Fejér Megyei Hírlap

VIDEO - Felcsút felé hajlik Orbán keze

Mintegy 2,8 milliárd forintos támogatást kapott eddig a felcsúti fociakadémia, ami a teljes támogatási összeg ötöde.

Vannak még Marx, Ságvári és Felszabadulás utcák Zala megyében is

Körkép - Nem sokáig maradhatnak Marx, Lenin és Ságvári utcák a településeken.

Járások: összesen 417 dolgozója lesz a kilenc hivatalnak Fejérben

Fejér megye - A polgármesterek és a jegyzők együttműködnek a megyei kormányhivatallal, hogy a határidőig megszülessenek a járási hivatalok létrehozásához szükséges megállapodások.

KÉPEK - Megtalálták az eltűnt asszony holttestét a Bányatóban

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán délután közölte: október 10-én késő délelőtt Székesfehérváron, a Bányatóban megtalálták annak a 66 éves asszonynak a holttestét, akit eltűnés miatt keresett a rendőrség.

KÉPEK - Frontális baleset a 87-es számú főúton

Az elsődleges információk szerint a Csempeszkopács és Vasszécseny közötti balesetben négy személy sérült meg súlyosan, akiket mentővel kórházba szállítottak.

Navracsics Tibor Tóásó Előd szabadlábra helyezését kéri

A magyar tárcavezető a Cecilia Ayllón igazságügyi miniszternek és Carlos Romero Bonifaz kormányzási miniszternek címzett, az MTI rendelkezésére bocsátott leveleiben emlékeztet arra, hogy Tóásó Elődöt 2009. április 16. óta fogva tartják, holott a bolíviai büntető eljárásjogi törvény alapján az előzetes letartóztatás...

Video: IMF válaszlevél

Ma tájékoztatta a közvéleményt a kormány, hogy milyen válaszlevelet küldtek az IMF-nek.

Számos feladhatatlan csekket kaptak a fogyasztók géphiba miatt

Székesfehérvár - Sokan kényszerültek úgy távozni a postáról az elmúlt időszakban, hogy nem tudták feladni a Széphős csekket.

Barokk kori pincerendszerre bukkantak Veszprém belvárosában

Kíváncsian figyelik a veszprémiek a körforgalom és az aluljáró elhúzódó építését, beleértve a betontámfalakat is.

Magyar Élet Menete: Maradjunk életben!

Veszprém - Zajlik a magyarság megnyomorítása, háttérbe szorítása, gazdasági kizsákmányolás, a magyar termőterületek elvesztése.

Hárommilliárd eurós gyilkosság

Igazán azért aggódunk, mert nem tudjuk, milyen hatása lesz az azeri gyilkos szabadon engedésének.

Örömünnep a stadionban, büntetőkkel nyert, bejutott a főtáblára a Videoton

Székesfehérvár - A Videoton FC a török Trabzonspor labdarúgócsapatát fogadta csütörtökön este az Európa Liga selejtezőjében.

VIDEO - Szénné égett egy WRC a rali vb német futamán

Videón, amint a WRC porig ég.

Azt játszották vele, hogy kivégzik

Baracska - Aláírta műveleti tartalékosi szerződését minap a baracskai Papp István, aki - mint az ENSZ polgári alkalmazottja - másfél éve 91 napot töltött emberrablók fogságában.

VIDEO - Árokjárás mesterfokon egy EVO-val Pethő módra

A Pethő István – Rubóczky Attila egység egy szokatlanul mozgalmas, ám mégis eredményes versenyen van túl, hiszen a lengyelországi Rzeszow Ralin háromszor is jártak az árokban, de végül ez sem akadályozta meg őket abban, hogy a szlovák bajnoki értékelésben kategóriájuk 3. helyén végezzenek.

Zivatar és bugyilengetés az EFOTT-on

Velence – A csütörtök esti zivatar nyomait még pénteken is takarították, ám a programok, koncertek zavartalanul folytatódtak a vihar után.

Fürdőruhás lányokkal pózol klipjében a 6 éves rapper (videóval)

Albert bizony korán kezdte, 6 évesen már nem az első klipjével örvendezteti meg egyenlőre még nem túl népes rajongótáborát.

Nem kell a mellplasztika! A brit lány inkább jó tanuló lenne

A családi hagyománnyal szakítva elutasítja melleinek plasztikai nagyobbítását egy 14 éves lány Nagy-Britanniában.Britney Marshall ezzel igencsak kilóg a sorból, mivel mind 53 éves anyja, mind pedig 4 nővére - 30, 27, 26 és 21 esztendősek - átestek mellnagyobbító operáción.

KÉPEK - EFOTT: Ami a buli és az alvás között van

Koncertek, evés, alvás, koncertek, evés, alvás...

KÉPEK - Kiégett egy busz Dunaújvárosban

Kigyulladt egy csuklós autóbusz szerdán délelőtt fél tizenegykor az Aranyvölgyi út-Dózsa György út kereszteződésében.

Eltűnt egy férfi a Velencei-tóban

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére este fél nyolc körül érkezett a jelzés arról, hogy egy férfi úszni indult a Velencei-tóba, de társai nem találják – tájékoztatott Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő csütörtökön.

Dunaújváros - 12 szavazat döntött a 7. választókörzetben rendezett időközi választáson

Dunaújváros - A 7. választókörzetben rendezett időközi választáson Nagy Zoltánné (Fidesz) végzett az első helyen.

VIDEO: Porig égett egy Lamborghini Gallardo

Annyi bizonyos, hogy a baleset Kuvaitban történt.

A súlyosan veszteséges bérlakások fenntartása új kezekbe kerül

Székesfehérvár - A Széphőtől a Városfejlesztési Kft-hez kerül a bérlakások fenntartásának feladata.

Öngyilkos lett a tárgyalóteremben 18+

A férfi, akit saját 3,5 millió dolláros kastélya felgyújtása miatt ítéltek volna el az esküdtszék szeme láttára követett el öngyilkosságot!

Bognár György egy plusz egy évig az Aqvital-Publo Csákvár vezetőedzője (frissítve)

Az NB II-es labdarúgó-bajnokság Nyugati-csoportjában újonc Aqvital-Publo Csákvár július 2-án kezdi el a felkészülést a bajnokságra.

EFOTT - Olimpikonok, borkóstolás, chilisbabevő-verseny és betyárkodás

egindult a visszaszámlálás: már csak négyet kell aludni, és itt az EFOTT!

Előkészítő ülés a Mal-perben

Veszprém - Elsősorban technikai kérdéseket szeretnénk tisztázni, ezért kértem az előkészítő ülés elrendelését – közölte a Napló érdeklődésére dr.

Állathoroszkóp - Kedvenceink születési ideje is meghatározó

Nem csak az emberek, de kedvenceik esetében is meghatározó a születési idő.

Baleset Gárdonyban: mentővel ütközött egy autó, egy biciklis kislány sérült

Gárdony - Egy mentőautó, egy személygépkocsi és egy kerékpáros kislány a részese annak a balesetnek, amely a 7-es főúton, Gárdony belterületén történt kedden délelőtt.