eszaon

30 centis késsel szúrta le élettársát egy biharugrai férfi

A szerelemféltés miatt másodízben is kirobbant vita hevében egy 30 centiméter pengehosszúságú gyilokkal hastájékon szúrta élettársát, a 37 éves G. Irént.

Debrecenben tárgyalnak a V4-ek!

Március 25-26-án Debrecenben üléseznek a visegrádi országok agrárszakemberei.

Ismeretlen feljelentő ellen feljelentést tett a Hajdú Volán

A legjobb védekezés a támadás...

Debreceni Tavaszi Fesztivál

A több hetes összművészeti fesztiválon elsősorban neves külföldi művészek, illetve művészeti csoportok mutatkoznak be a debreceni közönségnek.

Halott férfit találtak egy szolnoki vízóra aknában

Egy 69 éves szolnoki férfi kertes családi házának udvarán lévő vízóraaknának korhadt pozdorja tetejére lépett, mely beszakadt alatta.

Lesz-e három csapás törvény Magyarországon?

Debrecen polgármestere szerint agyrém, hogy erőszakos bűncselekményeket komoly fenyegetettség nélkül ellehet követni Magyarországon, miközben tojásdobálás miatt bilincsben viszik el az embereket.

Rendőrségi nyomozás a Hajdú Volán igazgatóságán

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Hajdú Volán Zrt. gazdálkodása kapcsán a rendőrség.

Döntött a debreceni közgyűlés a repülőtérről

Kivonult a debreceni közgyűlésről az MSZP és az SZDSZ, mert kérésükre nem lett nyilvános a repülőtéri vita.

Mi lesz a debreceni elkerülővel?

Amíg a helyi MSZP, valamint Veres János és Molnár Csaba szerint megépül a debreceni elkerülő, addig Kósa Lajos szerint kérdéses, hogy megvalósul a projekt.

Növekedett az elektronikus bevallók száma

Két évtizede használt bevallási feldolgozó rendszert cserélt le a közelmúltban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), mert az évről évre egyre növekvő elektronikus bevallások feldolgozásához már egy új, továbbfejlesztett, bővített kapacitású rendszerre volt szükség.

A Fidesz megakadályozná a körbetartozásokat

Debrecen, Budapest - Az ellenzék szerint az alvállalkozóknak csak azt követően kellene az ÁFÁ-t befizetniük, miután az elvégzett munka ténylegesen kifizetésre került.

Potencianövelő kenyér Ukrajnából! Hatásos!

Potencianövelő kenyeret dobott piacra a napokban egy kelet-ukrajnai kenyérgyár.

Gyerekeket gázolt a vonat Szabolcsban!

Két gyereket gázolt el a vonat ma reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pátrohánál.

A foglalkoztatás múltja, jelene, jövője

A foglalkoztatás múltja, jelene, jövője az Észak-alföldi régióban címmel kétnapos konferencia vette kezdetét csütörtökön Nyíregyházán, az Esély Centrumban a Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete és az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány szervezésében.

Megbukott Debrecen 2009-es költségvetése!

Debrecen ez évi költségvetése 6 nap alatt megbukott, ezért Kósa Lajos polgármesternek új, módosított költségvetést kell beterjesztenie - közölte Gadus István, önkormányzati képviselő.

7,5 milliárd a kiemelt turisztikai fejlesztésekre

A kiemelt turisztikai projektekre összesen 7,5 milliárd forint hívható le a 2009-es és a 2010-es időszakban.

Tompítanák a válság hatásait

A 2009-2010-es időszakra, a Regionális Operatív Program keretében 400 millió eurós forrás hívható le az Észak-Alföldön -jelentette be Gazda László, a Regionális Fejlesztési Tanács elnöke pénteken.

Ugráló macákat nézett, miközben önkielégítést végzett

Önkielégítésen kapott a rendőrség egy 33 éves nyíregyházi férfit az egyik fitness klub ablakánál.

Az MSZP megvédi az embereket: hadat üzennek a bankoknak!

Az MSZP szerint szabályozni kell a kamat, illetve a THM plafont, továbbá védelmet kell biztosítani az emberek számára az egyoldalú szerződésmódosítások terén.

Eros Ramazzotti koncert

Október 22-én ismét hazánkba látogat Eros Ramazzotti.

Dagad az uzsora botrány - öléssel fenyegette

A 21 éves hajdú-bihari lakost az erdőbe vitte, majd bántalmazta, nyakát szorongatta és megöléssel fenyegette, amennyiben a tartozást nem adja meg.

IQ: Választójogot a 16 éven felülieknek!

Nyíregyháza - Az Ifjúsági Konzervatív Unió szerint a politika legfontosabb feladata a jövőt érdemben meghatározó döntések meghozatala.

240 ezres bírságot kapott egy hajdú-bihari nyugdíjas

240 ezer forintos csekket kapott egy nyugdíjas pár a hajdú-bihar megyei Pocsajon, mert a gázszolgáltató szerint megrongálták a gázórát.

Kósa: finanszírozási gondok az uniós beruházások terén!

A gazdasági helyzetből adódóan kiszámíthatatlan az árfolyam, így komoly finanszírozási nehézségek merülnek fel az uniós beruházások terén - véli Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

Gyurcsány: 2011-ben már euróval fizetünk!

A kormány legkésőbb szeptember 30-ig ki akarja tűzni az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc.

Tömegverekedés és lövöldözés a jászladányi kocsmában

Két helybéli család a gyermekeik közt fennálló kapcsolat miatt vitázott össze az egyik kocsmában...

Újra gyártunk vonatokat!

Szolnokon ma megkezdték azon motorvonatok gyártását, melyet a MÁV rendelt meg a Stadler Szolnok Kft-től.

Gáz- és riasztófegyverek Debreceben - és az engedélyek?

Lehet hogy többen vásároltak önvédelmi fegyvert, de viselési engedélyt nem kértek többen a szokásosnál.

Majdnem megismétlődött a veszprémi tragédia Debrecenben

A debreceni férfi feleségével és egy ismerősével volt egy szórakozóhelyen a Bajcsy-Zsilinszky utcán, ahol szóváltásba keveredett egy férfival, aki később megvárta a szórakozóhely előtt...

A tanteremben szexelt két diák Szeghalmon!

Békés megye - Iskolaidőben, tanítási órán egy üres osztályteremben élt beteljesült szerelmi életet egy 13 éves, hatodik osztályos diáklány és egy 16 éves, nyolcadik osztályos fiú Szeghalmon a Tildy Zoltán Általános Iskolában.