@Eladott Ország: Az esély nem nagyobb azonosítóval (rendszám)? Miért, az autósok esetében fel sem merülhet a sunyiság, hogy lebassza a tükrödet és elhúz a picsába?!
@human: Nekem anno az volt a bajom a kikényszerített(!) Lendvai Ildikó "Nem lesz gázáremelés" szöveggel, hogy a Fidesz pontosan tudta - hiszen ők kormányoztak! -, hogy később..belátható időn belül szükség lesz emelésre. Rövidebben: a saját saruk lemosásához nyilvánvalóan felhasználandó víz díját előre kérték számon az őket váltókon!
Az, hogy a Fidesz letiltja a "megszorítás" szót..vagy bármelyiket, amelyik negatív színben tünteti fel a bénázásaikat és lopásaikat, az nem jelenti azt, hogy nincsenek megszorítások! Attól még, hogy egy miniszter sem mondja, hogy nem mondott igazat, még tudjuk, hogy hazudnak.
(őszödi beszéd vs pávatánc)
"Magyar Péter pedig a vita előtt pár órával telefonon jelezte, hogy szintén nem fogadja el a meghívást"
Ilyen az igazi bunkó! Ha az üzleti életben (is) így viselkedik, igen gyorsan híre megy a megbízhatatlanságának!
Hogy vitázni nem ment el, borítékoltam volna. Programja nincsen, csak rövid hívószavakkal operál, mint a Fidesz, ahol nevelkedett.
Még nem tudjuk, mi történt, ne kezeljük Hableány 2.0-nak!
Inkább @nyádba rakd be!
media1.hu/2024/02/28/trukkel-titkolta-el-m1-hirado-riport-kifutyultek-orban-fico-praga-v4-csucs/
media1.hu/2024/04/30/m1-hirado-fidesz-propagandafilm/
Ilyen szar az állóképessége Rossi mesternek?! Nincsen még 60 éves és ennyire puding?
Én 50+ korban azt a napi 30-ast lefutom :)
Az, hogy a Fidesz letiltja a "megszorítás" szót..vagy bármelyiket, amelyik negatív színben tünteti fel a bénázásaikat és lopásaikat, az nem jelenti azt, hogy nincsenek megszorítások! Attól még, hogy egy miniszter sem mondja, hogy nem mondott igazat, még tudjuk, hogy hazudnak.
(őszödi beszéd vs pávatánc)
* "...tipikus balesetek közé tartozik az autók festésének megkarcolása, a visszapillantó-tükör letörése, vagy akár gyalogosok elütése is."
Szólj a daginak, hogy tiltsa le a lóvét!
www.mafab.hu/movies/napola-45498.html
"Magyar Péter pedig a vita előtt pár órával telefonon jelezte, hogy szintén nem fogadja el a meghívást"
Ilyen az igazi bunkó! Ha az üzleti életben (is) így viselkedik, igen gyorsan híre megy a megbízhatatlanságának!
Hogy vitázni nem ment el, borítékoltam volna. Programja nincsen, csak rövid hívószavakkal operál, mint a Fidesz, ahol nevelkedett.
TISZA párt, a végtelen Fidesz...
"A cikket beküldte: Index oldal - Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt írása."
Ennyi!