Brutálisan megverték Nagy Ferót

Rettenetesen megverték a zenészt.

Gyurcsány szerint Orbán véglegesen párttitkár lett

A DK elnöke úgy látja, nagy riválisának fejében pártállam van, és lassan körülötte is. Az sem tetszett Gyurcsánynak, hogy se Orbán, se Áder nem szólt az ország népéhez.

Magyar György: volt pártállami besúgó nem lehet ellenzéki képviselőjelölt! - Minden, amit az előválasztásról tudni kell!

Az előválasztáson bármely, választójoggal és állandó magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár elindulhat, aki magára nézve kötelezőnek ismeri el az előválasztás szabályait.

Szél Bernadett: Kiszervezett pártállami erőszak

Kövér László levelét megírta: az őrző-védőknek mindent szabad, az állam a legális és ellenőrzött erőszak monopóliumát putyini mintára kiszervezte, egyre nyíltabban homályos hátterű verőemberek kezébe adja.

Amikor én még kislány voltam...... 2.

... egészen más világ volt. Mai szemmel, mai gondolkodással nagyon idegen, nagyon más, szinte hihetetlen. Talán ezért érdemes fölidézni azokat a furcsa, szokatlan történéseket, amelyek abból az időből megmaradtak emlékeimben.

Adatbázis készült a kommunista állampárt meghatározó tisztségviselőiről

Az adatfeldolgozás 2017-es kezdete óta 47 levéltári munkatárs körülbelül 500 iratfolyóméternyi anyagot nézett át, ez megközelítőleg 4000 dobozt jelent, melyekben egyenként 600 irat van.

Megfenyítették Czeglédy Csabát Hiába jelentett be fellebbezést a képviselőjelöltséggel is próbálkozó ügyvéd

Hiába élt panasszal a vele szemben alkalmazott fenyítés miatt Czeglédy Csaba, a Kúria döntése értelmében jogszerű volt az eljárás. A szocialista politikus két, különösen jelentős értékre elkövetett csalás ügyében elrendelt nyomozásban is érintett, s 2017 nyara óta raboskodik több társával együtt a szegedi...

Závada Pál: "pártállami prés szorításában, egy újabb autokráciában élünk"

Kemény beszédet mondott Závada Pál a 88. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, szerinte pártállami prés alatt, egy újabb autokráciában élünk jelenleg.

Jóképű rendőrök húzták csőbe a meleg férfiakat

Bíróság előtt kellett részletes vallomást tenniük homoszexuális kapcsolatukról, ha szerencséjük volt, megúszták pénzbüntetéssel, de ha valaki tartós párkapcsolatban élt egy másik férfival, visszaesőnek minősült, és akár el is zárhatták. Vonzó álruhás rendőrök próbálták csőbe húzni, akiről azt gyanították, hogy a...

Vona: az emberek a pártállami idők visszatérésétől is félnek

A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint Magyarországon az emberek két dologtól félnek: a migrációtól és a terrorizmustól, illetve a pártállami idők visszatérésétől.

A III/II-es államtitkár leváltását követeli a Jobbik

Tasnádi László rendészeti államtitkár leváltását követelte közleményben a Jobbik pénteken, a politikus állítólagos állambiztonsági múltja miatt.

A pártállam piszkos reinkarnációja, apoteózisa

A felületesen tájékozódó ember úgy érezheti: amit most átél, átélte már korábban, a gyilkolásra már nem hajlandó, konszolidált Kádár-korban.

(Párt)állam: hüccs ki!

Hüccs ki a családomból, a lakásomból; az ágyamból és az agyamból, lelkemből: takarodj!