnevezésű klímavédelmi programhoz, remélhetőleg lesznek közöttük magyar települések is.

Peren kívül egyeztek meg a kisgazdák Szeremley Hubával

Közös elhatározással szüntették meg valamennyi egymás ellen indított perüket, a Független Kisgazdapárt kifizette minden Szeremley Hubával szemben fennálló tartozását.

Csökkenő energiatámogatások - jövőre kevesebbet kaphatunk

Miközben idén négyszer is emelkedett a gáz ára, egyelőre nem tudni, jövőre mekkora energiatámogatásokra lehet számítani.

Bankkártya-hamisítók akcióban: tízmilliós károk

Tízmilliós károkozással gyanúsítják azokat az őrizetben lévő román állampolgárokat, akik a napokban több száz hamisított bankártyával vettek vagy kíséreltek meg felvenni pénzt magyarországi ATM-ekből.

Bombával fenyegetett a diák

A feltételezések szerint egy diák telefonálhatott bombafenyegetéssel a rendőségre kedden délelőtt, ami miatt ki kellett üríteni az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium épületét.

Megkezdték a Rajk-szobor bontását - képgalériával

Még ma estig elbontják és a közüzemi vállalat Házgyári úti telephelyére szállítják a Rajk László által tervezett 56-os emlékművet.

Két halott, négy év börtön

Két ember meghalt egy buszmegállóban, mert egy veszprémi férfi túl gyorsan hajtott.

Egy farkasbőrbe bújt bárány - Bemutatjuk a szfinx macskát!

A szfinx avagy kanadai szőrtelen a házimacskák egyik ritka fajtája, amely mutáció révén alakult ki.

Kivel jön haza a nagymama?

Aki véletlenül azt hinné, hogy a vízumkényszer eltörlése után az Amerikai Egyesült Államok a demokrácia és a korlátlan lehetőségek hazája a magyarok számára is, az jócskán téved.

Egy telek, két család

Két család, egy telek, ami ráadásul közös és osztatlan telek.

Ez sirály! - Lélegzetelállító képgaléria

A sirályokat nehezebb leállítani, mint rávenni őket a költésre.

Sztárparádé Veszprémben

A kézilabdagálák történetében történetében a médiacsapat mérkőzései mindig óriási közönségsikert arattak.

Őrangyali történet

Orosz Emma nevét érdemes megjegyezni.

Kedvező a zuhanás

Mivel a fuvarozók éves szerződések alapján dolgoznak, a díjszabásaikban az üzemanyag árának csökkenése éppúgy nem jelenik meg, mint az emelkedése.

Elkelt a pápai húsgyár

Megmenekült a bezárástól a felszámolási eljárás alatt álló Pápai Hús Zrt.

Jó mihamarabb igényelni

Azoknak, akik január 31-éig nyújtják be igényüket, január 1-jétől állapítják meg az energiár-támogatást, ha egyébként arra jogosultak. Ha a kérelmet február 1-jéig vagy az után nyújtják be, akkor a kérelem benyújtását követő hónaptól jár a megítélt összeg.

Bíznak a kórházi megállapodásban

A megyei kórház gazdasági helyzetének stabilizálása érdekében egyebek mellett módosítani kell a dolgozókkal kötött kollektív szerződést - döntött a megyei közgyűlés.

Jó az olcsóbb is

A bankok szigorítottak, az ügyfelek pedig kivárnak, ezért a tavalyihoz képest egyelőre kevesebben oldják meg hitelből a karácsonyi ajándékozást.

Új esély a kompra

A balatoni hajózási társaság nagyon szeretné megvalósítani a második, Badacsonytomaj és Fonyód közötti kompjáratot, ám egyedül nem megy. A projekthez állami segítség kellene.

Egymilliárdos tűzkár

Személyi sérülés nem történt, viszont hozzávetőleg egymilliárd forint a kára annak a helyi üzemnek, ahol szigetelőanyag gyulladt meg tegnap délelőtt.