glycerin
Az internet új sztárja a nevetségesen jóképű srác
Elment egy futóversenyre, lefotózták, nagyon jól néz ki a képen.
Eladta a veséjét, iPhone
Öt embert állítottak bíróság elé Dél-Kínában abban az ügyben, amelynek sértettje az illegálisan kivett veséjéért kapott pénzen egy iPhone-t és egy iPad-et vásárolt még tavaly áprilisban.
Három hónap alatt összejött az éves hiány 90%
A pénzügyi-gazdasági válság alatt és azóta sem volt három hónap után olyan nagy - az éves előirányzat 90 százaléka - az államháztartási hiány, mint idén - mondta Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, ez azt jelzi, a kormányzati gazdaságpolitika fenntarthatatlan.
napidoktor.hu Húsvét,
Amikor a húsvéti menü a legfinomabb étkekkel csábít, nem könnyű megállni, hogy ne együnk mindenből.
Megszólalt Morvai Krisztina
Morvai Krisztina szerint, ha a jelölése közelebb visz ahhoz, hogy valamikor női köztársasági elnök legyen, az már jó.
Falják Cini varázsgombás videóját
Márkus László, Garas Dezső, Kibédi Ervin is bódultat játszott.
Sztárok, akiknek le kéne szokniuk a dohányzásról
Sajnos egyre több tini hódol ennek a káros szenvedélynek, ám nemcsak a fiatalok körében elterjedt, hiszen a legnagyobb sztárok sem tudják letenni a cigarettát.
Hollywoodban találta meg a helyét Molnár Anikó
Visszavonult a hazai nyilvánosságtól az egykori ValóVilágból ismert Molnár Anikó, és meg sem állt Hollywoodig.
Paris Hilton nevetségessé tette magát
Paris Hilton kitiltott egy egész tévéstábot egy ausztrál megnyitóról, és mindezt azért tette, mert megmerték tőle kérdezni: mi lesz vele, ha már nem lesz híres?
Segítik visszatalálni a munka világába a német fiatalokat
Magyarországon találnak vissza a munka világába olyan német fiatalok, akiknek hazájukban nem sikerült a beilleszkedés.
Ondó a moziban (18+)
Ha ondót látunk a mozivásznon, akkor valami nem teljesen stimmel.
Gyurcsány szakdolgozatát leselejtezték
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek két diplomája van, de egyik diplomamunkáját sem találják.
Irány a katlan! Közel 200 versenyzőt várnak a motokrossz viadalra
Nagykanizsa - Szlovén, horvát, szlovák és osztrák motorosok is indulnak szombaton 13 órakor a Petőfi utcai katlanban a Nyugat Kupa nemzetközi meghívásos motokrossz viadalon.
Joe Satriani, Steve Vai, Steve Morse koncert, Budapest, Papp László Budapest Sportaréna ~ Jegyek rendelése
2012. augusztus 1-én a BudapestAréna színpadán játszik a G3 formáció, mely napjaink legjobb gitárosait sorakoztatja fel.
Nyáron esküszik Jessica Biel és Justin Timberlake
Az álompár gigantikus esküvőt szervez, ahová minden egyes barátjukat meghívják!
realityt indít a Story4
Az új magazinműsorban Magony Szilvia harmadmagával ígéri az eddigi legmodernebb, legtrendibb utazási műsort.
MSZP: Ne fossza meg a kormány a készpénztől a rászorulókat
Az MSZP szerint "gazemberség" lenne, ha a kormány úgy döntene, hogy több szociális juttatást, köztük a családi pótlékot pénzbeli ellátás helyett Erzsébet-utalványban fizeti ki.
Égnek a segélyvonalak a Damu
A Damu-ítélet óta eltelt egy hétben felbátorodtak a nők: egyre több a segítségkérés nemi erőszak miatt.
Bereczki mindenkit terrorizál
Végigsírták az elmúlt hetet a Megasztár versenyzői, mert a heti munkájukat „felügyelő” Bereczki kíméletlen volt velük.
Rihanna kihasználja Kutchert
Rihanna csak azért kavar Ashton Kutcherrel, hogy féltékennyé tegye Chris Brownt
kormány roma stratégiája
Az elmúlt év végére elkészült és a kormány elfogadta a választások óta várt ún.
38 miliárd forintba került eddig az iszapkatasztrófa
Iszapkatasztrófa