kronika

Falánk csütörtöki torkoskodás

Erdély-szerte megszervezik idén a Falánk Csütörtököt.

Veszélybe sodorhatja a művészeti iskolák működését a fejkvóta bevezetése

Beadvánnyal fordultak a kormányhoz a művészeti gimnáziumok vezetői, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejkvóta szerinti finanszírozási rendszer bevezetése ellehetetleníti a tanintézetek működését.

Szokatlan balesetek Kovászna megyében

Személygépkocsi ütött el egy vonatot és tóba csúszott egy szemetesautó a hétvégén Kovászna megyében.

Elindult az Endeavour űrrepülőgép

Közép-európai idő szerint hétfő délelőtt 10 óra 14 perckor elindult az Endeavour amerikai űrrepülőgép a floridai Kennedy Űrközpontból, majd nyolc perccel később elérte a Föld körüli pályát.

A világ legmagasabb épülete nem fogad turistákat

Alig egy hónappal a világraszóló megnyitó után lezárta a kilátót a látogatók elől a világ legmagasabb épületének, a Burdzs Kalifának a tulajdonosa.

Velencében megkezdődött a karnevál

Carlo Goldoni egy vígjátékának bemutatójával és a hagyományos karneváli menettel vette kezdetét a hét végén a velencei karnevál, amely több százezer turistát vonz a lagúnák városába farsang idején.

Hat bikát ölt meg egy ifjú matador

Hat bikát ölt meg egy szombat délután rendezett bikaviadalon egy 16 éves spanyol matador.

Mélyponton Nicolas Sarkozy népszerűsége

Köztársasági elnökké választása után még soha nem volt olyan népszerűtlen Nicolas Sarkozy francia államfő, mint egy múlt héten közzétett felmérés szerint.

Ma voksol az Európai Parlament

Ma szavaz az Európai Parlament képviselő-testülete az Európai Bizottság új összetételéről, pontot téve ezzel az alkotmányos szerződés öt évvel ezelőtti leszavazása miatt kezdődött intézményes hercehurca végére.

Rivalda: családi unalom – mesketével

Elhiszem a műsorlapnak mindazt, amit Moravetz Leventéről, illetve Venczel Péterről írnak, csak azt nem értem, hogy ha az egyik sikeres színész és rendező, a másik pedig jónevű operaházi tag, hogy jutott eszükbe musicalt írni az Ali Baba és a negyven rablóból.

Górcső alatt a közelmúlt problémái

Erős volt az idei filmszemle dokumentumfilmes felhozatala; az alkotások azonban kevésbé foglalkoznak a legégetőbb társadalmi problémákkal, sok rendező az elmúlt évtizedek történelmi eseményeire tekintett vissza – értékelt a 41. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes zsűrije.

„Elővigyázatossági” IMF-szerződés?

A Boc-kormány azt reméli, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tavaly kötött készenléti hitelmegállapodást májustól úgynevezett elővigyázatossági hitelszerződéssé módosítják – jelentette ki tegnap Bukarestben Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter.

Visszaesett a sör iránti kereslet Romániában

Kénytelen volt kényszerszabadságra küldeni alkalmazottainak húsz százalékát a kolozsvári Ursus Breweries sörgyár a termelés kereslethiány miatti csökkenése nyomán.

Épülhet az észak-erdélyi autópálya

Megállapodásra jutott tegnap az alkalmazottait tömörítő szakszervezettel az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel vállalat vezetősége, így folytatódhat az Aranyosgyéres és Torda közötti szakasz építése.

Tombol az ítéletidő Romániában

Nem csitul az ítéletidő Románia délkeleti részében: a heves havazás miatt több főút vált járhatatlanná hosszabb-rövidebb ideig.

Vita a doktrínákrólVita a doktrínákról

Ki kell iktatni a hibás megközelítéseket a NATO és Oroszország viszonyából – vélte Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár a Münchenben megrendezett nemzetközi biztonsági konferencián.

Nyilvános forradalmi dokumentumok

A Védelmi Minisztérium megteszi a törvényes előkészületeket az 1989-es forradalommal kapcsolatos dokumentumok titkosításának feloldására – közölte tegnap a tárca sajtóosztálya.

Elkészült a közös szlovák–magyar olvasókönyv

Elkészült a közös szlovák–magyar történelmi olvasókönyv, de kiadásához jelenleg hiányzik a politikai akarat – írja a Slovo című pozsonyi baloldali társadalompolitikai hetilap legújabb kiadásában.

Ilyen a székely: fél lábon is lesiklik

Miklós Edit alpesi sízőnek mindig szúrós tekintete és izmos lába volt, már az általános iskolában is, ahol először találkoztam vele.

Magyar okiratok a romániai iskolákban?

Indokoltnak tartják a Hargita megyei iskolaigazgatók a megyei tanfelügyelőség azon kezdeményezését, hogy fokozzák a magyar nyelv térhódítását a tanintézetek hivatalos ügyintézésében.

Nagyvárad: csökkenteni kell a piaci illetéket

Törvénybe ütköző módon emelte kétszeresére a nagyváradi piacok standjainak bérleti díját a helyi közterület-fenntartó vállalat, a RAPAS – jelentette ki tegnap Gavrilă Ghilea Bihar megyei prefektus.

Elköltözhet a szentgyörgyi vérközpont

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének MPP-s frakciója hónapokig tartó viták után, ötödik nekifutásra szavazta meg a vérközpont belvárosi épületének és egy óvoda székházának a cseréjét.

MPP: veszélyben a pénzügyi autonómia

A Kovászna megyei önkormányzat tegnapi ülésén megszavazta a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból visszaosztott összegek területi-közigazgatási egységekre való felosztását, melynek célja a helyi költségvetések kiegyensúlyozása.

Az oktatási miniszter támogatja a kisebbségi oktatást

Bátorítom a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatását – jelentette ki tegnap Nagyszebenben Daniel Funeriu oktatási miniszter, aki a multikulturalitás hívének nevezte magát.

Bántalmazta alkalmazottját a gyergyószentmiklósi polgármester?

Rendőrségi feljelentést tett Bíró Emese, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal főkönyvelője, melyben agresszióval vádolja Mezei János polgármestert.

Marosvásárhely polgármestere lenne Benedek István

Megpályázná a marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget Benedek István helyi RMDSZ-elnök.

Az RMDSZ lobbijában bízik a leendő Tarom-igazgató

Visszautasítja Gombos Csaba Tarom-igazgatóvá való kinevezését Radu Berceanu közlekedési miniszter.

Megegyeztek az igazgatói tisztségek elosztásáról Hargita megyében

Törvénymódosítás révén magas rangú köztisztviselőkké szeretné átminősíteni a megyei közintézmények vezetőit a Csíki területi RMDSZ, hogy ne lehessen őket politikai alapon eltávolítani tisztségükből – tudtuk meg Borboly Csaba elnöktől.

Késhet Mátyás új ruhája

Kolozsi Tibor szobrászművész szerint nem kizárt, hogy akár két hónapot is csúszik a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújításának befejezése, a rendkívül hideg időjárás miatt ugyanis nem tudták a tervezett ütemben folytatni a munkát, a régészek pedig a vártnál több időt töltöttek a műemlék alatt talált leletek...

Elégedetlen pedagógusok

Elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok körében az oktatási minisztérium döntése, melynek értelmében a címzetes tanárok az eddigi 100 eurós támogatás helyett idén csupán 130 lejt kapnak könyvvásárlásra.