forma94

Puchtól Kósáig ért az őszödi szivárogtatás?

Ma Szabó azt közölte, Puch megbízásából került ki a felvétel, ez egy darabig kézről kézre járt a politikusok között, majd Kósa Lajosnál kötött ki végül. Puch László, az MSZP korábbi pénztárnokának megbízásából kerülhetett ki a felvétel a zárt páncélszekrényből, onnan pedig Kiss Péterhez, majd Szili Katalinhoz,...

hétfőn indul a szabobalint.com az ügy releváns információival

Említette, hogy lesznek bizonyítékok. Ezek mikorra várhatók?

A Heti Válasz cikkével sem jutottunk közelebb az őszödi beszéd megoldásához

Még nincs cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy kik hozták nyilvánosságra az őszödi beszédet, mindenesetre az utolsó láncszemet a debreceni városházán kell keresni – jelentette ki újságírók előtt Szombathelyen Gyurcsány Ferenc.

Sötétben tapogatóztak a Weöres Sándor Színház színészei

Mit tesz az emberekkel egy áramszünet?

Hiller: „Ha mi jövünk, a röghözkötést kivágom az ablakon”

„A röghözkötést úgy vágom ki az ablakon, hogy csak süvít!” – hangoztatta.

Gyurcsány: "A Fidesznél az sem igaz, amit kérdeznek"

2013. május 1-jén Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét kérdezte a Köz-Hír diákportál a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekről.

Büntetik az esernyő nélkül közlekedő gyalogosokat az esőben

Az elmúlt hónapok csapadékos időjárása következtében az Országos Esőkabát és Esernyő Szövetség megalapozottnak találta a csapadékok elleni védekezés hatékonyabbá tételét.

Élő friss hóhelyzet - folyamatosan frissítjük

A Magyar Közút és a Katasztrófavédelem kérése a közlekedők felé, hogy az esti-éjszakai órákban lehetőleg senki ne induljon útnak a megye közúthálózatán.

Szombathely polgármestere a Gyurcsányos gyűlöletkampányból kért, a Matolcsysból nem

2013. január 30-án érkezett Dr. Puskás Tivadar (Fidesz) szombathelyi polgármester sajtóközleménye, melyben azt írja, nem kér a gyűlöletkampányból.

Children of Distance - A Távolság markából

A Children of Distance (CoD), egy Magyarországi hip-hop együttes, akiknek történetük egy igazi mese!

Két és fél méter a világ legszélesebb csípője

London, 2013. január 21., hétfő (MTI) - Egy amerikai nőnek van a legszélesebb csípője, kerülete két és fél méter. Ehhez képes darázsdereka van, mivel annak csupán egy méter a körfogata.

Die Welt: súlyos robbanás történt egy iráni atomlétesítményben

Budapest, 2013. január 27., vasárnap (MTI) - A fordói atomlétesítményben néhány napja állítólag súlyos robbanás történt, aminek a következtében 190 ember rekedt a mélyben - írta a német Die Welt vasárnapi online kiadásában.