balos

Másodfokú ítélet: ki kell adni az MVM gázkereskedőjének szerződéseit
@szaboria1: Ahol 1 olajszőkítő maffiú lehet bél és kula ügyi főfasz ott nincs vita erről sem!
Lázár Jánosék akkorát rúgnak az idősekbe, hogy felháborodás-cunami indult – A Volánbusz is csak rájuk mutogat
@Qqberci: Annyit kapnál érte ,mint a rendes emberekért!Szóval lesz itt jelentkező bár annyian vannak,hogy kina is megirigyelhetné!
Kirúgással fenyegetik a dolgozókat, ha tüntetni mernek
@Eladott Ország: A patkányok uralják 2010 óta az ország minden fillérét!A milliárdókat pedig ellopják!Tehát aki nem a mini-törpe vigyórát szereti az az árok alján vehet "telket"!
Varga Mihály fontos hírt hozott a nyugdíjasoknak – erre a hírre vártak sokan!
@Horizont: Ne már!Ezt nem azért térdelteik,hogy még üdvözüljön!Szopik nyalik,mert kell-neki a "bevétel"!
Kirúgással fenyegetik a dolgozókat, ha tüntetni mernek
A cöfös tetűk mit kaptak,hogy nyilvánosan abuzulnak a mini ducse és hűbéres urai mellet?
Már biztosan csak emlék marad az 500 forint alatti gombócos fagylalt
A népszinház utcában még 50 fillér volt a kis gombóc!Olyan citrom fagyit azóta sem ettem!Remélem a hűbér urak sem sokáig fogják már egymás seggét nyalni fagyi helyett!Jönnek a kinai bogarak,hogy megetessék őket!
Hallgatásra kényszerítette, majd utána átverte a bicskei áldozatokat a Belügyminisztérium
@Horizont: Az anyját nem ismerték,mert az apja faszán szocializálódott!Attól olyan szép szál nyilas bunkó!
A kormány szerint ezzel Magyarország a világban is tényezővé vált
@Nessy: Nincs itt semmi látnivaló!A föld azé aki eltudja nevesíteni!A bankok is jó kezekben van termelik a hitelkárosultakat,a munkások meg örülhetnek a közmunkának!Aki itt jól jár,azt már a csendrendőrei védik a tekintetes hűbér urakkal együtt!Ezt a trianont már a kisebb országon belül a 89es rendszarváltok tették lehetővé!Ezekkel a regnáló patkányokkal!Bocsi igazi PATKÁNYOK!
Orbán Viktor ide-oda rohangál Budapesten, és teljes sokkba került: "Ez tarthatatlan"
@Eladott Ország: Mondtam már!A Rákosi Egy romba baszott országot vett át nyilasokkal!Ami fel épült azért a szüleinknek jár köszönet,de ahhoz kellett a az erős kéz!Most leépül az ország és fogy a nép!Szóval szerinted kit kell kivonni az "egyenletből"?Az emberek nagyobb része nem fogja megérni a nyugger életet,mert a család barátok ezt nem hagyják!Nekik itt a habzsi-dőzsi,nekünk az árokban a lapulós levél jut,ha még sokáig hagyjuk!
Lázár Jánosék akkorát rúgnak az idősekbe, hogy felháborodás-cunami indult – A Volánbusz is csak rájuk mutogat
@Eladott Ország: Fel kell hívni a Machatét Mexikóban,és az ellopott pénz 10%át felajánlani neki,ha visszaszerzi bármi áron!Nagyon humán a manus!
Diktatúrában érzi magát Menczer Tamás – Előbb megszabta, mennyivel csökkentsék a benzin árát a kereskedők, majd megfenyegette őket
@Clavigo: Nem véletlen,hogy 1 sport-bafingótol lehet a legjobb vicceket hallani!Azért tartják,mert a Ludas Matyi már veszélyes lenne a csóti-ducsére!Olyan sötét szerencsétlen,hogy a német brikettel akart tejet forralni a mikróban!
„Orbánnak nincs becsülete? Milyen jó, hogy a szemkilövető Gyurcsánynak van”
Arról meg nincs papír,hogy az említett patkánynak volt szeme,hiszen azóta is fehér bot nélkül vezeti a baba kocsit!
Már Vitályos Eszter is elkapta a Fidesz-kórt
@rücsü41: Ezeknek a fideSSes hülyéknek csak 1 hitler utánzat tud jót tenni!Olyan nyakatakerten tud beszélni,hogy ezeket ezzel tudja egyben tartani!Mire megértik a lényeget,már volt nincs az ország Európában!A lakosok nemzethy része pedig kinaiul tanul!
Látszik, hogy csak repked a világban Szijjártó – Ha többet lenne itthon, talán észrevenné, hogy a magyar gazdaság maximum a hiányban dönt rekordokat
@RonaGyuri: Az ide hányni járó fideSSes "ribik",azzal dicsekednek amijük van!Nemzethy vérbajuk!Mert aggyal sem tudnának ennyi szart összehordani!
„Orbánnak nincs becsülete? Milyen jó, hogy a szemkilövető Gyurcsánynak van”
@rücsü41: Az anyja hozzá sem ért ehhez a turulbaszóhoz,az apja verte bele a kocába,mert állati öröme telt benne!
Fordulat! Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult
@lampa laz: Talpuk alatt fütyül a szél!Amikor abban a filmben ezek kapják a logósok szerepét azt úgy fogom nézni,mint kis srác koromban a híradó moziban a vetítést!ÓRÁKIG!
Sorosozott egyet, majd gyáván megfutott Deutsch Tamás – ENNYI
A vitához két ember kellene minimum,de 1 tompitott nemzethy patkánnnyal nincs miről beszélni!Főleg,ha be van lőve a kosuth adóra!
Magyar Péter: Orbán vagy bocsánatot kér, vagy azonnal lemond
@Pusztai: Anno ez mindennapos volt a szüleiktől!A vármegyei urak már akkor is tudták,hogy a jobbágyság vezér nélkül kussol!Tehát minél előbb el kell hallgattatni a tanultakat!Vajh miért nem éri ezt a péter gyereket bál-eset?A hatalom átmentése folyik a szemünk előtt!Az is segít,aki segíti!
Rubint Réka szakértett: Kubában a celeb szerint nincs mélyszegénység, folyt a rum, nyitott kabriókban utazott – Az ENSZ nem így tudja
Az ilyen ribancok már az átkosban is jó végén voltak a hatalomnak!Csodálkozik,mikor a kurva mellettük úrinő!Szerintem a szája,csak arra jó,hogy szopogassa a gumi nélkül a kék-tablettás felállóst!Ha másra használja lebukik,mert nappal is a sötét erőt eregeti!
Hadházy Ákos megkaparta Magyar Péter Diákhiteles ténykedését és 50 milliárdos csalássorozatot talált
@Horizont: Szeretném már látni,mikor a csútit kiadják a szavazóinak bőrkötésben!Aki korpában élt eddig annak vajh,miért akkor jő a megvilágosodás,mikor kihúzzák alóla "sámlit"?
Újabb adatsor látott napvilágot, de a kormány már elindította a visszaszámlálót
Lopni csak olyannak szabad aki igazolni tudja,hogy a 40%% ot leadja!Ja és +27% os áfát is rátesz!
Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot Szolnokon
A kórházi osztályokat meg bezárják,mert nincs szükség rájuk a nemzeth sírásóinak!