GSMring

Megvan melyik Huawei mobilra mikor érkezik az EMUI 9.1

A Huawei P30 és P30 Pro mobilokon debütáló EMUI 9.1 több hasznos újítást is hoz az előző verzióhoz képest.

Erre a 17 Huawei mobilra már biztosan érkezik az Android Q

Jelenleg sokakat foglalkoztató kérdés, hogy az USA és a Huawei közötti konfliktusnak köszönhetően érkezik-e a jövőben Android frissítés a telefonjára, a kínai vállalat most közzétett egy listát, amin 17 mobil neve szerepel, és elmondásuk alapján ezekre biztosan megérkezik majd az Android Q.

40W-os töltéssel jön a holnap bemutatkozó Huawei Nova 5

A Huawei Nova 5 széria debütálása holnap esedékes, a pletykák szerint négy készüléket fogunk kapni, ezek közül az egyik már borítékolható, hogy 40W-os gyorstöltéssel fog rendelkezni.

Testla Edition-t kaphat a Galaxy Note 10

Már mondhatni megszokottá vált, hogy a nevesebb mobilgyártók autómárkákkal partnerkapcsolatot kötve, az alap készülékektől eltérő külsővel, limitált szériás készülékeket dobnak piacra, úgy tűnik ebbe a sorba most beáll a Samsung is aki a Tesla-val kooperál.

Merész három éves célt tűzött ki maga elé a Xiaomi

A Xiaomi telefonok az eltelt évek során egyre népszerűbbek lettek a piacon, a vállalat termékei egyébként széles portfóliót alkotnak, mivel mindenféle portékát kínálnak, most pedig egy elég vakmerő célt is kitűzött maga elé a kínai cég.

Egyre közelebb a Honor 20 európai startja

A Honor 20 és Honor 20 Pro még a múlt hónap végén debütált, a bemutató alkalmával nem tudtunk meg semmilyen megjelenési dátumot, de előbbi pár napon belül már Európában is beszerezhető lesz.

Rájött a Huawei, hogy nem igazán volt jó ötlet reklámokat elhelyezni a zárolt képernyőn

A Huawei elismerte, hogy nem volt a legjobb ötlet az, hogy a már használatban lévő mobiljaikon egy utazásiroda reklámjait jelenítsék meg, ezért meg is tették a szükséges lépéseket.

Az olcsóbb telefonokra jöhet elsőként a Huawei operációs rendszere

Az elmúlt időszakban már rengeteget hallhattunk a HongMeng OS néven emlegetett Huawei operációs rendszerről, mellyel kapcsolatban most egy újabb pletyka ütötte fel a fejét.

60%-al gyorsabb lehet a Huawei operációs rendszere az Androidnál

Az elmúlt hetek történései alapján már tudjuk, hogy a Huawei készen áll arra, hogy saját fejlesztésű operációs rendszerét szükség esetén elindítja még ebben az évben, az OS tesztjei már javában folynak, és most egy friss infó is érkezett róla.

Kiderült milyen hardverekkel érkezik a Huawei Nova 5i

A Huawei Nova 5i már nem először hallat magáról, most pedig az is kiderült milyen hardvereket kaphat az eszköz, ezeket és a dizájnt látván pedig elég nagy a hasonlóság közte és egy másik Huawei mobil között.

Tripla kamerával és Infinity O megjelenítővel érkezett a Galaxy M40

Újabb készülékkel bővítette kameralyukas mobiljainak felhozatalát a Samsung, a Galaxy M40-el a középkategóriát célozták meg, csak ezúttal sem a legkedvezőbb áron.

Nyolc kamerás mobillal állhat elő a Sony

A Sony kameramoduljai rengeteg készülékben kapnak helyet, így nem meglepő, hogy ők is tervezgetnek egy Nokia 9-hez hasonló telefont, de a japánok még a PureView-nél is több kamerát, szám szerint nyolcat pakolnának saját készülékükbe.

Tovább halasztaná az USA egyik hivatala a Huawei elleni szankciók szüneteltetését

Kérelemben fordult a kongresszushoz a Fehér Ház költségvetés-kezelési hivatala, hogy késleltessék a Huawei berendezések használatának tilalmát.

1 millió telefonon már teszteli saját rendszerét a Huawei

Láthatóan a Huawei megpróbál minden eshetőségre felkészülni, melyek az embargó hatásai miatt érinthetik a vállalatot, a legfrissebb hírek szerint már élesben is tesztelik saját fejlesztésű operációs rendszerüket.

Tuningolja a Huawei a P30-at

Már megszokhattuk a Huawei-től, hogy csúcsmobiljai a bemutatást követően hónapokban kisebb módosításokon esnek át, ez lehet például egy új szín is, de ezúttal egy kis hardveres változtatást eszközölt a gyártó.

Kiderült mikor térhet vissza a Samsung Galaxy Fold

Több éves fejlesztést követően egy “váratlan” hibának köszönhetően a Samsung arra kényszerült, hogy visszahívja első hajlítható mobilját, a Galaxy Fold-ot, ami úgy néz ki hamarosan újra kereskedelmi forgalomba kerülhet.

A Google szerint komoly biztonsági kockázatot jelenthet a Huawei operációs rendszere

A Global Times forrása szerint saját szoftvere Oak OS néven érkezhet meg a nemzetközi piacra, míg Kínában HongMeng OS-nek fogják hívni. Ha nem javulnak a dolgok, a start valamikor augusztus vagy szeptember környékére tehető.

A Facebook alkalmazásai nélkül jönnek a Huawei telefonok

Az Egyesült Államok kormányának rendelete miatt a Google után most a Facebook is megtette az előírt lépéseket a Huawei felé. A kínai cég jelenleg forgalomban lévő eszközeit már nem érinti a dolog, de innentől Facebook, Messenger, WhatsApp és Instagram nélkül jönnek a Huawei telefonok.

Hét hónapig fertőzött egy Androidos vírus, melynek több 100 millió készülék eshetett áldozatául

Hónapok elteltével vették csak észre azt a Play Áruházból letölthető alkalmazást ami ezt kihasználva már biztosan több mint 100 millió készüléket fertőzött meg.

Nyugdíjba küldi a konzolokat az olcsó Google Stadia?

Kiderült milyen áron és melyik országokba érkezhet elsőként a Google márciusban bemutatott játékszolgáltatása a Stadia, ami ilyen áron még elég nagy konkurencia lesz a Microsoft-nak és a Sony-nak.

Még az 5G sincs teljesen kiépítve, de a Samsung már a 6G-n dolgozik

Ugyan az 5G még mondhatjuk meglehetősen gyermekcipőben jár, de ez nem akadálya a technológia fejlesztésének, ennek kapcsán a Samsung el is árulta, hogy ők már dolgoznak a következő generációs hálózaton.

A Huawei szerint továbbra is megállás nélkül folyik telefonjaik gyártása

A közelmúltban felröppentek olyan hírek miszerint a Foxconn az embargó hatására csökkentette a Huawei mobilokba való alkatrészek gyártását, most megérkezett a kínai cég hivatalos közleménye is, melyben kifejezetten cáfolják ezt a pletykát.

Megérkezett a Huawei Maimang 8

A Huawei-től már megszokhattuk, hogy készülékeik nem mindig ugyan azon a néven érkeznek egyes régiókban, ennek a ma bemutatott Huawei Maimang 8 is áldozata lett.

Külön iPad OS-t, új Mac-et és sötét módot hozott a WWDC

Tegnap lezajlott az Apple idei fejlesztői konferenciája, ahol az iOS 13 új funkciói mellett megismerkedhettünk az új méregdrága iMac-el és kiderült az is, hogy az iPad-ek egy különálló rendszert fognak kapni.

Ez volt a 10 legerősebb Androidos mobil májusban az AnTuTu szerint

Benchmark applikációk referencia értékekből összeállított pontszáma nem igazán lehet döntő okostelefon vásárlás előtt.

Sokak által várt iPad applikációt is hozhat az iOS 13

Akiknek otthon van táblagépük sokan már nem is használják mellette asztali számítógépüket, az Apple iPad modelljei az egyik legnépszerűbbek ezen a fronton, de valami oknál fogva egy igen hasznos alkalmazás eddig kimaradt minden iPad-ból amit a legtöbben szinte minden nap használnánk.

A Galaxy S10-nél is gyorsabb töltéssel érkezhet a Note 10

Tavaly a Samsung Galaxy Note 9 4000 mAh-s akkumulátorát 15W-os gyorstöltéssel táplálhattuk, az idei Galaxy S10 szériát ennél azért már gyorsabban tölthetjük, de az augusztusban érkező Galaxy Note 10 úgy néz ki, hogy még ennél is gyorsabban fog töltődni.

Végre a Galaxy Note 10e-ről is megtudtunk valamit

Több olyan pletyka is volt már, hogy a Galaxy Note 10 széria legalább két készülékből fog állni.

Méretes teleppel és remek kamerákkal érkezett a Meizu 16Xs

Meizu 16Xs néven debütált a Meizu 16 termékcsalád legújabb tagja, ami hardverspecifikációi alapján annyira nem is számítana rossz vételnek ezen az áron.

Korrekt középkategóriás mobillal bővült az Oppo Reno széria

Az Oppo bemutatta a Reno széria negyedik tagját, ami egy középkategóriás készülék lett, viszonylag korrekt specifikációkkal és árcédulával.