Hurrá – megvan a soros Soros! A Hollandia az új fő-gonosz, akivel megküzd értünk hős vezírünk

Gajus Scheltema, magyarországi holland nagykövet hathatós közreműködésével kimentette az éppen gonosz-alkotói válságban szenvedő Orbán-kommunikációt szorult helyzetéből.

Az interjú, amely miatt Orbán majdnem hadat üzent Hollandiának

Négy év után távozik Magyarországról Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete.

Szijjártó szerint a holland-ügy is a bevándorlás miatt van

A külügyminiszter szerint a holland nagykövet ügye arra vezethető vissza, hogy a hollandok bevándorláspártiak, míg a magyarok nem. A gazdasági kapcsolatokat nem érinti az ügy.

Megy a gyalázkodás a távozó holland nagykövet Facebook-oldalán

Amióta megjelent az interjú a távozó holland nagykövettel, Gajus Scheltema Facebook-oldalát ellepték azok, akiknek nem tetszettek a diplomata kijelentései. Akadnak, akik megpróbálják őket helyretenni.

Szijjártó: nem szívesen látott vendég a külügyben a távozó holland nagykövet

Nem látják szívesen a külügyben a leköszönő holland nagykövetet, miután a magyar kormány ellenségkép-kreálását a terroristákéhoz hasonlította.