szilagyisz

Olyan hideg van az Egyesült Államokban, hogy befagyott a Niagara-vízesés

Továbbra is sarkvidéki a hideg és csontig hatoló a fagy az Egyesült Államok középnyugati és keleti parti vidékein.

Diétás étrend minta - zsírégetés ésszel

Diéta alatt – csakúgy, mint a tömegnövelő étrend esetében – precízen ki kell számolni a bevitt tápanyagmennyiséget, ehhez pedig a testtömegünket kell alapul venni.

Maró folyadékkal öntött le egy autót, mert a kapuja elé parkolt

A rendőrök a helyi lakost elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

Milyen táplálékkiegészítőt érdemes használni?

A sporttáplálkozás nélkülözhetetlen elemei a „tápkiegek”. Sokan túlmisztifikálják jelentőségüket, mások pedig esküsznek rá, hogy nélkülük is pompás fizikumot építhetünk.

'56 paradoxon - Egy túlélő vallomása

Régen találkoztam Péter barátommal.

Palacsinta zabpehelyből - finom, egészséges, diétás

A hagyományos palacsinta nem képezheti szerves részét egy testépítő étrendjének, hiszen az alapját képező finomliszt az egyik legrosszabb szénhidrátféleség.

Szánalmas mesével mosdatná magát a „doppingvétségen” ért kajakos

Ott tartunk, hogy amikor egy sportoló megbukik a doppingteszten, szinte mindenki a fejét csóválja.

A 10+1 leggyakoribb diétás tévhit

Év elején milliók kedvét veszi el 1-2 hét után az a sok baromság, amit lépten-nyomon hallanak az önjelölt szakértőktől.

Miért van elhízva a magyar lakosság?

- Te mit sportolsz?

Balogh Norbert: olasz első osztály?

Az olasz futballélvonalban szereplő Palermo hivatalos vételi ajánlatott tett a Debrecennek az utánpótlás-válogatott Balogh Norbert játékjogáért.

Így nem fogyott le Szabó Melinda – újabb zöld kávés átverés

Vicces, ahogy kamufotókkal próbálják eladni ezt a szemetet!

5 tipp az ünnepi túlsúly elkerülésére

Az év utolsó hetei nem kimondottan a diétás étrendről szólnak.

Téli hajápolási praktikák

A tél, és a vele törvényszerűen együtt járó hideg idő a hajunk számára az év leggyűlöletesebb időszaka.

Versenyhivatal: az ördögnyelv tényleg egy nagy szar

Korábban már összefoglaltuk, hogy mivel hülyítik a hiszékeny népet az ördögnyelv-kivonatot tartalmazó készítmények forgalmazói.

Meglepő: Arnold a húsfogyasztás ellen kampányol

A hús a legalapabb fehérjeforrásunk, és minden normális, nem vegetáriánus testépítő erre építi étrendjét.

Megújulva várja a látogatókat az Esterházy kastély sírkertje

Megújult Cziráky Margit grófnő (1874-1910) és férje IV.

A hely, ahol a fiúknak csak 12 éves korukra nő pénisze

Van egy kis falu a Dominikai Köztársaságban, ahol igen furcsa hagyomány övezi a nemi érést.

Szinte mindent gyógyít - egy hatékony masszázsfajta

A reflexológia olyan tapasztalatokon alapuló tudomány, melynek lényege a test különböző bőrterületeinek, pontjainak, zónáinak ingerlése.

A mozgásszegény életmód veszélyei és ellenszere

A lustaság is egyfajta betegség – állítja ma már egyre több szakember.

Legionella fertőzés a pezsgőfürdőben

Magyarországon évente körülbelül harminc legionella baktérium miatti megbetegedést észlelnek.

Megöléssel fenyegette az ellenőröket egy debreceni férfi

A férfi a megállóban agresszíven viselkedett, kiabált és elővett egy gázspray-t, amivel a levegőbe fújt, majd megöléssel fenyegette a helyszínről villamossal távozó ellenőröket.

Az első öngyilkos merénylet(ek) Franciaországban

A francia hírforrások szerint eddig több mint hatvan halottja van a pénteken késő este kezdődött párizsi fegyveres támadásoknak, és a rendőrség közlése szerint mintegy száz embert ejtettek túszul a francia főváros Bataclan koncerttermében.

A világ egyik legjobb dolga - naná, hogy Svédországból!

Ha otthonunkban szeretnénk élvezni a svédmasszázs frissítő hatását, keressünk, vagy szerezzünk be olyan széket, amelyben tökéletesen kényelembe tudjuk magunkat helyezni.

Látnivalók Debrecenben – amit vétek kihagyni!

Debrecen a hozzá közel fekvő Hajdúszoboszlóval együtt a Tiszántúl leglátogatottabb turistacélpontját képezi.

Kleopátra fürdő wellness szállodában, házilag

Szinte összefutott a szánkban a nyál, mikor kipróbáltuk ezt a csodát.

Szálkásító edzésterv

„Hogy eddzek, ha szálkásítani akarok?

5 egyszerű tipp az őszi elhízás ellen

A túlsúly leggyakoribb előidézője a rosszul megválasztott szénhidrátforrásokban keresendő.

Baleset történt a téglási vasúti átjáróban

Téglás belterületén, egy vasúti átjáróban ütközött össze egy vonat és egy személygépkocsi.

Már nem először törik fel a Debreceni Egyetem honlapjait

Egy magát Haxors Team-nek nevező egyiptomi hackercsapat szerda hajnalban feltörte a Szlavisztikai Intézet és a Politikatudományi és Szociológiai Intézet weboldalát. A két honlap azóta sem üzemel.

Káposztás ételek fesztiválja Hajdúhadházon

Idén szeptember utolsó hétvégéjén rendezik a sok éve nagy népszerűségnek örvendő Hajdúhadházi Káposztás Napokat.