Kuruzsló ellen emeltek vádat Nógrád megyében

A 41 éves kuruzsló távgyógyítást ígért különböző betegségekre, a depressziótól a gerincferdülésig, és 19 sértettnek több mint 14 millió forint kárt okozott.

Az orvosi ellátás visszautasításának jogi kérdései természetgyógyászati szempontból - Gyógyászkereső

Mit tegyél, ha egy beteg azzal keres meg, hogy visszautasította az orvosi ellátást és csak a TE gyógyításodban bízik?

Pszichológus törvény: gégecső vagyok - Pszichomókus

Pszichológus törvény ma lép hatályba. A kollégáimmal sokan dilemmában vagyunk, hogy lesz eztán a praxisunk. Én rájöttem, az enyém hogy lesz. Ezúton szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem vagyok terapeuta. Sem sarlatán, sem kuruzsló. Gégecső vagyok.

Pokolba tudományokkal, éljen az állami mágia! - Városi Kurír

A homeopátiával kapcsolatban állást foglaltak az európai tudományos akadémiák és nemrég végérvényesen is kimondták, hogy placebo-hatással bírnak.

Rendőrkézen az újpesti kuruzsló

Szeretne fogyni, méghozzá éhezés, megerőltető edzés nélkül, és persze hetek alatt?

Mobiltelefonnal mérte a betegek vérnyomását a nógrádi kuruzsló

Kuruzslás miatt emelt vádat a Pásztói Járási Ügyészség egy 31 éves, gyöngyösi férfi ellen, aki nőnek és orvosnak adta ki magát, és doktornőként praktizált egy Nógrád megyei faluban – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség helyettes vezetője.

Tudod, kinek énekelte Rozika néni a legendás, Orbán Viktort istenítő népdalát az Echo TV-ben?

Kedd reggel egészen hihetetlen show-t nyomott le a TV2 Mokkájában Dávid Tamás, az a potenciális gyilkos és első fokon elítélt csaló, aki Mosonmagyaróváron és Budapesten, magát orvosnak kiadva nagy dózisú C-vitaminnal és kamu gyógyteával kezelt rákbetegeket éveken át.

Megszólalt a rákot C-vitaminnal gyógyító kuruzsló, szerinte a kemo-lobbi a hibás

Parádés interjút adott a TV2 reggeli műsorában az a lébényi állatorvos, aki egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve – írja a 24.hu. 

Éveken át kezelt állatorvosi végzettséggel daganatos betegeket egy férfi

Kuruzslás vádjával megkezdődött a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon szerdán annak a férfinak a büntetőpere, aki öt éven keresztül állatorvosi végzettséggel kezelt különböző stádiumú daganatos betegeket – közölte a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Kuruzsló Tatabányán

Injekcióval, gyógyszerekkel kezelte kollégáit egy képesítés nélküli tatabányai férfi, a Tatabányai Járási ügyészség kuruzslás vétségével vádolja.