kronika

Lemondtak egyelőre a sztrájkról az önkormányzati dolgozók

Lemondott a mára meghirdetett bukaresti tüntetésről, illetve a péntekre tervezett, munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkról a helyi önkormányzati alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (FNSA), miután tegnap a munkaügyi minisztérium olyan értesítést küldött ki területi kirendeltségeire, miszerint idén is...

A Moszkva-barát Janukovics nyerte az ukrajnai elnökválasztást

Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást.

Gépkocsis honfoglalás

Jelentősen megszaporodtak Szatmár megyében a magyarországi rendszámú személygépkocsik, a rendőrségen a megnövekedett bejegyzési illetékkel magyarázzák a jelenséget.

Növekszik az infláció

Mugur Isărescu (képünkön), a Román Nemzeti Bank (RNB) kormányzója ismertette a hét végén az inflációra vonatkozó negyedévi jelentést.

Elengedték a hetek Haiti adósságát

Az iparilag hét legfejlettebb ország (G7) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei tanácskozásának a résztvevői szombaton arra a következtetésre jutottak, hogy a világ kilábalóban van a gazdasági válságból.

Görögország a leggyengébb láncszem

Rekordmagasságokba emelkedtek az euróövezet leggyengébb makroláncszemeinek tartott Görögország, Spanyolország és Portugália államadósság-törlesztési kockázatának árazásai pénteken, a londoni piacon.

Tanítási szünet Bukarestben a hóviharok miatt

Tanítási szünet lesz Bukarestben hétfőtől az I-VIII osztályos iskolásoknak a hatalmas hóviharok miatt.

Hatvanéves a kolozsvári Puck Bábszínház

Megalakulásának 60. évfordulója alkalmából két ingyenes előadással kedveskedett közönségének szombaton a kolozsvári Puck Bábszínház – a magyar tagozat A brémai muzsikusok című előadásával, a román társulat pedig Pulcinella című bábjátékával köszönte meg a közönség hűségét.

Elhunyt Taub János rendező

Elhunyt Taub János rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

Hagyományos Csángó Bál Budapesten

Átfogó csángó oktatási stratégiát szorgalmazott a moldvai magyarság anyanyelvhasználatának megőrzéséért Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a 14. Csángó Bálon szombaton este Budapesten.

A szürrealista színházat népszerűsítenék

A németországi Athanor Akadémia májusban Erdélybe látogat a színifőiskolák Nagykárolyban rendezendő nemzetközi találkozója keretében. David Esrig és csapata négy erdélyi városban lép majd fel Gellu Naum szürrealista drámájával.

Pécs és Kolozsvár: kulturális párbeszéd

Európa Kulturális Fővárosába, Pécsre látogatott február 4-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének küldöttsége, a delegációt Páva Zsolt polgármester fogadta.

Orbán készen áll a kormányzásra

„Készen állok, hogy Magyarország nagy vállalkozásában a magam feladatát ellássam, én és pártom készen állunk az erős, felelős és cselekvő kormányzásra” – mondta Orbán Viktor pénteken a budai Millenáris Park Teátrumában, ahol idén 12. alkalommal elemezte az ország helyzetét.

Magyar katonákra támadtak Afganisztánban

Gránátvetővel támadtak meg tegnap délelőtt egy magyar katonai konvojt az Észak-Afganisztánban lévő Baglán tartományban, két katona megsérült, az egyik súlyosan, a másik könnyebben.

Oroszország ellenzi amerikai elfogórakéták Romániába telepítését

A várakozásoknak megfelelően heves ellenkezést váltott ki Moszkva részéről Traian Băsescu államfő múlt heti bejelentése, miszerint Románia befogadja az amerikai rakétapajzs bizonyos elemeit, így területére elfogórakétákat telepítenek.

Győzött a Győri ETO és az Oltchim

A 35 percig gyengén, majd utána szenzációsan játszó Győri ETO női kézilabdacsapata 25-23-ra nyert a vendég szlovén Krim Ljubljana ellen a Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában.

Beszélgetés György Mónika gyergyószentmiklósi sífutó olimpikonnal

A vancouveri téli olimpiára kijutott székelyföldi sportolók közül ezúttal György Mónika sífutót mutatjuk be.

Felavatták Marian Cozma emlékművét Veszprémben

Felavatták Marian Cozma emlékművét szombaton, a Veszprém Aréna előtti parkban; Mihály Gábor szobrászművész bronz mellszobra a tavaly februárban meggyilkolt román sportoló arcvonásait őrzi és kézilabdás dobómozdulatot ábrázol.

EURO 2012: a magyarok a hollandokkal és a svédekkel, a románok a franciákkal selejteznek

Hollandiát kapta ellenfélként az elitcsapatok közül a magyar labdarúgó-válogatott a 2012-es, lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjének tegnapi varsói sorsolásán, a további riválisok között pedig ismét ott vannak a svédek.

Fergeteges hóbuli Bálványosfürdőn

Bálványosfürdőn egy év kihagyás után a hét végén ismét megrendezték a téli ünnepséget, a hóbulit.

A megfelelő sífelszerelés kiválasztásának szempontjairól beszélt Fogarassy Tibor kolozsvári síjavító

Noha nyakunkon a globális felmelegedés, Romániában is meghonosodóban van a gyakorlat, hogy aki megengedheti magának, télen sítelepre utazik kikapcsolódni.

Jól kereső sztárok

Emma Watson, a Harry Potter-filmek sztárja keresett a legtöbbet tavaly a hollywoodi színésznők közül, a színészek bevételi toplistáját pedig a varázslótanoncot alakító Daniel Radcliffe vezeti – derült ki a Vanity Fair magazin összeállításából.

Meghalt a világ egyik legősibb nyelvének utolsó képviselője

Utolsó képviselőjének halálával kihalt az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken beszélt tíz ősi nyelv egyike, a bo, amely a világ egyik legrégebbi nyelve volt – számolt be a Survival International.

Vélemény - Olyan gyors, hogy nincs is

A felmérések szerint Európában nálunk működik a leggyorsabban az internet.

Vélemény - Búcsú egy szimbólumtól

Alighanem sokakat elgondolkoztatott az elmúlt napokban a hír, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) úgy találta, Mircea Dinescu törvénytelenül tagja a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS). Nem oldotta fel ugyanis azt az összeférhetetlenséget, amely az államtitkári rangú tisztség és két...

Nyolc százalék fölött a munkanélküliség Romániában

A 8,1 százalékot is meghaladja a romániai munkanélküliség, az Országos Munkaerő-elosztó Központ adatai szerint január végén kevesebb mint 740 ezer állástalant tartottak nyilván.

Amerikai rakétákat telepítenek Romániába

Románia elfogadta az Amerikai Egyesült Államok felkérését azzal kapcsolatban, hogy az ország befogadja az amerikai rakétapajzs bizonyos elemeit – jelentette be csütörtökön Traian Băsescu államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) rendkívüli ülését követően.

Gyermekközpontúságukkal csalogatnak az erdélyi alternatív oktatási intézmények

A hagyományosnak tekintett, állami iskoláknál jóval gyermekközpontúbbnak tartják az alternatív oktatási módszereket alkalmazó tanintézetek a náluk zajló nevelést.

Tüntetni készülnek a civilek a tömegbe lövető tábornok szobra ellen

Az 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló tüntetéseket helyezett kilátásba Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga, ha a városi önkormányzat nem mond le arról a tervéről, hogy köztéri szobrot állíttasson a néhai Ştefan Guşă tábornoknak, aki az 1989 decemberi forradalom idején a tömegbe...

Rivalda: Ujjééé, az idegben…

Ha tanult, rutinos színházlátogatóktól azt kérdezném, el tudnák-e képzelni egyazon játéktérben és -időben Hamlet mellett a Csárdáskirálynőt, Kőműves Kelemennét és Willy Lomant, a dobozoló Őrnagyot és Carment, Tiborcot és Lady Macbeth-et, de Sade márkit és Olga–Mása–Irinát, Othellót és Sárbogárdi Jolánt…