Paraván Portál
Rekord, 600 kilogrammos cápa akadt horogra
Rekordot dönthet a kaliforniai partoknál hétfőn kifogott hatszáz kilogrammos makócápa.
Család-e vagy?
Ütitek egymást?
ARKYD 100: A világ első bérelhető űrtávcsöve
A frissen alakult, Planetary Resources névre átnevezett aszteroida bányavállalat, a kisbolygóbányászati tervek mellett elindított egy olyan egyedülálló távcsőépítési projektet, amely segítségével majd kezdetét veheti a bányászati célokra alkalmas kisbolygó
Nincs menekvés: bárkit lefilmezhet a Facebook
A CNET egyik újságírója a minap betért egy étterembe Kaliforniában, ahol az ajtóra ragasztott aprócska cetli szerint a Facebook fényképeket, mozgóképet és hangot rögzíthet, amelyeket utána bárhol szabadon felhasználhat.
Chipes kulcstartókat osztogatnak Erdélyben is?
Legalábbis ezt állítja egy Facebookon terjedő figyelmeztetés, melynek ismeretlen szerzője – a rendőrségre hivatkozva – azt is tudni véli, hogy az elkövetők romániai bűnözők.
Festékkel leöntöttek egy kolozsvári honvédemlékművet
Ismeretlenek piros festékkel öntötték le a kolozsvári Kismezői temetőben azt az első világháborús emlékművet, melynél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Szent László Serege Egyesület szeretett volna kedden délután megemlékezést tartani a trianoni
Tízjavaslat a Trianon emléknapra
Tízjavaslat a Trianon emléknapra A politikum kihasználja, a szélsőség torzítja, az egyszerű halandó gyakran félreérti.
Íme a legvadabb összeesküvés-elméletek
Az amerikai hírszerzés tud minden lépésünkről, olvassák az e-mailjeinket és látják a legintimebb privát fotóinkat.
Minden idők legjobb szakítós levele
Szakítani többféleképpen lehet: dühből; beletörődött nyugalommal; és úgy, ahogyan az alábbi levél szerzője tette.
Márkás marihuánát árulna a volt Microsoft vezető
A Microsoft egykori stratégiai igazgatója úgy döntött, hogy az eddiginél mosolygósabb életet fog élni, és megalapítja az első, legális amerikai marihuána márkát.
Igazi könyv lehet a facebookos idővonalunkból
Fizikai könyvbe rendezhetjük a Facebook idővonalára kihelyezett emlékeinket.
A profi fotósokat kirúgták, jönnek a mobillal fotózók
Ilyen az, amikor az egyre jobb minőségű kamerás mobilok miatt sokan állásukat vesztik.
fokozódó tüntetések Törökországban
Ezrek vonultak hétfő este ismét a jelképessé vált isztambuli Taksim térre, hogy kormányellenes tiltakozást tartsanak, immár a negyedik napja.
Dorosz Dávid : Képzelt Nagy-Magyarország helyett…
A Fidesz elmúlt 3 éve, a külhoni magyarsággal kapcsolatos tevékenysége a valóság helyett a képzelet birodalmából építkezik.
Patriorgazmusaink
Nem tudom, valaki vette-e már észre, hogy a szimbólumok kevesebbet érnek annál, amit szimbolizálnak?
Meghalt Viktor Kulikov, a Szovjetunió egyik utolsó marsallja
Életének 92. évében elhunyt kedden Viktor Kulikov, az egykori Szovjetunió marsallja, aki 1977-től 1989-ig a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka volt.
Amerikai csúcstechnikai fegyverrendszerek terveihez fértek hozzá kínai hackerek
Kínai hackerek fértek hozzá a legérzékenyebb és legfejlettebb technikát képviselő amerikai fegyverrendszerek terveihez - közölte kedden a The Washington Post egy, a Pentagon számára elkészített jelentésre és washingtoni kormányzati forrásokra hivatkozva.
Az első “valódi” kép egy hidrogénatomról
A világon most először készült közvetlen megfigyelés és fotó egy gerjesztett hidrogéntatom orbitális szerkezetéről.
Sátánista lett Zámbó Jimmy a Last.fm-en
A népszerű internetes rádiót sokan szeretik, de az egyik jó tulajdonsága könnyen visszaüthet.
To Próton Philon
Azon írások, amelyek az antik görögség barátságeszményével foglalkoztak, a leggyakoribb esetekben arra tértek ki hosszasan, hogy mennyire a haszon körül forog az ők felfogásuk a barát jelenségét illetően.
Pizzát nyomtatna a NASA
Háromdimenziós nyomtatóval oldaná meg az Amerikai Űrkutatási Hivatal az első űrkolóniák étkeztetését.
A ponta_plagium.docx
Szégyellném magam, ha Pontát és sleppjét baloldalinak merészelném nevezni.
Jogerősen három év letöltendő börtönre ítélték Gigi Becali politikus-futballmecénást
A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.
Így nézne ki New York más bolygókon
Egy művészember és egy asztrobiológus segítségével megnézhetjük, hogy miként látnák a várost Naprendszerünk égitestjeinek polgárai (ha lennének ilyenek) a saját bolygójukon.
Mit keres egy ultramodern hajó a sivatagban?
Azt, hogy nem is hajó, hanem valami egészen más, viszont az tény, hogy ha megvalósul, nagyon jól fog kinézni, ha megvalósul.
Indul az előfizetéses Google zeneszolgáltatás
A Google fontos újdonságot jelentett be, elindították streaming alapú zeneszolgáltatásukat.
Kína bankjaiban több a “mérgező eszköz”, mint Nyugaton 2008 előtt
A kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" - vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány - halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2008-ban elhatalmasodott globális pén
Szókratész és az örök gyerekek
Szókratészről írni nem kis feladat, ugyanis a Platón által lejegyzett/írt „szókratikus dialógusokból” az egész nyugati történelmet és civilizációt meghatározó „archetipikus” filozófus lép elénk az ő személyében, és ahogy az új Atlantisz kiadású „Euthüprón
Levél Csíksomlyóról
Kedves Marika!
Egyformának születtünk : Társadalmi egyenlőtlenségek Amerikában
A Detroit-i születésű Mark Laita azt a kérdést tette fel magának, hogy az egyenlőként született emberek miért választanak különböző utakat a világban.