ligur

MH17-es mítoszok: a 100 AIDS-kutató és a kétszeres túlélő holland sztorija

Az emberek szeretik a csodás és megdöbbentő történeteket, a média pedig kiszolgálja őket.

Putyin gépét akarták lelőni a maláj repülő helyett?

Nem sokkal azután, hogy Ukrajna felett lezuhant a Malaysia Airlines Kuala Lumpurba tartó gépe, és a tragédiában életét vesztette a gép 283 utasa és 15 fős személyzete, egy híradás azt állította: eredetileg Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőjét akarták lelőni, amely azidőtájt szintén arra járt.

Az ember, aki mindent megjósolt a focivébé döntőjéből. Hogyan csinálta?

Egy twitterező be akarta bizonyítani, mennyire korrupt a FIFA, és előre kiírta a döntő főbb kulcsmomentumait – a győztest, a gólszerzőt és a hosszabbítást.

A vörösök az új szőkék. De egyelőre ők sem halnak ki.

Örökre eltűnhetnek a vörös hajú egyének a globális felmelegedésnek köszönhetően – írják brit lapok skót kutatókra hivatkozva.

Videó: 20 szexmítosz 10 percben

A Mentalfloss új videójában az orvosi mítoszokra szakosodott Aaron Carroll 20 szexmítoszról rántja le a leplet.

Magyarország elfoglalása is benne van az iraki szélsőségesek ötéves tervében?

Ha lennének is a szélsőséges szunnita szervezet bizonyos tagjainak ilyen elképzelései, az interneten több hónapja keringetett, a hét elején a szervezet ötéves terveként felkapott térkép szakértők szerint nem egy hivatalos terv.

Petőfi és Széchenyi rejtélye + Putyin elveszett levele

Lőrinc László szellemes írásban leplezi le a nagy leleplezőket, akik szerint Széchenyi Petőfi apja volt, és akik arra is emlékeztetnek: a magyaroknak Putyin tanácsára „kellene egy nagy nemzeti temetést csinálniuk a magyar Puskinnak”.

Apja halála miatt sírt az elefántcsontparti focista?

Az elefántcsontparti Serey Die himnusz alatti sírásának képei bejárták az internetet.

A Biblia mentette meg a megtámadott buszsofőrt?

Rickey Wagoner februárban azt állította, hogy egy zsebében hordott Biblia állított meg két lövedéket, amikor három fekete fiatal rátámadt.

5+1 telefontöltős mítosz

Szabad-e éjszakára töltőn hagyni a készüléket?

Elkaszálták a Trónok harcát?

A hír a Facebookon terjed, de nem érdemes kattintani, mert csak egy fertőző program telepítésére próbálnak rávenni minket.

Kamusztorik a focivébé első hetéből

Elkaszált Trónok, a szerelem súlya alatt összeomló párizsi híd, atomrakéta a kert hátuljában, titokzatos YouTube-videók és pokémonos repülővel érkező focisták – többek között ezt hozta a hét kamufronton.

Kiderült, kik állnak a rejtélyes YouTube-videók mögött

Se ufóinvázió, se vírusmarketing, se kémtevékenység, se titkos kísérlet – egy olasz blogger szerint a Google zürichi irodája felelős azért a több tízezer videóért, ami hónapokon át lázban tartotta a netezőket.

Kik a hamis facebookos infók elsődleges áldozatai?

Nagyobb eséllyel dőlnek be a kamu híreknek azok, akik félelmükben, hogy a mainstream médiából csak szelektált, kontrollált vagy befolyásolt híreket kapnak, más helyeken kutakodnak az igazság után.

Tényleg elástak többmillió E. T.-játékot a sivatagban?

Játékos körökben évtizedek óta mesélik, hogy az Atari a nyolcvanas években többmillió félresikerült E.T.-s videojátékot ásott el az új-mexikói sivatagban.

A Google Earth segítségével találták meg a hét éve eltűnt nőt?

A neten terjedő képen egy SOS felirat látható, a hozzá kapcsolt szöveg szerint pedig e felvétel segítségével találtak meg egy hét éve eltűnt nőt egy lakatlan szigeten.

Meg akarta keresni a Fargóban eldugott pénzt, majd öngyilkos lett?

A legenda szerint egy 28 éves japán lány komolyan vette a megtörtént sztoriként reklámozott Fargót, és elindult megkeresni a filmben elásott pénzt.

Ki írta Chomsky tízparancsolatát?

Noam Chomsky tíz pontba foglalta a populista diktatúrák jellemző manipulációs technikáit.

Schwarzenegger titkos üzenetben intett be?

“B*zd meg” – üzente még kormányzó korában Arnold Schwarzenegger a sorok között az őt megsértő képviselőnek.

Meztelen férfi rejtőzik a Camel logójában?

Nemcsak meztelen, hanem ráadásul épp az erekciójával dicsekszik – mutogattak sokan évtizedeken át egy férfialakra, amit állítólag a népszerű cigi logójába, a teve mellső lábába bújtattak el.

Napi illúzió: így lophatod el az Eiffel-tornyot 6 másodpercben

Ötletes és vicces mini videotrükkökkel jelentkezett a Vine-on Zach King bűvész.

Beszólt a közönség a világmegmentő Bonónak?

A legenda szerint a U2 frontemberének egy alkalommal csúnyán beszóltak, amikor a szegény gyerekek halálozási gyakoriságára akarta felhívni a figyelmet egy koncertjén.

Tényleg azt hiszi az amerikaiak 10 százaléka, hogy a html nemi betegség?

Rávetették magukat a neves Los Angeles Times és más komoly lapok által közölt felmérésre a minőségi újságírás amerikai barátai.

Mennyire hiteles a 12 év rabszolgaság?

Alapvetően jól visszaadja Solomon Northup szellemíró közreműködésével készült önéletrajzi írását a 12 év rabszolgaság című film.

Tényleg erre is jó a terhességi teszt?

Egy terhességi teszt mutatta ki egy redditező férfinál a hererákot – állítja egy neten terjedő cikk.

Egy időutazás, amire máig nincs magyarázat?

Tizenkilencedik századi ruhákban és ugyanebből a korból származó pénzekkel a zsebében jelent meg egy férfi 1951-ben New Yorkban, majd rövidesen elütötte egy autó.

Farkas járt az olimpiai szálláson? Nem!

Farkas jött szembe Kate Hansen amerikai szánkóssal a folyosón Szocsiban – olvashattuk ma mindenfelé.

Mégsem halt meg a meglőtt vöröskeresztes ukrán lány

Halálhírét terjesztették, miután azt írta a Twitterre, hogy haldoklik.

Az egészséges narancslé mítosza

Az Amerikában sokáig az egészség italaként tisztelt narancslé ottani diadalútját és a fogyasztás visszaesésének okait dolgozta fel az Atlantic egy minap megjelent cikke.

Holtan találták az olimpiai baki felelősét?

211 ezer lájk felett jár az a cikk, amely szerint az olimpiai megnyitó vizuális bakijáért felelős technikai munkatársat holtan találták szállodai szobájában.