Ma délelőtt nyílt meg a budapesti Arénában az első Primark divatüzlet. A vásárlók ellepték a boltot. Volt, aki úgy vélte: ha azt szeretnénk, hogy valami olcsó legyen, akkor olcsón kell dolgoztatni az embereket.

Kedden 10 órakor megnyílt Budapesten az Aréna Mallban a Primark, divatáruház, amely arról híres, hogy hihetetlenül kedvező áron kínál divatcikkeket. A vállalat szerint annyi pénzből, amiből New Yorkban a Macy’s áruházban legfeljebb egy farmert lehetne venni, a most nyílt üzletben tetőtől talpig fel lehet öltözni – írja a promotions.hu.

Ilyen árak vannak a tegnap nyílt budapesti Primarkban – Ez lehet az olcsóság mögött

Az első hazai Primark az Arénában nyílt meg/Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Az új budapesti üzletben egy mobiltelefonos fülhallgató például 920 forint, egy napszemüveg 740 forint, és egy női farmer 5-6 ezer forintért kapható. A legdrágább termékük sem kerül többe 50 eurónál (19 ezer forint). A beruházás költsége 8 millió euró (3 milliárd forint) volt, és 180 munkahelyet teremt.

Az áruház első napján ellepték a vásárlók az üzletet. Az ország minden pontjáról érkeztek, volt, aki emiatt hajnali 4 órakor kelt fel.

A telex.hu az üzlet nyitásával kapcsolatban kérdezte a vásárlókat. Volt, aki úgy vélte:

„ha azt szeretnénk, hogy valami olcsó legyen, akkor olcsón kell dolgoztatni az embereket.”

- szögezte le a férfi.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisTehen
és a tulaj ne akarjon csillagászati profitot azonnal

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.