knopfler

Zacskó a fejre. A maffiát is érdekli, hol van a Brinkstől ellopott 500 millió

Egy alkalmas pillanatban egy közönséges nejlon zacskót húznak a fejére.

A Hétes-telepen Ózdon, az utolsó ott élő 92 éves idős magyar nénit brutálisan megverték és kirabolták a telepen élő cigányok

A nyomozás eddigi adatai szerint január 19-én virradóra otthonában az akkor még ismeretlen elkövetők bántalmazták a 92 éves tulajdonost, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Lepedővel olcsóbb lehet a temetés, de ehhez a Semmelweisben kell meghalni

Minek az öltöztetés, ha valakit úgyis hamvasztanak, ha nem azért, hogy adómentesen valakik megtömjék a zsebüket, kérdezte olvasónk, aki szerint ez az üzlet csak úgy működhet, ha benne vannak a fejesek is.

Csavaros hétvégi vadásztörténet

A vadászaton résztvevők fegyvereit már

Barna bácsiért, a barnák ellen

Emiatt a segélyben részesülők egy része napközben pihen, este pedig elmegy lopni.

Kommunikációs varázslat a városházán: ki nyilatkozzon, oszt mi a lófaszt mondjon?

Szó ami szó, a probléma egy sikeres főutcai kirakodó vásár, polgármesteri köszöntő, de még egy impozáns

Édesanyjával süteményt vitt a Tiszai pályaudvaron dekkoló csavargó bácsiknak. Slamó? No problem.

Slamo (nem először, és nem utoljára) hosszú időre eltűnt a színről, hol az USA-ban, hol Izraelben, egy kibucban vélték látni, valójában senki sem tudta, mivel foglalkozik, miből él?

L.L. Junior is segít cigány rendőröket toborozni Borsodban

A program célja többek között a hivatásos állomány utánpótlási bázisának szélesítése,

A BKV-pótló Mozgalom. Kedves dolog, ha van nálad 100 Ft

Csak akkor beszélgess, ha a sofőr is beszélgetni akar.

A szimfonikus metál nagyasszonya Miskolcra tart

Finnország hangjának nevezett, világhírű szoprán fellépésére 2010. június 12.-én,szombaton 21 órakor kerül sor a Miskolci Jégcsarnokban.

Befogták a sajóbábonyi cigányok harci kutyáit

Ma délben a rendőrség lefoglalta azokat az ebeket, amelyek a közelmúltban kutyákat marcangoltak szét

Ne késsen! Az idő és a rendőrség is Önnek dolgozik! Zsiványpörkölt előkészítés. Minden ügy fontos!

Egy zsákban 10 darab kitekert nyakú

Győztes csapaton ne változtass. Bemutatkoztak az MSZP Borsod megyei jelöltjei

A jelöltek átlagéletkora 48 év, ami dinamikát, tetterőt, ugyanakkor megfelelő rutint,tapasztalatot is feltételez.

Felfüggesztett börtönbüntetés tanárverésért

Meglökött egy pedagógust, illetve többször is ütésre emelte a kezét.

Büdös magyarok, üssétek őket, halál a magyarokra kiabálták a miskolci cigányok

Fa és vas botokkal , baseball ütőkkel, bozótvágó késekkel szabályszerűen megrohamozták és ütni kezdték az autót.

Vége a töketlenkedésnek. Van már feljelentés az Avasi lakástűzzel kapcsolatban

A lapunkhoz került feljelentést csütörtökön továbbítjuk a B.-A.-Z. megyei Főügyésznek és a Vám-és Pénzügyőrség regionális parancsnokának.

A SZEME önálló jelölteket kíván indítani Miskolcon

Az órák pedig bizonylat nélkül elnyelték a bedobott pénzt.

GPS-sel is el lehet tévedni. Rendőr a rengetegben

A sötétben pedig GPS navigációs rendszerükkel sem boldogultak, ezért kérték a rendőrség segítségét.

A nógrádi tűzoltók szerint, a miskolci kollegáiknak fogalmuk sincs a szakma alapvető szabályairól

Olyanok írják a jegyzőkönyveket, akiknek nem sikerült elsajátítani az általános iskolában az kézzelírás rejtelmeit, kvázi diszgráfiások, azaz amit leírnak, azt más nem tudja elolvasni, de lehet, saját maguk sem.

Részeg autós okozott halálos balesetet Miskolcon+fotó

A piros jelzés ellenére áthajtott a kereszteződésen, majd nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek, s ezután gázolta el a szintén szabályosan közlekedő nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Pucérszkennerek a reptereken, 20 centes szobák. A jövő év top 10 trendje a turizmusban

A szimpla szobákban van ágy, ventillátor a mennyezeten, zuhany és más semmi.

Százezer steril kesztyűt és drámai fejlemények egy héttel Budapest-Bamako rajtja előtt

A szintént magyar MS Team kocsiját a felkészítés alatt a Mazda szervízben törték össze.

Kedden kisbárány született a Tanyaházban

Az öreg hím talán aktívabb érdeklődést mutat.

Fészekrakó. Közel 3 mlliárdot bukik az állam

Tehát nincs sok esély arra, hogy ezt az összeget akár a pénzintézetek, vagy akár az állam valaha is megkapja

Közüzemi, közéleti és közpolitikai trágyadombok

Hiszen belőlük lesz a legjobb, legpergőbb nyelvű, legszabatosabban, legfrappánsabban fogalmazó közüzemi szóvivő, alpolgármesteri kabinetvezető, EU-s fejlesztési tanácsnok, városházi jogi megbízott, ésatöbbi, ésatöbbi.

Nem a Városgazda Kft. tüntette el az Avasi paneltűz bizonyítékait!

A takarítást a tűzoltósági és rendőrségi vizsgálatok, ill.

Pénzt fialt a ünnepi ingyenes parkolás Miskolcon, lehet, hogy visszaadják, lehet, hogy nem

Így külföldiek, más helyről érkezők önfeledten dobálják be a pénz az automatába.

Zushlag Miskolcon. A válság ellenére szórják a milliókat az ismerősöknek a miskolci önkormányzatnál

5 millió forintot dobtak össze a pár száz méteres körben hallható hobby rádiónak a miskolci közszolgáltató cégek.

A kedélyeskedő öncsalás,miskolci abszurd, meg a posztadventi Hollywood

Az pedig, hogy a miskolci polgárnak a főutcán Soltész Rezsőt hallgatva kell átélni az esztendők közötti átmenetet, nos, ez az abszurd halálát, az irónia végét jelenti.

Ami itt ebben a városban közlekedésszervezés címén folyik, egy szánalomhegy

Miskolcon feltalálták a "piros hullámot".